A kósza vándor - Drion, a hadak útja

32. Fejezet

Kezdetben minden a terv szerint haladt. A várost elhagyta a civil lakosság, a katonák felkészültek a csatákra. Ahova szükségesnek találtuk, ott elbarikádoztuk az utcákat, hogy az ilioniakat arrafele tereljük, amerre a csapataink voltak. A várost felosztottuk két részre. A szegény negyed, a kikötő, a piac és a kaszárnyák területe volt az alsó rész, ennek én lettem a vezetője. A gazdag negyed, a raktár rész és a fellegvár vezetése pedig az imperator feladatai közé tartozott. Felkészülten vártuk, hogy az ellenség bekapja a csalit. Először a külső falon lassan abbamaradoztak a lövések. Ezt, hogy ne tűnjön fel az ostromlóknak az ágyúk eltávolítása, a belső falon elhelyezett, nagy hatótávolságú ágyúk lövéseivel pótoltuk. Eközben a kisebb kaliberű ágyúkra lecseréltük a belső falban elhelyezkedőket, hiszen azokra szükség volt az utcaharcnál. Így hát lassan minden ágyútűz elhallgatott a mi oldalunkról. Bíztam benne, hogy az ilioniak azt fogják hinni, hogy elfogyott a lőporunk, vagy a lőszerünk, ezért nem tudjuk folytatni az ágyúzást.

Természetesen, hogy erősítsem bennük ezt a gyanút, azt javasoltam Lászlónak, hogy küldjön tartalékosokat a külső falra. Mikor mind felálltak, akárcsak egy parádén, megindult az ilioni roham. Először nem hittem el, hogy ilyen hamar döntésre jutottak, de az ostrom második hetében jártunk, és az ilioniak a szokásosnál is türelmetlenebbek voltak. A katonák vaktában leadtak egy sortüzet, majd megszólalt a visszavonulást jelző dobpergés a belső falról és a drioniak szabályosan, fegyelmezetten elhagyták a külső védelmi zónát.

Ki van zárva, hogy ez ne tűnjön fel nekik! – Morogta Hannibál, ahogy végigtekintettük az alattunk elterülő tájon és az események lezajlását néztük. – Ennyire nem lehet bolond Hadik, hogy ne vegye észre, túl könnyen győz hirtelenjében!

Láttam azt az embert. – Mondtam hidegen a bajtársamnak, aki kimondottan díszes egyenruhát öltött a mai napra. – Ég a becsvágytól, és ha egyszer elvakítja a hév nem gondolkozik. Bekapta a csalit már a legelején. És addig nem fogja elengedni, míg magával nem rántja a horgászt, vagy ki nem fogják a vízből!

Hannibál rám nézett egyetlen szemével. A tekintete szúrós volt. Eközben felfedeztem, hogy a szemfedője se az a szakadt rongy, amit általában visel.

Olyan, akár csak te! – Mondta szemrehányóan. Elkezdtem terelni a témát.

Lehet, de én legalább nem öltöztem cirkuszi majomnak, nem úgy, mint te! – Vetettem vissza neki. Persze tudtam, hogy igaza van...

Igaz... Tényleg kicsíptem magam! – Mondta kitárva a karját, miközben lenézett önmagára. – De hát, nem mindennap esik meg az emberrel, hogy az otthonát kell megvédenie mindenáron. – Elkomorodott a hangja. – Akár bele is halhatok.

Ne mondj hülyeséget! – Legyintettem a kezemmel.

Te ne nézz hülyének! – Mondta. Meglehetősen nyugodtan. – Tisztában vagyok vele, hogy milyen kritikus helyet kaptunk – Elmosolyodott. – Hiszen aki legyőz minket, az meg is érdemli, hogy elfoglalja a várost! Emellett, ha ez bekövetkezik, legalább a hullám legyen elegáns, ha az élő voltom nem volt az. – Elnevette magát a komor poénon. Vele nevettem.

Ne légy vészmadár! – Mondtam neki. – Ma este lakomázni fogunk! De most koncentráljunk! Jönnek!

Bólintottam a nyílt mező felé, ami a két falrész között helyezkedett el. Időközben a tartalékosok bemasíroztak a Nagykapun, amelyet nagy dörömböléssel bezártak az ilioniak orra előtt. Egyre többen jutottak keresztül a falon. Sokan a megcsáklyázott falrészeken másztak fel, de egy kisebb csoport kinyitotta a Kiskaput, hogy még többen jöhessenek be.