A kósza vándor - Drion, a hadak útja

24. Fejezet

Az éjszaka hátralevő része hamar eltelt. A korábbiakhoz képest lényegtelen dolgokról esett szó, amelyeknek az volt a célja, hogy valahogy elüssük az időt, ami sikerült is. Pirkadatra elállt az eső és gyönyörű napsütésre lehettünk volna figyelmesek, ha a fák nem takarják el a kilátást. De így is szép volt a látvány. Eltekintve attól, hogy az éjszaka során eltűnt lovakat most megtaláltuk közel 50 méterrel odébb levágva. Szegény állatok legalább gyors halált haltak, mert a nyaki ütőerüket vágta át a gyilkosuk.

Sajnos nem volt idő az állatok tetemével foglalkozni. A tervhez tartva magunkat egy gödröt ástunk, amibe elrejtettük a szükségtelen, meglévő eszközeinket. Kárd megjelölte a helyet úgy, hogy aki nem tudja, mit keres, az nem fogja észrevenni. Miután mindezzel és a reggelivel is elkészültünk, Magunkra húztuk a sötét asszaszin ruhát és elindultunk még jobban az erdő belseje felé, hogy kikémleljük azt az elősereget, amit azért küldtek ki, hogy felderítse az én katonáimat.

Nem volt hosszú út mögöttünk, mikor jól ismert hangokra lettünk figyelmesek. Ezek olyan zajok voltak, amelyet nagy létszámú embertömeg okoz, legyen az szervezett katonaság vagy egy dühös csürhe. A távolságot nagyjából 1 km-re tippeltük, így úgy döntöttünk, hogy letelepedünk ott, ahol vagyunk és várunk.

Tényleg sokan vannak! – Mondta Kárd, miután a fegyvereket leraktuk a földre, hogy ne zavarjanak minket az ülésben. – Hallod ezeket? Kidöntik a fákat. Nem értem, hogy mi okból csinálják ezt, hiszen az ilioniak általában egész nap úton vannak, és csak este készítenek ideiglenes erődöt maguknak...

Biztos valami veszély fenyegeti őket. – Vetettem fel a leglogikusabbra gondolva.

Lehet. Vagy csapda, hogy egy közelben lévő sereget odacsaljanak magukhoz. De számunkra ebben a pillanatban teljesen mindegy, hogy mit gondolnak. Várunk, ha mozgolódnak, akkor innét úgyis észrevehetjük idejében őket, ha pedig helyben maradnak, akkor meglátogatjuk őket az éjszaka során!

Nevetett egy jót, aztán közölte, hogy könnyítenie kell magán, ezért addig tartsam nyitva a szemem, mert bármikor beüthet a ménkő. Nem ellenkeztem vele, de kezdett az az érzésem lenni, hogy egy kicsit paranoiás... Az éjszaka történteknél se hittem volna neki, ha csak ő ijed meg. Azonban a katona arca nem arról tanúskodott, hogy csak Kárd vett volna észre bármit is. Így hát nem tehettem mást, minthogy osztottam a társam nézeteit abban, hogy résen kell lennünk az életben maradásunk érdekében.

Vagy 5 perc telt el, mikor kezdett már fogyni a türelmem. Még egy öregembernek se kell ennyi idő, hogy könnyítsen magán, nem hogy egy alig 40 éves, teljesen életképes férfinak. Aztán zsörtölődésem hamar aggodalommá változott. Eszembe jutott, hogy Kárd 2 évvel ezelőtt már látta a Vadásznőt. Szinte biztos voltam abban, hogy ebben az esetben ő is kiszúrta Kárdot. „És ha tévedett az asszaszin az amazont illetőleg? Mégsem engem akar megölni, hanem őt?"

Ezek a gondolatok futottak át gyorsan az agyamon és máris tudtam mit fogok reagálni. Tisztában voltam vele, hogy őrültség megpróbálkozni ezzel, de hátha sikerülhet! Felszerelkeztem és elindultam Kárd után, lassan szinte centiről-centire haladva, hogy ne keltsek zajt, de én mégis mindent lássak. Ez persze hihetetlenül időigényes munka, de nem tehettem mást. Ha nem szerettem volna feltűnés nélkül menni, akkor persze rohanva indulok társam megkeresésére. Ám ez egyenlő lett volna az öngyilkossággal. Nagy valószínűséggel Kárdot leütötték, és ha ez megtörtént, akkor én, a hozzá képest tapasztalatlan ember nem sok eséllyel indultam el. Ennek teljesen tudatában voltam, mégis jobban gyötört volna az, hogyha hagyom a mentoromat meghalni.

Tehát lassan haladtam, de viszonylagos csöndben. Így észrevétlenül és baj nélkül jutottam el egészen egy bozótosig, amely előtt ott feküdt az asszaszin feltehetőleg ájultan. Nem állapíthattam meg pontosan, mivel a bozótban észrevettem két fénypontot. Mikor először megláttam azt a szempárt, azt hittem, hogy helyben megfagyok a félelemtől. Rögtön megértettem, hogy miért rettegett annyira az ilioni katona, és miért nem mert Kárd szembeszállni a Vadásznővel. Mintha egy vadállat nézett volna velem farkasszemet.