The Maze

19

Egy korhadt farönkön kuporogtam, kezemben egy forró teával, amit Serpenyő készített nekem.
Newt egy takarót terített a hátamra - kicsit úgy kezelt, mint egy beteget, de jól esett a gondoskodása - aztán elment vacsorát keríteni nekem.
Velem szemben Minho ült, ugyanúgy takaróba bugyolálva és forró teát szorongatva a kezei között. Azóta nem is szóltunk egymáshoz, mióta kiértünk az Útvesztőből.
Jól végig mértem, hirtelen teljesen más lett a szememben. Hiszen megmentette az életemet.
- Nem hittem, hogy utánam jössz. - suttogtam, és inkább magamnak szántam, mintsem neki, de úgy tűnt meghallotta, felkapta rá a fejét.
- Ennyire szívtelennek tűnök? - kérdezte, mire ijedten lesütöttem a szemem.

Most először nem volt szándékomban megbántani.

- Nem, én csak meglepődtem, - kezdtem össze-vissza beszélni - mármint nem kellett volna miattam kockáztatnod az életedet.
Felsóhajtottam.
- Azt hiszem, annyi a lényeg, hogy köszönöm. - nyögtem ki végre valami értelmeset.
- Azért nehogy elérzékenyülj. - húzódott mosolyra a szája.

Jó tudni, hogy még mindig... Minho.

Erre csak megforgattam a szememet.
Newt tűnt fel a távolban, kezében egy jól megrakott tányért fogott amitől hatalmasat kordult a gyomrom.
A Sirató - Odú úgy elvonta a figyelmemet, hogy az evésről is megfeledkeztem.
Lerakta közém és Minho közé a tányért.
- Ennyi maradt a vacsorából. Egyetek amennyi jól esik. - mondta, de be sem tudta fejezeni, egyből ráugrottunk és falatozni kezdtünk.
Az egész testemben éreztem az éhséget a sok futástól.
Newt lehuppant mellém a fűbe és nézte ahogy eszek.
- Biztos jól vagy? - kérdezte, mire bólintottam egyet teli szájjal.
Ekkor vettem észre, hogy Thomas igyekszik felénk két kulacs vízzel, lihegve a sietségtől.
- Jól ott hagytál a konyhában bökött. - intézte Newthoz a szavait amikor odaért hozzánk.
A kezembe nyomta az egyik kulcsot mire elmosolyodtam és megráztam a fejem.
- Köszi fiúk, de van vizem. - adtam vissza.
Minho örömmel elvette az övét és jól meghúzta.
- Jól vagy? - fogta meg a karom Thomas és a hüvelykujjával végig simította a sebemet.
Felszisszentem.
- A francba, nem vettem észre. - kezdett idegeskedni Newt.
- Semmiség, csak megkarcolt az egyik Sirató. - mondtam, közben megrántottam a vállam.
- Elkísérlek a Kóroncokhoz. - pattant fel a szőkeség, de megráztam a fejem.
- Előbb beszélnünk kell. - tettem le a tányért - Mind a hármótoknak hallani kell.
Newt visszaült, mellette pedig Thomas foglalt helyet és még Minho is nekem szentelte a figyelmét.
Sóhajtottam és a farönk korhadt kérgét kezdtem tépkedni.
- Találtam valamit - kezdtem - az Útvesztőben. Amikor az egyik Sirató elől menekültem sikerült elbújnom az indák mögé a Sziklánál. A Sirató utánam jött, de nem talált meg. Aztán egyszercsak legurult a Szikláról, de zuhanás közben nyom nélkül eltűnt.
A fiúk nem reagáltak semmit, csak meglepetten néztek rám.
- Próbáltam köveket dobálni a szakadékba és amikor oda dobtam ahová a Sirató ugrott, mind eltűntek. - folytattam.
- Ez lehet a kiút. - suttogta Thomas.
- Vagy maga a halál. Lehet csak egy csoport Sirató vár ránk odaát. - felelt Minho.
Newt csak rám pillantott.
- Bármelyik lehet. - sóhajtottam ismét - Holnap meg kell néznünk együtt.
- Felejtsd el. - rázta meg a fejét Newt - Te nem mész oda vissza.
Elkerekedett szemekkel néztem rá.

Hogy mi?

- Mi? - hökkentem meg.
- Meg is halhattál volna. Nem mehetsz ki oda többet. - jelentette ki Newt.
- Most találtam meg a lehetséges kiutat és nem engedsz vissza? - háborodtam fel.
Minho felé fordultam, abban bíztam, hogy majd megmondja neki, hogy nem ő dönt és igenis Futár maradok.
- Igaza van. - bólintott.
Teljesen letaglózva ültem ott. Nem akartam elhinni, hogy pont most nem engedik, hogy Futár legyek.
Fel akartam robbanni és veszekedni velük, de tudtam, hogy nem megyek vele semmire. Helyette csak felpattantam és a Tábor felé vettem az irányt, hogy megkeressem a Kóroncokat.
Thomas utánam rohant és megfogva a vállamat megállított és maga felé fordított.
- Most mégis hová mész? - kérdezte.
- A Kóroncokhoz. - feleltem kurtán, majd indultam is tovább, de követett.
- Mérges vagy. - inkább kijelentésnek szánta, nem pedig kérdésnek.
- Persze, hogy az vagyok. Találtam valami tényleg fontosat és ez a hála. - dühöngtem.
Thomas megrázta a fejét.
- Csak féltenek. - mondta - Ahogy én is. Ha itt maradsz a Tisztáson biztos nem eshet bajod.
- Én is féltelek téged, minden nap amikor kimész az Útvesztőbe, ez mégse érdekel senkit. - torpantam meg.
- Az más. - felelt.
- Miért lenne az? Én is tudok magamra vigyázni! - förmedtem rá, aztán vettem egy mély levegőt és halkabban folytattam - Szeretnék most egyedül lenni.

Clint lefertőtlenítette a vágást a karomon, mire felszisszentem.
Kedvetlenül az asztalt kezdtem bámulni és folyamatosan a Futárságon meg a fiúkon kattogtam. Még mindig dühített amit csináltak, de ugyanakkor lelkiismeretfurdalásom volt amiért olyan csúnyán reagáltam.
Thomas, ott vagy? szólítottam telepatikusan.
Nem felelt.
Ha hallasz, csak szeretnék bocsánatot kérni folytattam.
Tovább bámultam az asztalt, reménykedve, hogy nem bántottam meg.
Hallak. Ne aggódj nem haragszom. Remélem te sem és holnap reggel is kikísérsz a kapuhoz, mint régebben érkezett a válasz. Erre elmosolyodtam.
Hát persze. A Tábor előtt találkozunk, jó éjt köszöntem el.
Clint letette a fáslit, majd rám nézett.
- Kész vagy. - mondta.
A bekötött karomra pillantottam.
- Köszönöm. Sajnálom, hogy feltartottalak ilyen későn. - hálálkodtam.
- Semmi gond. - rázta meg a fejét, majd hirtelen az ajtó felé pillantott, mire én is megfordultam.
Newt lépett be a szobába.
- Magatokra hagylak titeket. - kapta fel a cuccait Clint, majd kisietett kettesben hagyva minket.
Zavartan néztem az ajtóban álló fiúra, felgyorsult a szívverésem a jelenlététől.
- Visszakísérhetlek a Táborba? - törte meg a csendet Newt, mire bólintottam, felálltam a székről és követtem.
Egy darabig csak csendben kullogtunk egymás mellett, majd megszólalt.
- Nem akartalak feldühíteni, de nem engedhetlek oda vissza. - nézett rám - Inkább magamra haragítalak, ha az azt jelenti, hogy biztonságban leszel.
Szíven ütött amit mondott, megtorpantam.

Úgy aggódik, én meg megsértődtem... Olyan szörnyű ember vagyok.

- Hogy tudnék haragudni rád. - mosolyodtam el, mire neki is ellazult az arca.
Szinte egyszerre mozdultunk meg és öleltük meg egymást, ami miatt - ha lehetséges - még jobban kezdett kalapálni a szívem.
Elengedtük egymást.
- Na hagylak pihenni, szükséged lesz rá egy ilyen nap után. Jó éjt. - intett Newt.
- Jó éjt. - integettem vissza mosolyogva.

Sziasztok!
Ezt a részt már délelőtt ki akartam tenni, de csak most sikerült, bocsi a csúszásért. (Nem csoda, hisz délig aludtam😂)
Remélem, hogy tetszett nektek❤️