The Maze

7

Thomassal az erdőben ücsörögtünk. Szerencsémre még a délutáni munka kezdete előtt megtaláltam így volt időnk beszélgetni.
Maga elé meredt, próbálta megemészteni az álmomat.
- Szerinted belehaltunk a lövésbe?- kérdezte.
- Nem tudom.- feleltem.
Pedig abba szinte biztos voltam, hogy én nem úsztam meg azt a sebet.
- De várj, a legvégét még nem meséltem el.- kezdtem- Egy lány szólt hozzám, csak az ő hangját hallottam. Azt mondta, a VESZETT jó.
Thomas elkerekedett szemmel nézett rám.
- A késlegyekre van írva, hogy VESZETT.- mondta értetlenül.
- Késlegyek?- kérdeztem vissza.
- Gyík szerű kis robot lények. Az Alkotók figyelnek minket rajtuk keresztül.- magyarázta.
Az agyam ezerrel kezdett pörögni.
- Nem gondolod, hogy a VESZETT az Alkotók?- mondtam ki a gondolataimat.
- Meglehet... de bennem az ragadt meg, hogy honnan ismered a VESZETT szót, ha még nem is láttál késlegyet?- nézett a szemembe Thomas.

Csak nem valami beépített ember vagyok?

A Tisztásról nevetgélő fiúk hangja szűrődött be a fák közé - elkezdődött a munka.
- Nekem vissza kell mennem a Vérházba.- pattantam fel- Vacsoránal meg folytatjuk ezt a beszélgetést.
Azzal ott hagytam a fiút.

Mint kiderült Winston már keresett. Feladatnak kiadta, hogy adjak ebédet az állatoknak.
Míg kint voltam a legelésző állatokkal több Futárt is láttam visszajönni, de Albynak és Minhonak nyoma sem volt. Newt fel-alá rohangált a kapuk között, meg sem próbalta elrejteni az aggodalmát. Szívesen odamentem volna hozzá, de Winston már igy is pipa volt amiért késtem, nem akartam már rögtön az első Elöljárónál kihúzni a gyufát. Ígyhát csak csendben figyeltem a fiút míg a marhák az abrakot rágcsálták.

Vacsoránál mindenkin érződött a feszültség. Serpenyő próbált kitenni magáért és a jó ízekkel feledtetni velünk a bajokat, de mindenki csak Newtot figyelte, aki a Nyugati kapunál állt mozdulatlanul.
- Én ezt nem bírom nézni.- mondtam Thomasnak, majd felpattantam és a szőke fiúhoz siettem.
Pár lépésre tőle lelassítottam. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki, csak éreztetni akartam vele, hogy ott vagyok neki.
Végül mellé léptem és megsimítottam a vállát, mire ő csak lehajtotta a fejét.
- Nem mehetünk utánuk?- kérdeztem.
- Nem. Megesküdtünk, hogy nem megyünk ki. Főleg nem most, négy perc múlva záródnak a kapuk. Nem kockáztathatunk több életet.- válaszolt szomorúan.
- Newt nem fogja kimondani, de...- lépett mellénk egy duci kisfiú - azt hiszem Chuck - Thomas kíséretében- Minho elég okos és tapasztalt ahhoz, hogy ne tévedjen el. Ha még nem értek vissza, akkor már meghaltak.
Szíven ütött amit mondott.

Hogy tudják ilyen könnyen feladni?

- Ha többen mennénk, könnyen le tudnank győzni a Siratókat. Nem hagyhatjuk őket cserben.- tiltakoztam.
- Nem lehet, nem érted?- förmedt rám Newt- Mit tudsz te az Útvesztőről? Pár napja vagy itt, fogalmad sincs mi van ott!
Hátat fordított nekünk és elviharzott. Ijedten néztem utána, nem akartam felhúzni.

Bököttül hülye vagyok, de tényleg.

- Menj csak utána. Én majd figyelem a kapukat.- mondta Thomas.
Nekem nem is kellett több, egyből Newt után eredtem.
Az erdő mellett ült és szótlanul meredt maga elé. Csendben letelepedtem mellé.
- Sajnálom.- mondtam.
- Mielőtt lesérültem volna, én is Futár voltam.- nézett a szemembe- Az Útvesztő szörnyű hely. Nagyon sokan haltak már meg a Siratók miatt. Meg kell értened, hogy nem áldozhatunk fel két ember miatt mindenkit.
- Tudom... én csak segíteni akartam.- suttogtam.
Newt arcára apró mosoly ült ki.
- Elég az, hogy itt vagy.- mondta.
Biztatóan a keze után nyúltam és megszorítottam.
- Newt! Látom őket!- hallottuk meg Thomas kiáltását.
Egyszerre pattantunk fel és még mindig egymás kezét szorongatva kezdtünk rohanni a kapu felé.
Thomas egyedül állt ott és szinte egész testében remegett az izgalomtól. És valóban - Minhoékat már a távolból lehetett látni. De nem volt minden rendben, Alby megsérült.
Minho átkarolva próbálta őt támogatni, de a fiú eszméletlennek tűnt és a következő pillanatban kicsúszva a Futár kezei közül a földre esett. Minho kapkodva nyúlt utána és a hóna alatt megmarkolva húzni kezdte, de még több mint tíz méter választotta el őket a Tisztástól.

Nem fogják megcsinálni.

Le akartam hagyni Newtot, befutni az Útvesztőbe és segíteni, de ő pont abban a pillanatba szorította meg a kezem és rákapcsolt a tempóra.
- Meg ne próbáld, Tommy!- kiáltotta el magát.
Ijedten kaptam a fejem Thomas felé. Szinte rajtban állt, látszódott rajta, hogy ő is arra gondolt amire én.
A falak megmozdultak, Minhoék még vagy hat méterre voltak a kaputól.
Az adrenalin végig cikázott a testemen és most én kapcsoltam rá a tempóra. Newttal már versenyzőket megszégyenítően sprinteltünk és már majdnem a kapunál voltunk.
A falak közt talán már egy méter se volt, amikor Thomas berohant az Útvesztőbe.

A falak pedig bezárodtak.

Egyszerre torpantunk meg Newttal és szinte nekiestünk a falnak.
Hideg ömlött a kőtengerből, érzéketlen gyilkos érzés, mintha kárörvendene azon ami történt.
Newt elengedte a kezem és hátrálni kezdett.
Ennyi volt, bent ragadtak.