A kósza vándor - Drion, a hadak útja

18. Fejezet

Már jócskán délután volt, mikor kiléptem a fellegvár területéről és rátértem a fő útra, amely egyenesen a piacra vezetett. Ezúttal azonban nem mentem el teljesen a vásárhelyig, mivel jóval korábban el kellett kanyarodnom, hogy beléphessek az arisztokraták negyedébe.

Drionnak sok látványos épülete volt: a falak, a fellegvár, a kikötő... De mind közül ez a gazdagok negyede volt a legcsodálatosabb. Az utcát drága márvánnyal rakták ki, a legkisebb ház is legalább akkora volt, hogy akár 10 család is kényelmesen elfért volna benne. Persze sokat adtak a látványra, a pompára. Azonban megtehették és ez különböztette meg őket a többi polgártól. Ettől érezhették magukat különlegesnek.

Bámulatos volt. Ám egy idő után már csak egyszerű dicsekvésnek tűntek a pompás díszítések, az igényesen ápolt növények. Az utcákon nem sok gyalogosan közlekedő ember volt. A legtöbb nemes Drionban ló vontatta kocsival járt, jelezve ezzel is gazdagságukat. Persze voltak olyanok, akik képesek voltak lealacsonyodni annyira, hogy gyalog közlekedjenek. És nekem az utóbbiak sokkal szimpatikusabbak voltak. Épp egy ilyen nemest kaptam el, hogy segítsen nekem megtalálni az úti célom.

Elnézést uram, hogy megzavarom, de tudna nekem segíteni? – Próbáltam a legbarátságosabb kinézetemet magamra ölteni és a legudvariasabb modoromat elővenni.

Persze kedves barátom! – Mondta készségesen. Örültem, hogy nem egy dölyfös arisztokratát csíptem el. – Miben lehetek szolgálatára?

Az egyik barátom házát keresem. A Szent Balzak út 21 alatt lakik.

Tényleg? – Emelte fel egyik szemöldökét, jelezve ezzel meglepődését. – Tudja, én véletlenül pont a szomszédja vagyok Drioni Ádámnak és tudom, hogy nem nagyon szokott vendégeket fogadni.

Egy régi barátja vagyok. Eddig azért nem tudtam felkeresni, mert nem volt rá lehetőségem!

És ezt mivel tudja bizonyítani uram?

Azzal, hogy én vagyok a Legio Incipiens jelenlegi sztratégosza és most tértem vissza a csapataimmal egy győztes hadjáratról.

Nem tudom, hogy melyik rész győzte meg, de hamar azon kaptam magam, hogy útban vagyok Ádám háza felé, miközben sűrűn bocsánatért esedezik. Mint kiderült, az egyik hadvezér testvére volt. Ekkor megértettem, hogy mi volt rá ilyen gyors hatással...

A házhoz hamar odaértünk, alig telt el 10 perc az utcalabirintusokban és végül a vezetőm egy kisebbnek nevezhető ház előtt állt meg. Elütött a többitől. Nem voltak virágok, díszítések. Igazi ilioni módra volt felépítve, az ajtó közvetlen az utcára nyílt, nem volt kis kertje és a falakat sem díszítette semmi. Mindent a lehető legegyszerűbben.

Nos, itt volnánk! Még egyszer elnézését kérem Sir Álmos, hogy megsértettem!

Nem sértett meg semmivel. – Közöltem egyszerűen, ám komolyan gondolva. A nemes arcáról egyértelműen le lehetett olvasni a döbbenetet. – Szabadna megkérdeznem, hogy melyik parancsnokomnak a testvéréhez van szerencsém?

Kicsit elgondolkozott, hogy biztos jó döntés-e elmondani nekem, hogy kinek a rokona. Végül megszólalt.

Hogyne. Drioni Tamás. Az Elsők parancsnoka.

Ismerem. Kiváló embernek ismertem meg. Remélem, hasonlítanak egymáshoz!

Mondtam neki mosolyogva, amire ő is hasonlóképp reagált. Majd kezet nyújtottam neki, amit elfogadott és elbúcsúztunk egymástól. Végül egyedül maradtam és bekopogtam a frissen festett tölgyfa ajtón. Gyors koppanások hallatszódtak és az ajtó kitárult. Éva volt ott előttem, teljes nagyságában. Szinte semmit sem változott. Ugyanolyan komoly arca volt, ugyanaz a barna szem, a hozzáillő barna hajjal. Ám mikor meglátott elmosolyodott és egy szót se szólhattam üdvözlésképp, mert azonnal a nyakamba ugrott és megölelt, mint egy anya, aki rég látta fiát. Nagy nehezen tudtam csak magam kihámozni a szorításából, amely inkább volt erős, mint egy férfié, mintsem nőies, mint ahogy azt gondolhattam volna.