A kósza vándor - Drion, a hadak útja

14. Fejezet

Mit szeretnél kölyök?

Kérdezte tőlem Hannibal, miután mindenki kivonult és csak ketten maradtunk.

Azt akarom, hogy legyél a személyes tanácsadóm! Azaz kineveznélek legatusomnak.

Nem fogadhatom el, ezt te is tudod.

Ugyan miért nem?

Hiszen akkor ki fogja vezetni a Poklot? A helyettesemből épp most csináltunk sztratégoszt, ezek után, ha még engem is előléptetnek, nem marad tiszt a fiúknak!

Ha ez az egyetlen problémád, könnyen elintézhetjük. Megteszem a Poklot személyes testőrséggé, amely egyedül a legatus és az én fennhatóságom alá tartozna.

Kezdtem türelmetlen lenni. Reméltem, hogy csak kéreti magát a Félszemű, és hogy nem gondolja komolyan azt, hogy magamra hagy...

Nem fogadhatom el. Nézd kölyök, amit mondtam a tanácskozáson, azt komolyan gondoltam. Nem kívánok több felelősséget a mostaninál! És nem akarlak befolyásolni sem! Meg fogsz tudni birkózni a feladattal, én hiszek benned! Különben is, 20 inas csak a parancsodra vár, hogy ott segítsen, ahol szeretnéd.

Tehát akkor ezzel megtagadod a reggeli ígéreted is?

Nem. Megtanítalak a politika fortélyaira, de nem fogom a kezed fogni, hogy hogyan vezess egy sereget. Arra magad kell rájönnöd! – Ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést. Vigyázzba vágta magát. – Sztratégosz! Engedélyt kérek a csapatomhoz visszatérésre!

Elmehetsz! És ne feledd, hogy várlak vacsorára! - Kiáltottam utána, mikor már kilépett a sátorból.

Miután magamra hagytak a többiek, behívattam az inasokat és rendbe tetettem a parancsnoki szállást. Az asztalról az iratokat összerendeztük és témájuk szerint csoportosítottuk. Egyetlen dolgot hagytam kiterítve a hatalmas tölgyfa asztalon. Egy részletes térképet a környékről. Ezek után ránéztem az órára. Az idő közeledett az este 6-hoz, amikorra vártam a vendégeimet. Így hát kiadtam az inasoknak, hogy mindent készítsenek elő, amely szükséges egy fényűzésmentes vacsorához. Aztán visszatértem a térképhez.

Tisztán látszódott rajta minden. Drion, ahonnét elindultunk egy nagy piros pöttyel volt megjelölve. Az az útvonal, amelyen végighaladtunk, piros szaggatott vonalakkal volt meghúzva. Végül pedig a célt egy piros kereszt jelölte. Csak éppen egy aprócska probléma volt a térképen. Mielőtt elhagytuk Driont, azt a parancsot kaptuk, hogy fel kell mentenünk egy szövetséges várost az ostrom alól. De a piros kereszt nem egy várost jelölt. Hanem egy katonai tábort. Amely Ilionhoz tartozott, azokhoz, akik kétszer is megtámadtak minket! Nem értettem ezt az egészet, teljesen összezavart a dolgok alakulása.

Azonnal felhagytam az előkészületekkel a vacsorára, és megparancsoltam az inasoknak, hogy keressék elő azt az iratot, amelyben leltárba van szedve minden dolog, amely a sztratégoszhoz tartozik. Nem kellett sokat várnom. A legidősebb szolgáló (nem lehetett több 25-nél) előlépett és elővett a ruhája egyik zsebéből egy összetekert kis iratot.

Uram, ezt a sztratégosz bízta rám! Azt mondta, hogy csak is a sztratégosz kérése adhatom oda ezt bárkinek is. Megtiltotta, hogy kinyissam, így nem tudom, mit tartalmaz. De az biztos, hogy ebben megtalálod a választ!

Teljesen ledöbbentem. Több titok lapult meg itt, mint bárhol máshol a világban. Az iratot elvettem a fiútól. Rögtön szemet szúrt a pecsét jellege, amivel lezárták a dokumentumot. „Csak a halálom esetén nyithatja fel az új sztratégosz!" – Ez állt a pecséten. Feltörtem és elkezdtem olvasni: