The Maze

1

Fém láncok csörömpölése töltötte be a teret.

A hangok belehasítottak a fejembe, emlékek cikáztak össze-vissza, de egyiket sem tudtam felidézni.

Áporodott pince szag.

Egy kemény fém lapon térdeltem, megpróbáltam felállni, de a rázkódástól megcsuklott a térdem és seggre ültem.
Olyan volt mintha folyamatos földrengés rázta volna a kis szűk dobozt amiben voltam.
Aztán rájöttem... ez egy lift.
Mindenesetre, egy jó szar minőségű lift.
Az orrom hegyéig sem láttam, vak sötét volt. Az ijedség hideg áramlatként szaladt végig a testemen.

Hol vagyok?

Többször is megpróbáltam felállni, de a testem erőtlennek bizonyult és minden kissebb zökkenés a padlóra küldött.
Egy idő után ezt megelégeltem. Négykézláb kúsztam - másztam, jobb kezemet szorosan a falhoz tapasztottam és azt követve jártam be a kis felvonót. Nem volt túl nagy, rajtam kívül pedig senki más nem volt benne csak pár zsák meg doboz.
A fala rácsos volt, a tetején pedig egy csapóajtó féleség volt, de nem tudtam kinyitni - mondjuk nem is vagyok benne biztos, hogy menet közben jó ötlet lenne.
Nem találtam kiutat, ezért elhatalmasodott rajtam a kétségbeesettség. Még arra sem emlékszem, hogy kerültem ide.
Aztán beugrott egy név, egy hozzá tartozó arc. Hosszú barna haj, barna szem, fehér bőr. Marie.

A felvonó hangos robajjal megállt. A kinyílódó csapóajtón fénytenger ömlött be.
Lüktetett a szemem, éreztem a fülemben a pulzusom.
- Egy újabb francos lány.- hallottam egy fiú hangját.
Kezdtem megszokni a fényt, a látásom fokozatosan kitisztult.
- Honnan szerzik őket?- újra a fiú.
- Biztos mindegyikünknek küldenek egyett mielőtt meghalunk.- egy másik hang, reszelősebb, mélyebb. Megszólalását felharsanó nevetés kísérte.
Egy csoport fiú hajolt felém, talán tízen-tizenöten lehettek. A tekintetük szinte lyukat égetett belém, legszívesebben rájuk szóltam volna, hogy ne bámuljanak már.
- Hol a francos pokolban vagyok?- bukott ki belőlem. A hangomtól hirtelen összerezzentem, nagyon meglepett. Erősebb, határozottabb volt mint amire számítottam. Ez tetszett.
A szőkés fiú, aki a legközelebb volt hozzám, kijelentésemre felkapta a fejét és körbe pillantott.
- Enyém!- kiáltott fel, majd beugrott mellém a dobozba.- Szia, Newt vagyok.
Rám mosolygott én pedig némán bámultam rá, fogalmam sem volt mit mondhatnék.
- Newt, szedjétek ki végre a Zöldfült.- egy sötétbőrű srác tűnt fel a látóteremben.
Egy másik fiú is bemászott, ő és a Newt néven szólított srác megragadtak a hónom alatt és feltornáztak a felszínre. Ahogy a saját lábamra álltam megfordult velem a világ és azt hittem visszazuhanok oda ahonnan jöttem.
- Tisztára lesápadt ez a bökött, mindjárt elájul.- egy újabb fiú hangját ismerhettem meg.
Elkaptam a tekintetem az égről és rá néztem; alacsony volt és molett, nem több 12-13-nál.
A tömeg mögül szürke falak magaslottak ki, mintha egészen a felhők közé futottak volna.
Átvágtam a bámészkodók között, jobban szemügyre akartam venni ezt a helyet.
Egy tökéletes négyszög alakú rét tárult elém, a lábam alatt fűtenger terült el. Az egyik sarokban pár épület és kissebb viskó álldigált, a másikban állatok zaja töltötte be a teret, a harmadikban erdő terült el majd újabb menedékhez hasonlító tákolmányon akadt meg a szemem.
De ami érdekesebb volt, a területet körülvevő szürke falak. Mind a négy oldalon voltak ratja kapuk, amikből folyosók ágaztak el.

Az összecsődült fiúk felé néztem. Hogy javítsam előbbi állításomat, mostmár láttam, hogy bő 60-an voltak.
A sötétbőrű lépett elém és szólásra nyitotta a száját, de abban a pillanatban kifutott a fejemből a vér, a lábam alól eltűnt a talaj, megszédültem és összeestem.

...

Thomas.
Teresa?
Elnyújtott csend telepedett közénk.
Teresa, te vagy az?
Thomas...

...

Mintha az emlékképek megérezték volna, hogy magamhoz térek azon nyomban megpróbáltak elillanni.
A VESZETT jó. A VESZETT jó...

Kinyitotta a szemeim. Koszos, rozoga plafon meredt rám vissza.
Felültem. Puha ágyban találtam magam, mellettem nem messze egy széken egy barna bőrű fiú ült, egyenesen rám szegezve a tekintetét.
- Jó reggelt Zöldfül. Mennyi gond van veletek mostanság...- sóhajtott fel- Alby vagyok, a Tisztás vezetője.
Szótlanul meredtem rá. Fogalmam sem volt mit kérdezhetnék, mégis sok mindenre kértem volna választ.
- Hol vagyok?- szedtem össze magam.
- A Tisztáson.- felelt.
Újabb kérdést formáltam volna meg, de Alby gyorsabb volt.
- Ne kédezgess, majd idővel úgyis megérted. A Kóroncok szerint semmi bajod, szóval az itteni kényelmet már nem élvezheted tovább. Majd Newt kerít neked egy alvóhelyet, holnap pedig reggel körbevezetlek.- mondta.
Belém fagyott minden ami megfordult a fejemben. Nem akartam kihúzni a gyufát igy csendben maradtam.

Alby magamra hagyott. Fogalmam sem volt mit kéne most tennem. Vajon ők fogva tartanak?
Erre a gondolatra hirtelen késztetést éreztem arra, hogy a szart is kiverjem belőlük és elmeneküljek.
Hirtelen kinyílt a szoba ajtaja és a szőke srác; Newt lépett be rajta.
- Jössz már Zöldfül? Vagy várjak még rád néhány órát?- türelmetlenkedett.
Gyorsan kipattantam a párnák közül és követtem ki a folyosókra.
- Akár két órát is várhatsz.- szólaltam meg.
Newt meglepetten nézett rám.
- Nem tűnsz egy plottyosnak.- jegyezte meg.
A szleng amit használtak megragadta a figyelmemet. Bökött, plottyos, Zöldfül... Teljesen értelmetlennek tűntek.
- Először megkeressük Serpenyőt és szerzünk neked kaját.- mondta, nekem pedig abban a pillanatban megkordult a gyomrom.