Prológus

17 3 0
                                    


Ilion volt annak a városnak a neve, amely több mint kétezer éven keresztül a környező vidék tizenegy városával szövetséget kötve egy olyan birodalmat alapított, amelynek vezetője maga Ilion ura volt. Kezdetben királynak hívták, akárcsak a többi város urát. Aztán igény merült fel arra, hogy valahogy megkülönböztessék Ilion urát a többi városétól. Így nevezték át császárrá a személyét.

A császár feladata többrétű volt és éppen emiatt hatalmas teherrel járt. Mégis kétezer évig az ilioni császárok képesek voltak a kezükben tartani a városok irányítását, pedig a hatalom apáról fiúra szállt. Ám, ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb egy olyan ember került trónra, aki nem tudta teljesíteni a rá kirótt feladatokat. Hibát-hibára halmozott, mégis sokáig megtűrték császárnak Ungrion városai. Aztán bekövetkezett a katasztrófa. Idegenek érkeztek a tenger felől, hajókon, az ismert világ határán túlról. Tömegesen érkeztek, nem tudtuk honnét, de már a létszámuk is elegendő volt, hogy elrettentse még a legbátrabbakat is a harctól. Ezen kívül harcias nép voltak, akik hajókon ugyanolyan veszélyesek voltak, mint szárazföldön. Az arcukat festékekkel kenték be és a többi emberhez képest kisebbek és izmosabbak is voltak. A császár, tanácsadói javaslatára, befogadta őket birodalmába, hogy elkerülje a háborút és így megalapult Trion városa.

Így a kezdetben tizenkét város szövetsége kiegészült az újonnan alapított Trionnal együtt tizenhárommá. Ekkor rajzolták meg a Császár Szemét. Ez szimbolizálta a tizenhárom város egyenrangúságát és elválaszthatatlanságát. Azonban Trion lakói nem voltak elégedettek a császárral és Ilion egyedüli uralmával a többiek fölött. Polgárháborút indítottak és a szövetség felbomlott. Minden város mást és mást akart. Ilion a régi rendszert kívánta visszahozni, amelyet a közvetlen közelében lévő városok is támogattak. Trion függetlenedni szeretett volna és megalapítani saját kis királyságát. Nem foglalkozott azzal, hogy mi történt volna a többi várossal. Megint mások újjá kívánták szervezni az egész szövetségi rendszert és megszűntetni Ilion fennhatóságát a többi város fölött.

Ez a polgárháború közel ötszáz éve zajlott. A városok elszigetelődtek egymástól, mindenki a saját érdekeit képviselte. Néha ugyan alapultak érdekszövetségek, de ezek soha nem voltak hosszúéletűek. A több generáció óta vívott háborúk kezdték kimeríteni a városokat és az emberek kezdeti lelkesedése is lankadófélben volt. Dicsőíteni kezdték azt a rég elmúlt korszakot, mikor a császár uralma alatt béke volt és nyugalom. Azok az eszmék, amelyért kirobbant a polgárháború, már réges-rég elvesztek a történelem homályában. Mára csak egy eszme maradt fenn: A legerősebb maradhat egyedül életben, a többinek vesznie kell!


A kósza vándor - Drion, a hadak útjaWo Geschichten leben. Entdecke jetzt