A kósza vándor - Drion, a hadak útja

8. Fejezet

Sok megpróbáltatással és iszonyú kínszenvedéssel járt az az egy év, amelyet a kiképzőtáborban kellett eltöltenem. De túléltem és sikeresen kaptam meg a parancsot arra, hogy másnap bevonuljak hivatalosan is a Pokol új katonájaként.

Az utolsó gyülekező során meghallgattuk kedves parancsnokunkat arról, hogy mennyire büszke ránk és mi vagyunk a kedvencei az eddigi csapatok közül. – Nagy valószínűséggel mindnek ezt mondja. – Majd következett az eskü, amelyet a Pokol címere, egy zászlóra hímzett tűzláng előtt kellett elmondanunk. Ezután megkaptuk a parancsot arra vonatkozóan, hogy innentől fogva a szomszédos laktanyákban lesz a szállásunk. Továbbá másnap el kell mennünk a katonai ügyintézőközpontba regisztráltatni magunkat. – Sok hűhó a semmiért.

Mikor a cimborákkal elhagytuk a tábort, invitáltak, hogy 3 órakor a Királyi Söntésben találkozzunk. Addig is mindünknek lesz ideje hazamenni, meglátogatni a rég látott családtagokat, rokonokat. Azonban én visszautasítottam az ajánlatot. 12 hónap óta nem volt részem egy kiadós alvásban, így nem is vágytam másra, csak egy puha ágyra és jó pár szabad órára. Ezen felül, sok információt kellett közölnöm Ádámmal és Évával. Így hát azonnal az informátorunk háza felé vettem az irányt. Jól emlékeztem az útra, habár nem is nagyon lehetett eltéveszteni. A táborból szinte egyenesen vezet oda a kikövezett forgalmas utca.

Hamar megérkeztem a házhoz, azonban ott váratlan dolog fogadott engem. Az emlékezetemben egy virágokkal díszített lakás élt, amelynek házigazdája egy fiatal lány, aki alig látszódott többnek 14-nél. Ehelyett most egy félig összedőlt, ápolatlan, romos ház fogadott. Különös érzés fogott el. Nem lehetett félelemnek nevezni, mert nem reszkettem. Tudtam, hogy se az Őrzőket, se pedig magamat nem kell félteni.

Erőt vettem magamon és végül elindultam, hogy körülnézzek belül, hátha találok valamit, amit felhasználhatok. Nem lepődtem meg, mikor az ajtót nyitva találtam. A szoba ahova beléptem, teljesen ellentmondott annak, ahogy korábban kinézett. Azonban nem kellett tapasztalt nyomelemzőnek lenni ahhoz, hogy kiderítsem, dulakodás okozta a felfordulást.

Nem tudtam mit csináljak. Abban biztos voltam, hogy keresnem kell valamit. Éreztem. Csak nem értettem, hogy mit. Így hát mindent átnéztem, amit csak lehetett. A fiókokat, az utazóládákat, még egy-némely rejtett zugot is, amelyet időközben felfedeztem. Már majdnem feladtam a reményt, amikor véletlenül leesett a nyakláncom. Miközben fölvettem a földről, eszembe jutott, mit mondott róla Ádám, mit ábrázol: egy sas koponyáját. Ekkor felnéztem és észrevettem egy kitömött sast az egyik meglehetősen épségben maradt szekrény tetején. Hirtelen jött ötlettől vezérelve odamentem, hogy leemeljem a helyéről, hátha találok valami nyomot. Ám nem kis meglepetésemre nem mozdult, bármennyire is próbáltam levenni a szekrényről. Ekkor elgondolkoztam: eddig több rejtett helyiséget is találtam, ez a szekrény túl épp a többi tárgyhoz képest és a sas nem fordul. Hatalmas felfedezésként hatott a gondolat, hogy a bútordarab mögött egy újabb titkos szoba van és a kitömött állat aktiválja valahogy az ajtót. Most már a sast nem elemelni próbáltam, hanem elforgatni. Sikerült és a szekrény szinte csendben elfordult, mint egy ajtó, felfedve a mögötte lévő kis szobát, amely belsejében egy láda lapult.

Az egyszerű tárolóeszköz nem tűnt túl bíztatónak, ám volt egy jel, amely azt sugallta, jó úton járok. A láda tetején ugyanaz a szimbólum volt, mint a nyakláncomon. Kíváncsian nyitottam fel, hátha találok benne valami értékeset, valami hasznosat. Csalódottan kellett észrevennem, hogy nem volt a láda belsejében semmi olyan, amely egy normál ember számára bármit is számított volna. Mindössze egy összetekert papír és egy érdekes eszköz volt benne. Úgy tűnt, hogy az írást nekem szánták, mert az én nevemre volt címezve. Reméltem, hogy találok benne valami információt a társaimról, így nem haboztam a tekercs felnyitásával:

„Drága Fiam!

Az informátorunk lebukott, ezért nekünk sürgősen el kell hagynunk a házat. Az ifjú lányt nagy eséllyel börtönbe zárják, és ha nem akarunk mi is odakerülni, akkor le kell tagadnunk azt, hogy bárminemű kapcsolatban álltunk volna vele.

Nem tudunk a segítségedre lenni! Tudom, hogy számos kérdésed volna, de túl feltűnő volna, ha egy katona, akinek a szállása egy rab házában volt, felkeresne fontos hivatalnokokat. Mert időközben Éva lett a tárnokmester, én pedig az öt felügyelő vezetője, a legfőbb felügyelő. Remélem te is megérted, hogy ezek magas rangok, így nem beszélhetünk akárkivel. Amit javaslok, hogy tartsd magad az eredeti tervhez és érj el minél többet a katonák közt!

Még egy dolog! Ha olvasod ezt a levelet, az azt jelenti, hogy megtaláltad a ládát. Ez lehet a véletlenek műve, de leginkább annak a műve, hogy nagyon tehetséges vagy és vág az eszed, mit a borotva! Jutalmul fogadd el ezt a csuklópengét, amelyet a levelem mellett otthagytam neked. Az eszköz használatára később rájössz és mesélek majd a történetéről, ha majd lesz rá lehetőség!

Ádám"

Nem tehettem mást. A levelet elégettem, hogy ne maradjon bizonyíték. A pengét felerősítettem a csuklómra és hamar rájöttem a működési elvére: egy gyűrűt kellett az ujjamra húzni, és ha azt megrántottam, akkor csöndesen előugrott a borotvaéles, alkarnyi hosszúságú penge. Újabb rántásra visszaugrott a helyére. Tökéletes eszköz a csöndes gyilkoláshoz.

Ezek után kimentem aházból, vissza a nyílt utcára. Felnéztem az égre és a Nap állásából arra akövetkeztetésre jutottam, hogy körülbelül délután 3 óra lehet. Végül mégiscsakcsatlakoztam a cimborákhoz a kocsmában egy kör erejéig. Ünnepeltek, hisz másnaphivatásos katonák leszünk. Ezalatt én már terveket kezdtem el készíteni arról,hogy miképp jussak el a sztratégoszi tisztig.s