The Maze

15

Ismét az erdőben telepedtünk le Thomassal. A többiek vacsoráztak, de mi titokban ellógtunk.

Úgyse volt étvágyam.

Belemarkoltam a fűbe és letéptem pár szálat, aztán eldobtam. Majd újra. És újra.
- Talán tényleg megfelelőnek tart a szerepre. - törte meg a csendet Thomas.
Az arcomat fürkészte, próbált valamit leolvasni róla, de én a földre meredtem.

Minél jobban telik az idő, annál inkább nem tetszik Minho ötlete.

- Nem tudom... Miért dolgozna velem, ha annyira utál? - tettem fel a költői kérdést.
Vállát vont.
- Lehet eltekint ettől, mert fontosabb, az hogy kijussunk a vitátoknál. - jelentette ki.
- Minho eltekintene ettől? - néztem fel kételkedve.
Bólintott.
- Nem olyan szörnyű, mint hiszed.
Ismét lehajtottam a fejem és tovább tépkedtem a füvet.
- Amúgy sem tartom olyan jó ötletnek. - sóhajtottam.
- Nem akarsz kimenni az Útvesztőbe? - kérdezte.
- Nem erről van szó. - ráztam a fejem - Csak van bennem egy érzés, hogy... Nem kéne.
Thomas közelebb húzódott hozzám és direkt próbálta a tekintetemet keresni.
- Nem szeretnéd tudni mi folyik itt? Hogy mi van odakint? Lehet, hogy pont te találod meg a kiutat. - bíztatott.
Elmosolyodtam.

Persze, pont én.

- Igazad lehet. - hagytam rá.
Ellágyult az arca, majd átölelt.
Nagyon boldog voltam miatta, ő volt a legjobb barátom. Nélküle biztos semmire sem mentem volna.
- Hé bököttek! - hallottuk meg hirtelen Chuck hangját.
Elengedtük egymást és a fiú felé kaptuk a tekintetünk.
- Titeket kerestünk! Newt akart Marievel beszélni. - itt a szemembe nézett.
Kirázott a hideg.

Miért érzem, hogy nem megdicsérni akar?

...

Nem kerestem meg később sem Newtot, sőt szinte direkt kerültem is.
Féltem a mondandójától, hogy talán rám is haragszik, esetleg nem szeretne többet szóba állni velem.
Inkább még nem néztem vele szembe.

Este - amikor már rég aludnom kellett volna, hogy holnap bírja a futás - céltalanul bolyongtam az erdőben.
Minden feszültség akkor jött ki rajtam és képtelen lettem volna lehunyni a szememet.
Hirtelen zajokra lettem figyelmes, ezért megtorpantam. Két hangot hallottam: Newt és Minho beszélgetett.
Közelebb osontam, hogy tudjak kicsit hallgatózni.
- Nézd, én értem, hogy aggódsz - ütötte meg Minho hangja a fülemet -, én se akarom, hogy baja essen.
- Nem, nem érted! Ha bármi történik vele, én nem tudom mit kezdek magammal! - hallottam Newt heves tiltakozását.
Halkan léptem párat előre - látni akartam, hogy mi történik.
Lassan kirajzolódott az alakjuk a sötétben, aztán már az arcukat is ki tudtam venni.
Minho egy rönkön ült, Newt pedig idegesen járkált fel-alá.
- Nem akarom, hogy Futár legyen. - rázta meg a fejét.
Minho feltápászkodott és a barátjához lépett, megpaskolta a vállát.
- Vigyázok rá. - ígérte meg.
Newt felnézett, aztán elmosolyodott.
- Köszönöm. - mondta, majd megölelte a Futárt.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Annyira rosszul éreztem magam, hogy miattam vesztek össze, furdalt a lelkiismeretem.
Halkan visszafordultam és elindultam ki az erdőből. Hirtelen rámtört az álmosság és hiányozni kezdett a matracom.

Szinte már vak sötét volt, amikor a Táborhoz visszaértem. Már kintről hallani lehetett egy-két tiszttárs horkolását és szuszogását.

Nem csoda, hogy nehezen alszom miattuk.

Az idő hűvös volt, vártam már hogy nyakik betakarózhassak. Éppen átléptem a küszöböt, amikor valaki utánam kiáltott.
- Marie! - hallottam Newt hangját, mire megpördültem a tengelyem körül.
Kiléptem az ajtóból és megvártam amíg lassúcska, bicegős futásával odaért hozzám.
- Te még hogyhogy ébren vagy? - kérdezte, mikor megállít előttem.
- Nem tudtam aludni, így kicsit levegőztem. - feleltem - És te?
- Hát - itt elakadt egy pillanatra, de aztán gyorsan folytatta - nekem dolgom volt.
Az ajkamba kellett harapnom, hogy ne mosolyodjak el.

Dolga volt...

- Szeretnék veled beszélni a honlapról. - mondta, mire amilyen gyorsan jött a mosoly, olyan gyorsan el is múlt.
- Igen? - kérdeztem vissza remegő hanggal.
- Az Útvesztő veszélyes hely. Mindig maradj Minho és Thomas mellett és ne szegd meg Minho utasításait csak mert nem bírod. - szólt rám.
Pislogni sem tudtam, meglepett amit mondott. Teljesen más reakcióra számítottam.
Newt sóhajtott egyet.
- Csak vigyázz magadra. - mondta.
Hatalmas kő gördült le a szívemről.
- Ígérem. - bólintottam.
Összemosolyogtunk.
- Azért izgulok. - vallottam be.
- Én is izgultam. Minden alkalommal, amíg le nem sérültem és nem mehettem többet. - mesélt Newt.
Bólintottam.
Őszintén szólva, fúrta rendesen az oldalamat, hogyan is sérült le. Már szólásra nyitottam a számát, de végül nem kérdeztem rá.
- Igen? - kérdezett, amikor észrevette, hogy össze-vissza tátogok, mint egy hal.
- Semmi. - ráztam meg a fejem.

Majd rákérdezek egyszer.

- Hát jó. - vont vállat, aztán elmosolyodott - Most viszont menj aludni, mert holnap fárasztó napod lesz.
- Az biztos. - hebegtem.
Egy öleléssel búcsúztunk el, amitől - mint mindig - felszökött a pulzusom rendesen.
Halkan beosontam a Táborba és az alvó fiúk között szlalomozva a matracomhoz mentem.
Boldogan elterültem a hátamon és lehunytam a szemeim.