1. Győzelem (Befejezett)

10. Fejezet

Az autóban Nikolai nem szólt hozzám egy szót se. Rám se nézett, egyszerűen mintha levegő lettem volna számára.  Néha megpróbáltam vele kommunikálni, de válasz nem érkezett. Egy idő után meguntam és sértődötten kibámultam az ablakon. Még ő van felháborodva, na, szépen vagyunk már. A motelban, csendben leült a fotelba és a semmibe meredt. Levettem a parókát, kiengedtem a hajam és ledobtam magamról a napszemüveget.
-Nézz rám! – követeltem. – Nézz rám Nikolai!
De nem nézett rám. Vajon ennyire megrázta majdnem csókunk? Felálltam és oda sétáltam hozzá. Leguggoltam elé, megragadtam az állát és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Egyenesen a szemeimbe bámult.
-Eressz el! – mondta gyengéden.
Soha nem beszélt még velem ennyire kedvesen. Hiába a kedves szavak, nem engedtem el.
-Miért csinálod ezt velem?  - kérdeztem. –Baj van velem? Igen, tudom, hogy más vagyok, de ezt egész életemben hallgathattam. Mindenhol kívülálló voltam. A szüleim máshogy néztek rám, a nővérem gyűlöl. Csak Dom maradt nekem, ő az egyetlen ember, aki feltétel nélkül szeret és elfogad így. Aztán jöttél te. Te is más vagy. Nem kell szeretned, de legalább ne vess meg.
-Neked legalább ott van a bátyád. – mondta. – Engem a démonok meg akarnak ölni, az emberek pedig mihelyt megtudták miféle szerzet vagyok egyből a fejemet akarták.  Két faj kirekesztettje vagyok.
-Próbáltál már egyáltalán valaki közelébe kerülni? Te démonnak látod magad, de más nem biztos, hogy ezt látja.
- Te mit látsz? – kérdezte.
Meglepte saját kérdése, mint ahogy engem is. Az arcát továbbra se engedtem el, csak gyengéden fogtam.
-Téged látlak. – mondtam. – Én nem érzem, hogy te démon lennél, és nem is zavar, hogy az vagy. – mi a fenét beszélek én? Fogd be. Fogd már be! – Egy tökéletes férfit látok, aki keresi a saját boldogságát. Egy férfit látok, aki vágyik a szeretetre, csak még nem kapta meg. És tudom, hogy a zord külső egy érző szívet takar. Tudom, hogy ez csak egy álca a világ felé, és te nem akarsz ez lenni, de muszáj, mert csak így tudod túlélni a sok szarságot ami, történik veled.
Biztosan az alkohol beszélt belőlem.
Megfogta kezével az arcomat, a másikkal pedig a fülem mögé tűrte az egyik rakoncátlan hajtincsemet. Megsimogatta az arcomat és közel húzott magához. Ajka vonala súrolta az enyémet, majd szája az enyémre tapadt és megcsókolt. Durván csókolt, keményen, határozott volt és lényegre törő. Vágyat éreztem iránta, akartam őt. Úgy, mint Jordan halála óta senki mást. Kellett nekem.
A csók túl rövid volt. Nikolai egyik pillanatról a másikra ellökött magától és felállt.
-Összezavarodtam. - mondta. – Sétálok egyet. Ne gyere utánam! – utasított.
- Niko. –álltam fel.
- Nincs igazad. – mondta. – Nincs érző szívem, nem játszom meg magam, az én álarcom mögött nincs semmi. Nem te vagyok Jordan.  Én egyáltalán nem vágyom a boldogságra és a szeretetre.
- Minden ember erre vágyik! – suttogtam.
Nevetni kezdett.
-Látod, te mondtad ki. Minden ember erre vágyik, de én nem vagyok ember! Én démon vagyok!
- Csak félig! – emlékeztettem.
- Ez nem számít Jordan! Elhiszem, hogy te boldogságra és szeretetre vágysz, de nekem ezek a szavak nem jelentenek semmit. Nekem egyetlen dolog fontos az életben; a szabadságom.
Megfogta az ajtó kilincset.
-Vedd úgy, hogy ez meg sem történt, mert nekem olyan mintha semmi nem történt volna! Nehogy azt hidd, hogy számítasz nekem!
Kihúztam magam és felszegtem a fejem.
-Nekem se jelentett semmit! – kiabáltam utána. – Nem is tudsz csókolni!
Meglepetésemre visszafordult.
Elém sétált, erősen magához rántott és ajkai ismét az enyémre tapadtak. A bal karjával magánál tartott a jobbal pedig bele túrt a hajamba. A nyelve kutató volt és annyira szenvedélyes, hogy a lábaim remegni kezdtek. A hosszú csók után elengedett, ismét elindult az ajtó felé, én pedig hangosan ziháltam. Össze kell szednem magam.
-Egy valamit biztosan tudok magamról. – szólt vissza az ajtóból. – Remekül csókolok. – és elment.
A lábaim nem bírták tovább. Az ágyra rogytam és bámultam a csukott ajtót.
  .............................................................................

Tusolás után még cigiztem egyet és ittam egy jó pohár whiskyt. Nikolai nem jött vissza. Miért kellett megcsókolnia? Miért kellett elmennie? A tudtomra adta, hogy még csak nem is vonzódik hozzám, akkor miért kellett? Igen, őszintén megvallva élveztem a csókot. Remekül csókol, és a fene vinné el, hogy ezzel tisztában van.
De nem értem őt. Egyik percben még a szemével meg tudna ölni, a másik pillanatban meg már a szája az enyémre tapad, és vad csókolózásba kezd velem. Miért kellett összezavarnia? És ezzel a gondolattal aludtam el.
Álmomban a szobámban voltam, de nem egyedül. Jordan mellettem feküdt és fogta a kezem. Rám nézett a tipikus Jordan-mosolyával én pedig erősen hozzá bújtam és mélyen beszívtam finom és meg nyugtató illatát.
-Hiányoztál. – suttogtam halkan.
- Te is nekem Jordan. – hallottam édes hangját.
-Én.. nagyon sajnálom azt, ami történt. Nem kellett volna az autóban ülnöd Jordan.
Nagyot sóhajtott.
-Miért tetted ezt magaddal királylány? – kérdezte szomorúan.
- Fájt. Nagyon fájt. Ez a fájdalom még mindig nem múlt el. Csak megpróbálom túlélni. Nem megy nélküled Jordan. Annyiszor eszembe jut az az éjszaka. Annyiszor gondolok rád, és még mindig annyira szeretlek, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Azon az éjszakán belőlem is meghalt egy nagyon nagydarab.
Hirtelen minden megváltozott. Már nem otthon voltam, Jordan ölelő karjaiban. Egy erdőben találtam magunkat, minden olyan sötét volt. Jordan nagyon távol állt tőlem, és láttam, hogy a bal oldala teljesen szét van roncsolódva.
-Ha annyira szeretnél, nem csináltál volna magadból kurvát! Szembe kellett volna nézned az érzésekkel, nem pedig elfutni előle! Adod a kemény nőt, de legbelül csak egy kislány vagy! – hangosan felnevetett. – Egy buta és ostoba kislány, aki azt hiszi, hogy a folytonos meneküléssel meg tud oldani mindent. De ez nem így van királylány, egyszer fel kell ébredned az álomvilágodból!
Kirázott a hideg. A fájdalom hullámai fokozatosan járták át a testem. A falaim leomlottak, ott álltam előtte teljesen csupasz lélekkel. A könnyeim elindultak.
-Ne sírj! – kiabálta. – Ne merj könnyeket hullajtani! Igazából nem is gyászoltál meg, nem is szerettél soha, egyből más férfiak karjaiba vetetted magad te kurva!
- Ez nem igaz! Egy teljes évembe került mire fel tudtam állni a padlóról! Egy teljes éven keresztül csak pszichológusokhoz jártam, hogy fel tudjam dolgozni annak az éjszakának az eseményeit! Egy teljes év után tudtam csak tükörbe nézni! Meg akartam halni Jordan, veled akartam lenni! Még most is csak veled akarok lenni, úgyhogy ne mond azt nekem, hogy nem szeretlek!
- Minden miattad volt! – kiabálta teljesen kikelve önmagából. – Te öltél meg Destiny!
A lábaim nem bírták tovább. A talajra rogytam és összekuporodtam ott. Jordan a fülemhez hajolt.
-Megöltél engem! Gyilkos vagy Destiny!
És felkeltem.
Az egész testem úszott az izzadságtól, a lepedő és az ágynemű is csupa víz volt. Hangosan szedtem a levegőt és sírtam. A falaim a helyükön voltak, nem úgy, mint álmomban, de meg gyengültek.
Összekuporodtam az ágyon.
Nem vagyok képes egyedül aludni rémálmok nélkül. Annak az estének az összes emléke ismét végig futott az agyamban. Miért nincs itt Dominic? Ő meg tud vigasztalni. Csak az ő hangja képes vigaszt nyújtani egy-egy rémálom után. Szinte hallottam a hangját a fülembe.
-Nem lesz semmi baj Dessy. – suttogta. –Nem a te hibád volt a halála. A baleset nem miattad történt. Nem hibáztathatod magad egy életen át miatta! Jordan se ezt akarná, ő csak azt szeretné, ha tovább tudnál lépni és boldog tudnál lenni. Tudod, hogy neki csak ez számítana, ő nem akarna így látni téged! Lélegezz mélyeket, és engedd el ezt az álmot Des!
És hallgattam Dominicra. Mert tudtam, hogy az én Jordanem soha nem mondana ilyen szörnyű dolgokat nekem. Egyszerűen nem lenne képes rá. Szaggatottan lélegezni kezdtem. A tüdőm megtelt levegővel, de nem úgy, mint régen.
Igen, lélegeztem, de igazából nem kaptam levegőt.