A kósza vándor - Drion, a hadak útja

1. Fejezet

A Polgárháború 529. esztendejében láttam meg a napvilágot. Apám egy fegyverkereskedő volt, aki gyakran járta a vidéket Éppen a munkája miatt az ilioni katonaság békében hagyta, nem sorozták be a milíciába. Ez a tény nagy mozgásteret biztosított nekünk a városi életben. Ugyan nem rendelkeztünk akkora szabadsággal, mint az arisztokraták és azok szülöttei, de mindenképp mentesültünk olyan terhek alól, mint a korábban említett sorozás, különleges adók fizetése és mindazon dolgok, amelyek az egyszerű ilioni polgárnak és családjának oly nagyon megkeserítették az életüket. És éppen az ilyen terhektől való mentesség tette lehetővé azt is, hogy édesapám az egyik leggazdagabb kereskedők között legyen számon tartva Ilionban.

Ám a jól menő üzletnek ára van. A nagyobb hírnév több megrendelővel, a több megrendelő pedig még több problémával jár, amelyeket orvosolni kell. Apám kereskedése pedig az aranykorát élte a háború miatt. Nem volt olyan hely, ahol legalább egy ember ne nézte volna meg a portékáit. Sosem bízta másokra a munkát. Mindig maga ellenőrzött mindent, még a legkisebb részletekre is nagy odaadással figyelt. Emiatt pedig ritkán foglalkozott velünk, a családjával.

Remélem, ma valami finom van vacsorára drágám! – Mondta vígan apám belépve kis, jómódú ilioni házunkba. A szokásosnál is boldogabb volt. A szája széles mosolyra húzódott, korán ráncosodó arca sugárzott az örömtől. Alig múlt el negyvenöt éves és a sok gond meg megpróbáltatás mély árkokat és barázdákat szántottak az arcába. Haja pedig már teljesen őszbe borult. Azonban mézes-gesztenye barna szeme, erős testfelépítése és egyenes tartása még mindig életkedvről és tettrekészségről árulkodott.

Mi történt Álmos? – Kérdezte anyám apámat, kirohanva elé, hogy üdvözölje. Mivel apám szinte állandóan úton volt, ezért anyámra hárult a feladat, hogy vezesse a háztartást minden velejárójával együtt. Azonban ez meg sem ártott a szépségének. Negyven évesen is ugyanolyan szép volt, mint amilyen húsz évesen lehetett. Smaragdzöld szemei csupa szeretetről és melegségről árulkodtak. Azonban ezek a szemek olyanok voltak, akár a lándzsák, ha valaki feldühítette őt. Most azonban kíváncsian néztek apám mosolygós arcára.

Semmi különös. – Jött a válasz, egy hanyag kézlendítéssel. Az egész alakítása olyan hatást keltett, mintha tényleg valami lényegtelen dologról volna szó. Miután már elaltatta bennünk a kíváncsiság lángját, villant egy cinkosat a szeme és kidüllesztve a mellét mondta – Mindössze annyi, hogy a császár engem bízott meg a hadseregeinek az ellátmányozásával. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan is a város első számú kereskedője vagyok!

Anyámmal együtt nagyot csaptunk a tenyerünkbe meglepetésünkben. Alig egy hónapja töltöttem be a tizennyolcadik életévemet, így hátmár tisztában voltam a különböző tisztségek adta előnyökkel. A hadiellátó volt a legmagasabb kitüntetés Ilionban egy kereskedő számára. Gyors meggazdagodási lehetőséget biztosított azoknak, akik tudták teljesíteni a címmel járó feladatot, ami háborús időkben nem volt egy egyszerű dolog: biztosítani az összes harcoló csapatnak bármilyen ellátmányt, legyen az fegyver, élelem, ruha vagy akármi más a legegyszerűbb holmitól a legdrágább csecsebecsékig. Apám látva a bejelentésének a hatását, kicsit engedett a büszke hangszínből.

Persze, ehhez én már egyedül kevés vagyok! Azt szeretném fiam, ha segítenél nekem! Hiszen a tudásod megvan hozzá! Más nagyon nem is kell, hogy az üzleti világban életben maradj! – Mondta hahotázva.

Mit gondolsz?! – Kelt rögtön édesanyám a védelmemre. – Hiszen éppen hogy felnőtt, te meg már rögtön meg akarod ölni?! – Szinte villámokat szórt a szeme apám irányába. – Az utak veszélyesek, elég nekem egy emberért aggódnom, nem akarom, hogy még a fiamért is kelljen!