A kósza vándor - Drion, a hadak útja

35. Fejezet

A tárgyalások hamar lezajlottak. Ilion kényszerhelyzetben volt, így minden követelésünknek kénytelenek voltak eleget tenni. Mégse kértünk sokat. A rájuk vonatkozó rész annyiból állt, hogy Drion újjáépítéséhez minden alapanyagot Ilion szállít le. Ezen kívül mindkét város aláírta a tíz évig szóló békeszerződést. Eszerint ha bármelyik fél megtámadná a másikat idő előtt, akkor további városok kötelezték magukat arra, hogy a védekező fél segítségére sietnek. Hadik a császár nevében írta alá a szerződést, Drion nevében pedig Tamás kapta a megtiszteltetést. Az ostrom véget ért és az életben maradt pár száz ilioni visszavonult. Még utolsó köszönésként megfenyegetett az ilioni tábornok. Tudtam, ha visszatérek a szülővárosomba, iszonyú sok ellenséggel kell szembenézzek majd.

De a tárgyalások lezárta után nem igazán foglalkoztam ezzel. Szépen lassan visszatértek a lakosok. Sokan gyászoltak az elesetteik miatt. Aki munkára fogható volt, az először sírokat ásott a két fal közötti síkságon. A rengeteg hősi halott miatt ezt a területet a drioniak elkeresztelték a Dicsőség Mezejének. A temetések után is rengeteg munka akadt. A lerombolt épületek mellett hatalmas hulladék-tömegek voltak az utcákon, így először azokat kellett eltakarítanunk. Viszont a rengeteg munka ellenére is lassan kezdett visszatérni minden a régi kerékvágásba.

A királyt és Andrást hazaárulás vádjával egy független drioni tanács kötél általi halálra ítélte. A kivégzés hamar lezajlott, nem sokakat érdekelt a dolog. Mindössze alig pár ember nézte végig velem, ahogy az utolsókat rúgják és elhagyja a testüket az élet. Ott függtek az akasztófán, a város Főterén. A társaim, akik együtt harcoltak velem odajöttek hozzám. Ott volt Péter, Ferenc és Tamás. Ahogy végigtekintettem rajtuk, eszembe jutott, hogy Hannibál is itt lehetne velünk... De ő is halott. A holtteste pedig a Fellegvár Hősök Csarnokájában nyugszik, a legnagyobb drioniak mellett. Méltó temetést kapott, amely megvalósulását minden ember támogatott.

Hát vége. – Mondta Tamás, ahogy odaértek hozzám. Néhány másodpercig csöndben voltak, mert látták, hogy máshol jár az agyam. Azonban mikor magamhoz tértem, gyorsan rájöttem, hogy rám várnak.

Ó, bocsánat! – Mondtam lesütve a szemem. Haragudtam magamra, hogy ennyire elszálltam. – Csak a halott bajtársaimra gondolok.

Mindannyiunknak hiányzik Hannibál, de ezen már nem változtathatsz. – Mondta Péter, megnyugtatásképp és a vállamra tette a kezét. – Inkább örülj, hogy nem minden bajtársadat kellett elvesztened. Mi még itt vagyunk neked!

És ez az egész város is! – Mondta Ferenc nagy ívet rajzolva le a kezével maga körül. – Mind közülünk valónak tekintünk! Tudjuk, hogy ilioni vagy, de az elmúlt hetekben bebizonyítottad, hogy mit sem ér a származás! Értünk küzdöttél és győzelemre vezettél minket! Köszönjük! – Lehajtotta a fejét és a mellkasára tette ökölbe zárt jobb kezét. Ez volt az új tisztelgés. Mind a hárman így tettek.

Én köszönöm nektek! – Mondtam a könnyeimmel küszködve. – De haza kell térnem! Ilionban szörnyű a helyzet a kémek jelentése szerint!

Ne tedd! – Mondta hirtelen Tamás. – Ott csak a halál vár rád, azok után, amit tettél! Itt viszont király lehetnél! Az emberek támogatnak, a katonák mögötted állnak! Csak azt kell mondanod, hogy „akarom" és már a tied is Drion fejpántja!

Egy pillanatra úgy tettem, mintha tényleg elgondolkoznék az ajánlaton. Nem lepett meg a kérés. Az elmúlt napokban feltűnt, mekkora tiszteletnek örvendek a nép körében. Szinte híresebb voltam, mint a város alapítója. És már akkor elgondolkoztam a dolgon. És eldöntöttem...

Nem! – Mondtam határozottan, de mégis próbálva szelíd lenni, hogy ne sértsem meg őket. Megleptem a válaszommal Tamást és kísérőit. – Nem állok rá készen, ezt kérlek értsétek meg!

De... - Kezdett volna bele a Főtanácsos, azonban félbeszakítottam.

Semmi de! Értsétek meg, döntöttem! Mégis, ha a kedvemben akartok járni, akkor ne engedjétek meg, hogy újra két király legyen! És főképp ne engedjétek, hogy öröklődjön a cím! Érdemelje ki a jelölt! – Javasoltam nekik. Reméltem megfogadják.

Még ha ezt kivetelezhetnénk is, ki lehetne az első ilyen egyedüli király, ha nem te? – Kérdezte Ferenc őszinte kíváncsisággal. Rájuk néztem, mindegyiknek a szemébe. Komoly hangon válaszoltam.

Legyen Tamás az új király!

Először megleptem őket, de végül hosszas érvelések után belenyugodtak a helyzetbe. A nép támogatta a döntésemet, ha másért nem, hát azért, mert én javasoltam azt. Egy héttel a szóváltás után, mikor már Drion nem feketéllett a koromtól, hanem frissen vágott fák és a messze kifejt kövek lepték be az utcákat, lezajlott a koronázási ceremónia. Engem ért a megtiszteltetés, hogy az új király fejére tehettem a Drioni Fejpántot. A nép örvendezett, mert számtalan olyan törvényt hozatott már másnap Tamás, amely megszűntette a régi rendszer okozta nyomorúságokat és egy új reményt adott a város felemelkedésének. Persze egy valamit mindenképp megőriztek: a katonaváros jelleget.

Mikor indulsz útnak? – Kérdezte tőlem a frissen koronázott király. Éppen az új Tanács összeállításán dolgoztunk.

Nem tudom. Szeretnék minél hamarabb, de először segítek nektek újra felépíteni a várost! – Mondtam neki. Igazából már szívesen útra keltem volna. De beismertem, hogy szükségük van a segítségemre, mert erőt és reményt adok nekik, míg láthatnak.

Hálás vagyok neked azért, amit teszel a városunkért! – Mondta és látszott rajta, hogy komolyan gondolja. Egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, amelyet gyorsan letörölt. – Ezért, ha nem is tudlak visszatartani, de valahogy szeretném kifejezni a hálánkat irántad! - Amint kimondta ezeket a mondatokat, tapsolt kettőt és egy szolgáló jelent meg, a kezében egy hosszú, de vékony dobozzal. Közvetlen mögötte egy másik személy jött, ő is hozott valamit. – Ezeket a fegyvereket a legjobb drioni fegyverkovácsok készítették csak neked! – Intett és az első szolgáló felnyitotta a dobozt. – Ez egy vékony kard, egy acélpenge. Könnyű és erős egyszerre! Kiválóan van ellensúlyozva. – Remegve a kezembe vettem a csodás fegyvert. A markolatot aranyhuzal borította, maga a penge pedig gyönyörűen csillant a napfényben. Gyakorlottabb szemek azt is észrevehették, hogy borotvaéles volt az éle. Suhintottam vele párat és meghatódottan tettem vissza a tokjába. Ám még nem értek véget a meglepetések. Felnyílt a második doboz is. – Ez pedig egy tiszti pisztoly, csak egy kicsit tovább fejlesztve. Sajnos, már nem olyan ékes darab, mint a kard, de annál hatékonyabb. Akár száz méterre is pontosan lőhetsz vele. – Mondta és ezt is a kezembe adta, hogy jobban megvizsgálhassam. Tévedett, mikor azt mondta, hogy nincs olyan szép, mint a penge. A lakkozott fába elefántcsont beütések voltak. Százszor szebbnek találtam a kardomnál! Nem tudtam mit válaszoljak ezekre a csodás ajándékokra. Vissza nem utasíthattam őket, mert már így is sok mindenre mondtam nemet. Így hát hálaképp megöleltem Tamást, aki viszonozta azt.

Remélem ezek után nem gondoltad meg magad! – Viccelődött a király. – Ja igen, majdnem elfelejtettem! Lenne még itt egy dolog! – Mondta és újra tapsolt kettőt. Majd az ajtókat kitárva belépett két férfi a terembe.