1. Győzelem (Befejezett)

20. Fejezet

- Úgy volt megbeszélve, hogy aznap náluk alszunk. Suli után hozzánk mentünk, hogy csomagoljak magamnak ruhákat. Anya azt mondta, hogy vacsorázzunk otthon így csak vacsora után indultunk el. Az én kocsimmal mentünk, nekem kellett volna vezetnem, de túlfáradt voltam hozzá így Jordan átvette ezt a felelősséget. Ő vezetett, és ő halt meg. Pedig ennek nem így kellett volna történnie. Az én kocsim volt, nekem kellett volna a volánnál ülnöm és azon az estén nekem kellett volna meghalnom. De nem így történt. A baleset után a kórházban ébredtem. Dominic mellettem ült, fogta a kezem és sírt. A bátyám soha nem sír, így ekkor már tudtam, csak nem akartam felfogni.  A szemeimbe nézett, és közölte velem, hogy Jordan meghalt. Kiborultam, azt hittem, hogy csak álmodom, de sajnos nem így volt. És aztán bevillant minden. Láttam Jordant haldokolni. Be kellett nyugtatózni, mert máshogy nem bírtak velem. A baleset után pár napra kikerültem a kórházból. Nem volt jó otthon, mindenhol csak őt láttam. Éjszakáról éjszakára rémálmok gyötörtek. Mindig Jordan jelent meg álmaimba, és elmondta, hogy az én hibám, hogy miattam halt meg. Nem bírtam aludni, csak a bátyámmal, mint régen. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Anyáék próbáltak segíteni, de nem tudtak. – nyeltem egyet. – És aztán én..
- Mit csináltál? – kérdezte halkan.
- Két hét telt el. Dominic mellett is csak 3-4 órát tudtam aludni. Nem tudtam szabadulni a fájdalomtól, teljesen egyedül éreztem magam. Úgy döntöttem elég volt. Összeszedtem otthon minden féle gyógyszert és egymás után nyeltem le őket. Zsibbadtságot éreztem és megszűnt minden fájdalmam. Dominic talált rám az ágyamban fél holtan. Ismét kórházban tértem magamhoz. Anyáék úgy gondolták, hogy jobb lesz nekem egy rehabilitációs központban. Nagyon összevesztem velük, mindent a fejükhöz vágtam, de nem lehetett őket meg győzni semmivel. Egy teljes éven keresztül voltam abban az intézetben. Minden nap pszichológusok jártak hozzám és a családom tagjai közül senki nem jött el hozzám csak apa és Dominic. Anya viselkedését azzal magyarázták, hogy nem bírná elviselni azt ha, látná, hogy hol vagyok. De tudtam, hogy nem ez van a háttérben. A doktorok miatt minden egyes nap újra kellett élnem a baleset éjszakáját, azt mondták, hogy jobb lesz, de semmi. Csak altatókkal tudtam aludni, hisz Dom nem maradhatott bent velem. Nem tudtam tükörbe nézni, egyszerűen nem ment. Csak sírtam és sírtam. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Aztán változás állt be. Falat emeltem az érzéseim köré és bezártam minden olyan érzést, amit nem bírtam elviselni. A fájdalom megszűnt. Nagyon sokszor volt olyan, hogy nem éreztem semmit. Rá gondoltam Dominicra, de nem éreztem, hogy szeretném. Nem volt bennem más csak egy hatalmas űr. Üres voltam, és összetört. Nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy ismét megpróbálok öngyilkos lenni, de nem tettem meg. Inkább nagyjából összekapartam megmaradt darabjaimat és abból kezdtem el újra összerakni magam, de nem az a lány lettem, aki voltam. Minden jó tulajdonságom eltűnt. Nem tudtam mosolyogni, nem tudtam boldog lenni, de éltem. Az új énem élt. Egy év múlva egy teljesen más Destiny de LaFayette lépett ki a központ ajtaján. Már nem lengett körbe az élet, nem voltam vidám, a lány, aki voltam Jordannel együtt meghalt és a családom ezt a nőt kapta, aki most vagyok. Otthon már semmi nem olyan volt, mint régen. Apa állandóan csak dolgozott, Sarah ha lehet ilyet mondani csak még jobban utált, de ami a legrosszabb volt, bele kellett néznem anya szemébe, aki akkor már nem volt az anyám. Már nem úgy nézett rám mintha a lánya lennék, hanem mintha a lánya testét elfoglaló idegen nő lennék. És így is volt. A jó kislány Destiny a múlté lett. Eleinte csak kimaradoztam otthonról, majd rá szoktam a cigire. Egy este meggyőztem a bátyámat, hogy jöjjön el velem bulizni, és akkor ő is megláthatta, hogy a kis húga meghalt. – halványan elmosolyodtam könnyeimen keresztül. – És ő tudod mit tett? Végig velem volt. Nem lökött el magától, hanem mindennél jobban szeretett és elfogadta azt a nőt, aki lettem. Emlékszem nagyon berúgtunk. Csak táncoltunk és táncoltunk, amikor odajött hozzám egy fiú. Velem egykorú lehetett, de nem helyi, mert még az előtt soha nem láttam. Táncoltunk és azt mondta, hogy szívesen eltöltene velem egy éjszakát. Egyből Jordanre gondoltam, de rájöttem, hogy nem élhetem le az egész életemet apácaként. Én azt mondtam neki, hogy csak pénzért csinálom, és fizetett nekem. Megtetszett a dolog és ezután minden hétvégén ezt csináltam. Tudod, a rosszba könnyű bele esni, de kimászni annál nehezebb.
Csend.
-Jordan. – kezdte Nikolai. – Te egy nagyon erős nő vagy, és hidd el, hogy megérdemled az életet.
- Nem. Ez nem így van. Egy gyenge kislány vagyok, aki menekül a problémái elől. Lásd be ez így van. De ha aznap este én halok meg, könnyebb lenne minden.
- Ez nem igaz. Ha te haltál volna meg, akkor Jordan élte volna át ugyan azt, amit te. És biztos vagyok abban, hogy neki nem lett volna egy olyan személy az életében, mint neked Dominic. Nem tudom, hogy volt e testvére, de ritka az olyan kapcsolat testvérek között, mint a tied és a bátyádé. Gondolj abba is bele, hogy mi lett volna vele nélküled. Ő hogy bírta volna ki azt a fájdalmat, amit te éreztél? Nem mindenkinek jut egy olyan báty, mint Dominic, úgyhogy becsüld meg.
Ez meglepett.
Nem ismerte a bátyámat, csak annyit tudott róla amennyit meséltem, de mégis ezt mondta róla. És tudtam, hogy igaza van. Tudtam, hogy nekem van a legjobb bátyám az egész világon. És megbecsülöm, ahogyan csak lehet. Nincs olyan dolog, amit ne tennék meg érte, még az életemet is feláldoznám, csak hogy ő éljen.
-Hidd el, hogy a sors akarta így. Neked tovább kellett élned.
- De miért? – néztem a szemeibe. –Azért, hogy a bátyám találjon rám az öngyilkossági kísérletem után? Azért, hogy teljesen elveszítsem önmagam? Igen, ezért megérte életben maradnom.
- Azért, mert élned kell. Azért, mert jobb dolgok várnak rád bárminél, amit el tudsz képzelni.
Könnyeimen keresztül elmosolyodtam.
-Igen, az jobb dolog, hogy az öcséd meg akar ölni és bujkálnom kell.
A sötétben láttam, ahogy az ő arcán is mosoly jelenik meg.
-De még élsz, és csak ez számít. Élj Jordan miatt.
-Próbálkozom.
-És elég jól megy, mert még mindig itt vagy és nem adtad fel, hanem harcolsz, mint egy igazi harcos hercegnő.
- Szerintem ez volt a legszebb mondat, amit valaha mondtál nekem.
- Ha bárkinek elmondod, letagadom.
- Nem szeretem azt a nőt, aki lettem. – suttogtam.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte.
- Hiányzik az a lány, aki voltam. Én jobban szerettem őt mint aki most vagyok. És tudom, hogy én tettem ezt magammal, de néha elgondolkozom azon, hogy ez a jó nekem? Vajon ilyen élet jár nekem?
- Már mondtam, de most, megismétlem. Te vagy az egyetlen személy, aki eldönthet, hogy milyen is akarsz lenni igazából. És most olyat fogok mondani, amit holnap, megbánok. – sóhajtott. – Szerintem nincs semmi baj veled. Minden megvan benned, ami egy nőben meg kell, hogy legyen. Dohányzol? Legyen. Iszol? Nos, a piálásodat mondjuk, korlátolhatnád csak a bulikra, vagy néha-néha, de ne minden nap. Az öltözékeddel sincs baj, mondjuk, kevesebb magamutogatással lehet, hogy többet érnél el. A kurválkodással természetesen fel kell hagynod, ha megakarsz változni. A természeteden, nem igen lehet javítani, de makacs vagy, önfejű mégis bátor és erős. Az igazi éned is ott van valahol, csak elő kell csalogatnod.
- Miért vagy ilyen kedves velem? – kérdeztem oldalra fordított fejjel.
Már nem sírtam, így a könnyek nem homályosították el a látásom.
-Megnyíltál nekem, és én ezt tisztelem. – a jól ismert gúnyos mosoly megjelent arcán. – Ráadásul itt bőgsz nekem, folyik az orrod és tiszta könny az arcod. Nem a legelőnyösebb kép rólad, de kiadtad magadból. Mondjuk, nem igazán tudom elviselni, a síró nők jelenlétét, de most veled kivételt tettem, csak aztán ne szokd meg.
- Seggfej! – mondtam neki halvány mosollyal.
- Ha az lennék bébi, nem nyíltál volna meg előttem.
És ekkor olyat tett, amire nem számítottam. Felemelte a karjait és magához húzott. Erősen magához ölelt én pedig hozzá bújtam. Jó érzés volt a karjaiba lenni, megnyugtató és védelmező. Nem szóltunk semmit, csak így álltunk percekig. Csak utána jutott eszembe, az utolsó mondata; Ha az lennék bébi, nem nyíltál volna meg előttem.
Megdöbbentem.
Igaza volt, megnyíltam előtte. Mindent tud rólam és csak egy ilyen személy van az életemben a bátyám. Nem tudok bízni igazából senkiben, és jött ő.
Megnyíltam előtte, pedig én senki előtt nem nyílok meg.
Valami elkezdődött bennem.
Érzem..