A kósza vándor - Drion, a hadak útja

15. Fejezet

Hannibal érkezett meg elsőként. Nem tűnt kifejezetten vidámnak.

Remélem jó okod volt idehívatni minket! Épp reggeliztem.

Sajnálom, hogy megzavartalak benne, de fontos megérkeztek a felderítők. A hírek alapján összeállítottam egy tervet. A részleteket majd akkor, ha mindenki megérkezett.

Nem kellett sokat várni, és már sorban meg is jelentek a tisztek. Mindenkit ugyanazzal fogadtam, mint Hannibalt. Kíváncsiak voltak, de szerettek volna minél hamarabb túl esni a tanácson. Azonban addig nem kezdhettük el, míg minden meghívott személy nem jelent meg. A lovasok parancsnokára nem vártunk, hiszen ő gyengélkedett, de fél óra várakozás után, még mindig nem jelent meg egy tiszt.

Míg a többiek társalogtak, magamhoz intettem Hannibalt.

Szerinted hol maradhat már? – Kicsit ideges voltam.

Fogalmam sincs. De elkezdhetjük nélküle is. Ha újabb fél óra múlva sem érkezik meg, akkor küldj ki érte egy csapatot. Mert eddig sosem késett gyűlésről.

Rendben.

Azzal ott hagyott, hogy politikáról beszélgethessen egyik tiszttársával. Én pedig odamentem az egyik inashoz, aki idegesnek tűnt és láttam, hogy rám vár.

Mi a baj fiú?

Uram, akit elküldtél hírnököt, még nem érkezett vissza.

Érdekes. – Elkomorodtam. Túl sok volt a véletlen. – Azonnal hívd ide a testőröket!

Igen is uram!

Miután elment, hogy előkerítsen nekem néhány embert, odaléptem a sátorban lévő asztalhoz és rácsaptam egyszer, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

Köszöntök mindenkit! Kérlek titeket, foglaljatok helyett, hogy elkezdhessük!

Ugyan fiú, hagyjuk a protokollt, csak mond el, amit akarsz, hogy mihamarabb végezzünk itt! – Mondta az egyik csapat tisztje.

Lehet, hogy fiatal vagyok, de emlékeztetni szeretnélek, hogy ti választottatok meg engem sztratégosznak! Innentől fogva én szabom meg, mi történik itt!

Nem tetszett ez a lázongás. Valami felborzolta a kedélyeket. A tiszt morogva foglalt helyet, így hozzá kezdhettem a monológomhoz.

A felderítők megtalálták az ellenséges tábort, innen északra, nagyjából 20 kilométerre. Egy síkságon fekszik, körülötte erdős résszel. Körülbelül 2000 katona állomásozik jelenleg ott, a többségük ilioni lovas huszár. Élelemből nincs hiányuk...

Szabadna szólnom, uram? – Kérdezte az a tiszt, aki korábban lekezelően beszélt velem.

Persze.

Ha jól értelmezem, akkor azt forgatod a fejedben, hogy megtámadod őket. Ehhez kellünk mi, hogy a támadáshoz kitalált tervedet elfogadjuk. Igaz?

Kénytelen voltam beismerni.

Igaz.

Mi volna a terv? Mert nem tartom ostobaságnak a támadás ötletét, de tudnod kell, hogy nagy kockázattal jár.

Én is tisztában vagyok vele. – Nem szabadott hagynom, hogy felidegesítsen. Azzal csak azt mutattam volna ki, hogy nem bírok uralkodni magamon. – Szóval a terv. Egyszerű ötleten alapszik. A lovasságuk gyors, mozgékony, de nem közelharcra van specializálva, főleg nem sűrű terepen. Ezt használnánk ki! A lövészek és a gyalogság frontálisan támadna, lassan kiszorítva, vagy kis szerencsével megsemmisítve az ellenséges lovasokat. Ezalatt a mi lovasaink megkerülnék a tábort és hátba támadná az ellenséget. Ágyúkra nem volna szükség, hiszen nem is tudnánk felhasználni őket a terep adottságai miatt. Mit gondoltok?