A kósza vándor - Drion, a hadak útja

17. Fejezet

A hazaút során nem történt semmi izgalmas. Jobban megismertem a tisztjeimet és egyre jobban kezdtem belejönni a sztratégoszi szerepbe. A katonák kezdtek elfogadni vezetőjükként. Mindezek hatására Tamás figyelmeztetett, hogy ebből később gondjaim adódhatnak.

Ne feledd, hogy a két királynak tartozol hűséggel – mondta szinte megállás nélkül – és emiatt nem engedheted meg magadnak, hogy olyan befolyással rendelkezz, mint egy király!

Kérlek, nyugodj meg! Először is, bele kell egyeznie a Város Urának, hogy megtarthassam a posztomat. Aztán gondolhatok arra, hogy ne legyek túl feltűnő.

A Város Urával nem lesz nehéz kiegyezni. Bátor katona és nagyszerűen gondját viseli a városnak. Ám egyben jóhiszemű és könnyen meggyőzhető. Ezért vagyunk neki mi, a hűséges és hozzáértő tanácsadói, akikre az esetek többségében hallgat. Itt megjegyezném, hogyha azonban megmakacsolja magát, akkor nem érdemes ellenkezni vele. Nem tudod meggyőzni!

Akkor kivel van a probléma?

A másik királlyal. Aki békében a vallási vezető, a főpap. Ő sokkal rafináltabb és mindent megtesz a hatalomért. Ha veszélyeztetve érzi a helyzetét, akkor nem retten meg a gyilkosságtól sem. Úgyhogy jól vigyázz vele!

Rendben. Megfogadom a tanácsod!

Már a harmadik nap meneteltünk, mikor feltűnt előttünk Drion város látképe. A katonák mindegyike örvendezett, hogy épségben hazatérhetett. Ám az örömöt gyorsan felváltotta a komor hangulat, mikor mindenkinek eszébe jutottak a veszteségei. Így komoran vonult be az egész sereg a városba, az sem vidított fel senkit, hogy az összes lakos elénk jött, hogy üdvözöljenek minket.

A hagyomány szerint kellett eljárnom, ami kimondta, hogy a sztratégosz elviszi seregét egészen a város közepén található piacig, ahol ünnepélyes keretek között véget vet a hadjáratnak. Miután mindez lezajlott, nekem azonnal fel kellett mennem a fellegvárba Tamás kíséretében. Be kellett mutatnia engem, mint az új sztratégoszt a Város Urának.

Az út hosszú volt és fárasztó. A piactól egy egyenes út vezetett a fellegvárig, ám az a félsziget csücskén helyezkedett el, egy dombon. Maga az épület távolról hirdette fenségét. Csodálatos kinézetű volt, gazdagon díszítve mintákkal. Fallal vették körül, hogy egy esetleges ostrom során legyen egy utolsó védőbástyája a városnak. Azonban béke idején nem állomásoztattak itt katonákat. Nem volt értelme. A királyokat jól kiképzett, tapasztalt, veterán testőrök őrizték, mindkettőt 100 fő.

Tamással az oldalamon sorra nyíltak meg az ajtók, amelyek előtt rengeteg ember várakozott bebocsátásra. Sokan közülük a közeli földekről feljött földművesek lehettek, akiknek valami elpanaszolni valójuk volt az adókkal vagy a földesurakkal kapcsolatban. Amikor beléptünk a királyi terembe, épp egy kihallgatás vége zajlott. A király észrevett minket és gyorsan elintézte a kínos ügyet, majd elbocsátotta a drioni lakost.

Üdvözöllek Tamás! – Mondta mosolyogva az egyik király. – Az értesüléseim szerint sikerrel járt a küldetésetek!

Igen Uram! – Válaszolta a haditanácsos térdet hajtva. Követtem a példáját. – Azonban útközben akadt egy-két probléma.

Nocsak-nocsak! Hadd halljam, mik ezek a problémák?

Egy fontos ember halála és egy majdnem ugyanolyan fontos ember árulása.

Kik?

A sztratégoszt 7 golyó ölte meg még a völgyben, mikor rajtunk ütöttek. A legatus pedig fontos iratokkal elmenekült a következő este.

A „fontos" szót kellően kihangsúlyozta. A király arcán változás ment keresztül. Komoly lett az arckifejezése.

Erről később még beszélünk! NÉGYSZEMKÖZT! – Majd rám szegezte nyílt, őszinte tekintetét. – És mégis ki ez az ifjú itt veled. Még nem volt alkalmam találkozni Önnel, fiatalember!

Uram, Ő itt Drioni Álmos! A Pokol nevű csapat tiszthelyettese volt a hadjárat alatt. Mikor meghalt a sztratégosz és a legatus is elmenekült, megtámadtak minket és egyedül ő volt annyira gyorsjárású, hogy kidolgozzon egy tervet, amellyel visszavertük az ilioniakat. Utána szokásaink szerint összehívtuk a hadi tanáEcsot, ahol ez az ifjú került ki győztesen. A döntés egyhangú volt.

Emelte ki az utolsó mondatot Tamás. Gondolom ezzel azt jelezte, hogy az egész sereg, köztük ő is, megbízik bennem. A király rám nézett és áthatóan végigmért engem.

Állj fel, Álmos! Ezek szerint neked köszönhető, hogy a legio győzött.

Igen, Uram! – Mielőtt beléptünk volna a terembe, Tamás figyelmeztetett engem, hogy csak „igen"-nel és „nem"-mel feleljek.

Ez azt jelenti, hogy kivételes vezetői tehetséggel vagy megáldva! Bizonyára most azért vagy itt, hogy szentesítsem a tanács döntését és megerősítsem a posztodat!

Halkan elmormoltam egy újabb „Igen Uram!"-ot. Ekkor elgondolkozott. Ezt azzal jelezte, hogy elfordult tőlünk, a plafont bámulva. Hosszasan törte a fejét a király, akit csak most vettem szemügyre igazán. Annak ellenére, hogy kiváló katonának írják le, egyáltalán nem volt katona alkat. Kissé pocakos, gyenge testalkatú, magas ember volt. Ám mint minden király, díszesen öltözött, minden ékszerfajta megtalálható volt rajta. De egyben nem tévedtek. Királyhoz képest tényleg jó ember volt. Végül befejezte a gondolkodást és újra felém fordult.

Sajnálom, de ez nem ilyen egyszerű. Minden elismerésem a tied, de a korod miatt ebben az ügyben nem dönthetek egyedül. Még sosem volt példa arra, hogy valaki ilyen fiatalon sztratégosz legyen Drionban. Össze fogom hívni a Nagy Tanácsot, ahol meg kell győznöd a résztvevők többségét az alkalmatosságodról. Egy embert felkérhetsz szószólódként, de akkor csak rá hagyatkozhatsz! Ha magad kívánsz felszólalni, akkor tanúkkal támaszthatod alá a kijelentéseid! Figyelmeztetlek az öcsém is ott lesz, aki nagyon forrófejű, így őt nehéz lesz meggyőzni! De biztosítalak a támogatásomról!

Köszönöm Uram!

Most pedig menj és készülj fel! Egy hetet kapsz!

Ezzel elbocsátottak engem. Tamás még kikísért a várból, de onnantól fogva egyedül kellett továbbmennem, mert neki még akadt egy-két elintéznivalója. Így hát nem maradt más választásom, minthogy egyedül elinduljak egy kocsmába, ahol este megszállok. Illetve indultam volna, ha nem jön belém valaki. Az ütközés miatt kihullottak az iratai a kezéből.

Hogy a franc essen Önbe, nem nézi merre lép! - Mondta szitkozódva, miközben lehajolt a tekercseiért.

Elnézést uram, nem láttam, hogy jön! Elbambultam! – Kértem elnézést. És szinte rögtön rá, elkezdtem segíteni, összegyűjteni az iratokat. Ám a hivatalnok hirtelen megállt és rám nézett.

Nocsak-nocsak! Nem gondoltam volna, hogy ifjú társammal itt fogok összefutni, a fellegvár előtt! – Ádám arca vigyorgott rám a csuklya alól.

Ádám! – Tört fel belőlem a hirtelen felismerés. Megöregedett. Ráncosabb lett és az arcáról tükröződött a sok probléma. De még mindig jól tartotta magát. – Mit keresel itt? Mi van Évával? Annyi kérdésem van, hogy nem is tudom, hol kezdjem!

Akkor fiam, jobb, hogyha majd később teszed fel őket! – Fogta halkabbra a szót. – Itt még a falnak is füle van. Tudod hol van a gazdagok körzete, nem?

De. – Válaszoltam azonnal, bár nem egészen voltam benne biztos, hogy tudom, miről beszél.

Na, mi a Szent Balzak út 21-esben lakunk.

A Szent hol?

Szent Balzak út 21!

Ki az a Szent Balzak?

Egy híres tisztviselő volt, mikor a várost alapították. De most ne foglalkozz ezzel! Sietnem kell! Ha van rá módod, minél hamarabb gyere el oda. Elég, ha csak kopogsz!

És ezzel elsietett, magamra hagyva engem. Legalább volt úti célom. Szent Balzak út 21. Ezt kellett megtalálnom.

mber a