1. Győzelem (Befejezett)

6. Fejezet

Ágyban ébredtem. Emlékszem mindenre, ami éjszaka történt, és ez nyomaszt. A fenébe, nem ittam eleget. Arra is emlékszem, hogy a fotelban aludtam el, a démon biztosan lefektetett az ágyra, mily kedves.
Az említett démon nem volt sehol.
Kimásztam az ágyból és az ajtóhoz mentem, ami természetesen zárva volt. A pokolba! A táskámhoz lépkedtem és átkoztam magam, amiért nem tettem el a telefonom. Buliba jobbnak látom telefon nélkül felmenni, ugyanis kb. fél éve teljesen részegen felhívtam anyámat, és elmondtam neki, hogy egy olyan fél órája másztam ki egy férfi ágyából, volt mit magyaráznom, és az óta jobbnak látom telefon nélkül.
Mérgesen sóhajtottam egyet és bevonultam a fürdő szobába. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Nagyon jól esett a langyos víz.
Nagyot sóhajtottam.
Az agyam egy része nem akart hinni Nikolainak, de mégis tudtam, hogy igazat mond. Killian tegnap előttem változott át szörnyeteggé, Nikolai pedig egyik helyről a másikra vitt minket, csupán az akarata segítségével.
Ismét sóhajtottam és bekentem a hajam valami ismeretlen eredetű samponnal majd a testem tusfürdővel, kis idő után lemostam magamról.
A Papnő fogalmát igazából nem értettem. Amit a démon mondott róla, nem sok és nem is elég semmire se.
Elzártam a vizet és magam köré csavartam egy törölközőt. Bele néztem a tükörbe. Nem láttam magam másnak, pedig úgy éreztem magam mintha idegen lennék. Mintha elveszítettem volna önmagam.
Miután megszárítottam a hajam, a táskámban található sminkek segítségével kifestettem magam. Lehet, hogy egy démon a fejemre pályázik, lehet, hogy egy másikkal pedig össze vagyok zárva, de így is ki kell hoznom magamból a legtöbbet. Hallottam, ahogy kinyílt a bejárati ajtó, majd a fürdő ajtaja is kivágódott.
-Hé, hé, hé! – szólaltam meg. – Félig meztelen vagyok!
Nikolai végig mért. Ugyan azt viselte, mint tegnap azzal a különbséggel, hogy ezek tiszták és újak voltak.
-Ha annyira érdekelne a tested, tegnap elfogadtam volna az ajánlatodat, de nem izgatsz bébi.
Bárcsak képes lennék szemmel gyilkolni. Bár megtehetném, mert ha képes lennék rá, akkor ez a mocskos fél démon holtan rogyott volna össze ebben a pillanatban.
-Hoztam neked ruhákat meg egy két kelléket. Ha felöltöztél gyere enni.
Ledobta a táskákat a földre és kiment. Seggfej!
Felvettem a táskákat a földről. Az egyikben farmer volt, és egy egyszerű fekete póló. Elborzadtam. Egy fekete mini ruhát kellett volna hoznia. Volt benne még fehérnemű is. Felvettem a bugyit, ami kicsi volt, és a melltartót is, ami pedig nagy. Magamra húztam a farmert és a fekete felsőt is. Egy másik táskában tornacipőt találtam. Na, jó ezt felejtse el!
Felvettem a tegnap esti magas sarkú cipőmet, a tornacipőt pedig a kukába dobtam. A magas sarkú a védjegyem, nem fogom lecserélni néhány közönséges tornacipőre. A harmadik táskában barna parókát és barna kontaktlencséket találtam. Ezt meg fogja bánni!
Felkötöttem a hajam és felvettem a parókát, majd beraktam a lencséket. Pár pillanatig irritáltak, de aztán megszokta a szemem az idegen anyagot. Olyan volt, mintha egy másik emberrel néznék farkas szemet a tükörben. Ha meg is fordult a fejemben a hajfestés, most elvetettem, egy életre.
Kimentem a fürdőből. Nikolai a kis dohányzó asztal mellett ült és pizzát evett egy dobozból. Mikor észrevett végignézett rajtam.
-A cipőt...
- A cipőt kidobtam. – vágtam közbe. – Nem fogom hordani, azt az izét. Felvettem a hülye parókádat, és a lencséket is felhelyeztem, de a cipőmről nem mondok le! Inkább meghalok!
Megrázta a fejét én pedig leültem vele szembe és elkezdtem tömni a pizzát. Nem tagadom, farkas éhes voltam. Nikolai csak lesett miután benyomtam a fél pizzát.
-Azt hittem az olyan lányok, mint te nem esznek zsíros ételeket.
Rá meredtem.
-Az olyan lányok? – néztem rá. – Mégis milyen lány vagyok, kedves démonka.
- Mindegy!
- Nem, nem mindegy! Ha belekezdtél akkor fejezd is be! Vagy talán félsz elmondani a véleményed?
Dühösen rám nézett.
-Csak nem akartalak a földbe tiporni bébi, de jól van. Szeretnéd hallani? Hát legyen. Egy sekélyes kis ribanc vagy. Nem tudsz meglenni a drága cuccaid nélkül, neked egy olcsó cipő nem jó, a drága magas sarkúd fontosabb még az életednél is. Nem számít neked semmi más, csak önmagad. Azt hiszed, hogy te vagy a világ közepe. – közel hajolt az arcomhoz, orra szinte súrolta az enyémet. – Csak egy baj van ezzel; tévedsz, bébi.
Összeszorítottam a fogaimat, nagyot lendítettem a jobb kezemmel, és teljes erőből képen töröltem.
Hogy merészelte?! Hogy merészelt ribancnak hívni? Nem is ismer engem, ne ítélkezzen felettem! Most döntöttem el, hogy utálom a démonokat. Gyűlölöm mindet és egy kis részem azt kívánta, bárcsak Killian nyert volna a párbajban. Az összes szörny közül ezt a mocskot rühelltem a legjobban.
-Nem. Beszélhetsz. Így. VELEM! – szűrtem a fogaimon keresztül. – Nem tudod, hogy ki vagyok Nikolai. Ne merj még egyszer így beszélni rólam!
Felállt és ökölbe szorította a kezeit.
-Legszívesebben itt helyben ölnélek meg! – köpte.
- Ne aggódj drágám, az érzés kölcsönös!
- Hogy merészeltél megütni?! – vont kérdőre.
-Hogy merészeltél így beszélni rólam? Tudod te, hogy ki vagyok én? Eláruljam? Az ország 3. leggazdagabb emberének vagyok a legkisebb lánya, te szemét. Az én életemet úgy élem, ahogy én akarom, és nem vonhat kérdőre senki, főleg nem TE! Te egy mocskos szörnyeteg vagy, de én de LaFayette grófnő vagyok, tisztelned kell!
Elmosolyodott.
Istenem, de gyönyörű volt így az arca. Megráztam a fejem. Destiny, te bolond! Nem gyönyörű, hanem egy seggfej! Arra gondolj, miket mondott neked nem is olyan rég!
-Ha majd teszel bármit, ami miatt tisztelnem kellene, szólj, és térden állva fogok tőled bocsánatot kérni, királylány!
-Megmondtam, hogy ne hívj így! – sikítottam.
Az érzelmek megrohantak. Ne!
  A kishűtőhöz mentem és elővettem egy üveg tequilát, a whisky már elfogyott, de ma ez is megteszi. Kinyitottam az üveget és a számhoz emeltem. Nagy kortyokat ittam belőle, az alkohol marta a torkomat. Égetett. Fájt. Fizikailag fájt.
A kistáskámból elővettem a cigis dobozomat. Ajjaj! 5 szál volt benne, ezen az állapoton változtatni kell, méghozzá nagyon gyorsan! Rá gyújtottam.
-És nekem téged kell védenem. – rázta meg a fejét. Ismét leült a fotelba.
-Ha ennyi problémát okozok, talán hagynod kellett volna, hogy a hibbant öcséd megöljön! – javasoltam. –Azt mondtad vagyunk 12-en. Keress mást és védd őt!
- Nem értesz te semmit!
Talán, mert nem is magyarázod el! Talán, mert csak parancsolgatni tudsz, hogy mit csináljak és mit ne! Talán, mert csak bunkózol velem, amikor nem is ismersz engem! –gondoltam magamban dühösen.
Vettem egy mély lélegzetet.
-Akkor magyarázd el. – mondtam kedvesebben. –Kérlek! – tettem még hozzá a nagyobb hatás kedvéért.