1. Győzelem (Befejezett)

26. Fejezet (Destiny)

Letusoltam, hajat is mostam, sőt még meg is szárítottam, de Nikolai nem tért vissza. Felvettem a kényelmes farmernadrágot, a fekete pólót és a tornacipőt. Nem tudhatom soha, hogy mikor indulunk.
A fotelba ültem és a televíziót néztem. Semmi érdekes nem volt benne, de nem tudtam mást csinálni.
Nem akartam berúgni, úgy éreztem, hogy nincs rá szükségem. Nem volt kedvem cigizni, nem kellett, hogy a tüdőmbe érezzek valamit, mert most éreztem, hogy megtelik levegővel.
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mire megjelent Ash. A külseje zilált volt, és az esti ruháit viselte.
-Azta Ash. Te az este nagyon szétcsaptad magad. – mondtam ki azt, amit gondoltam.
- A pultos fiú. Te jó ég. Csak annyit mondok szívem, hogy értette a dolgát.
- Ez nagyszerű. – mosolyogtam rá. – És az öcséd?
- Nos, ő nem tudom melyik nővel ment el. A 10. után már nem számoltam annyian ajánlkoztak fel neki. A kis kurafi pedig telhetetlen, tudod.
Hangosan nevetni kezdtem.
-Mi történt miután bejöttél? – emelte rám a tekintetét. Az arca elfelhősödött. – Összevesztetek. – jelentette ki.
- Mi? – néztem rá kérdőn. – Nem!
- Ne hazudj nekem Destiny! Ne merd védeni azt a pokolfajzatot! Látom a lelked, alig ragyog! Szomorú vagy és nagyon nagyon fáj neked. Az a szemét összetört téged!
Nem értettem, hogy miről zagyvál és kérdést se tudtam neki feltenni ezzel kapcsolatban, mert megjelent Nikolai.
-Te mocskos féreg! – esett neki egyből Ash. – Hogy lehetsz ennyire önző és szívtelen? Hogy tehetted ezt vele Nikolai?
- Mi baja van? – nézett rám Nik kérdőn.
Vállat vontam.
-Hogy mi a bajom? Hogy kérdezhetsz ilyet, amikor tudod rá a választ? Megdugtad őt, majd eltaszítottad magadtól! Nem kellett volna ezt tenned vele, te szemét. Tudod, hogy így is össze van törve és te csak rontottál a helyzeten. Kerestél volna mást egy kis kalandhoz, de miért az én barátnőmet kellett felhasználnod a vágyaid kielégítéséhez?
- Húgom, nem igazán értem, hogy miről beszélsz.
Ash már nyitotta volna a száját, de hirtelen megjött Ethan is.
Hatalmas mosolyjelent meg az arcán.
-Hallom, este szórakoztatok egy kicsit a bátyámmal. – oldalra fordította a fejét és szemei hirtelen összeszűkültek. – Összetört téged. – jelentette ki.
Dühösen Nikolaira meredt.
-Miért tetted ezt vele? – nézett rá ő is.
Niko rám nézett és hozzám sétált. Leült a fotelom karfájára.
-Még van képed mellé ülni? – esett neki Ethan.
- Szomorú és borzasztóan fáj neki. – kiabálta Ash.
Nikolai felém fordult és a szemeimbe nézett.
-Szomorú vagy? – kérdezte aggódva.
- Ki ne lenne az, ha visszautasítanák? – csapkodott a levegőben Ash.
Nik megfogta a kezemet.
-Megbántad? – kérdezte.
- Nem! Esküszöm, hogy nem! Nem is értem őket, most úgy érzem, hogy boldog vagyok. Nem fáj, Nikolai. Nem értem, hogy miért vannak ennyire kiakadva. Mármint aranyos, hogy védeni akarnak, csak nem értem.
- Ez igazán jó kérdés angyalka.
- Nikolai, te miért fogod Destiny kezét? – nézett kérdőn Ash hol egyikünkre, hol másikunkra.
- És a másik nagy kérdés: miért hívtad őt angyalkának?
Csak most esett le, hogy angyalkának hívott. Megszorítottam Nik kezét és halványan rá mosolyogtam. A szívem szinte ugrált örömében. Az enyém ez a férfi, és szeret engem. Soha nem kívántam magamnak ennél többet.
-Nem hagytatok szóhoz jutni. – néztem rájuk. – Nem bántott meg. Sőt! Hogy is mondjam nektek? Mi izé..
- Egy pár vagyunk. – fejezte be helyettem a mondatot Nik.
Mind a kettejük arca döbbenetet tükrözött.
-Nem tőrt össze? – nézett rám Ash.
- Nem! Mindent megbeszéltünk. Hallgattam rád Ash, hallgattam a szívemre! És most boldog vagyok. Nem értem, hogy mi baja lehet a lelkemnek.
- Amikor először találkoztunk akkor ragyogott a lelked. – kezdte Nik. – Ahányszor Jordanről volt szó, a lelked ragyogott szinte izzott. Mintha egy fényes karácsonyfa lennél. Tudod, az emberi lélek nagyon különleges dolog. Körbe leng téged, és megmutatja a démonoknak, hogy mit is érzel pontosan. Amikor szomorú az ember akkor a lelke alig-alig pislákol, de amikor boldog akkor ragyog. A tied szinte elvakított engem, amikor elsőnek találkoztunk, és nem értem, hogy most mi történt. Biztosan nem bántad meg?
- Nem! – mondtam őszintén.
Nikolai oldalra fordította a fejét.
-Van egy ötletem, de ez fájni fog neked. – mondta.
- Állok elébe! – mondtam harciasan.
Bármilyen fizikai fájdalmat túlélek.
-Emlékezz vissza a baleset estéjére.
És megtörtént.
Nem erről volt szó. Nem lelki fájdalomról.
De megtörtént.
Láttam, ahogy Jordanből elpárolog az élet. Láttam, ahogy a kamion sofőr felemeli a fejét és kiszáll az autóból. Jordan felém fordította a fejét és a szemeimbe nézett.
Megráztam a fejem.
Itt és most bébi. Csak az számít.
-Ragyog. – mondta csodálva Ash.
-A lelked csodálatos Destiny. – suttogta Ethan.
- Mi van? – néztem rájuk.
- Fura egy nő vagy te. – nézett rám csodálva Nikolai. – Amikor boldog vagy a lelked alig-alig pislákol. De amikor szomorú vagy és nagyon fáj, akkor vakítóan ragyog. Te fordítottan működsz, nem úgy mint a többi ember.
- És ez baj?
- Nem, ez nem baj. – mondta Niko. – Ez egyedi és különleges. Pont úgy mint te.
- Még ebben is különlegesebb vagyok, mint mások. – mondtam büszkén.
Mind a hárman nevetni kezdtek.
És aztán eszembe jutott valami. Teljesen nem ide vágott, de muszáj voltam megtenni.
-Nikolai, kérhetek tőled valamit? – néztem rá.
- Bármit!
- Veszel nekem, lapokat, festékeket és ecseteket?
Ő nem kérdett semmit, csak ismét csókot nyomott az ajkaimra és eltűnt.
Szóval lapok, festékek és ecsetek.
Jordan halála óta, nem nyúltam ezekhez az eszközökhöz, de úgy éreztem, most már készen állok.
Festeni fogok.