The Maze

6

Forró lávaként égeti a nap a testem. A meleg elviselhetetlen, úgyhogy muszáj kinyitnom a szemem. A vakítóan fényes ég köszön rám vissza óceán szemeivel.
Alattam homoktenger hömpölyög - ettől pánik fut rajtam végig és azonnal felpattanok.
Végtelen sivatag terül el előttem. Pont ott vagyok, ahová Thomassal kerültünk egy napja.
Meg se tudok mozdulni. A távolban meglátom a többieket és megkönnyebbülten futok oda hozzájuk. Mind ott vannak, épen és egészségesen - beleértve engem is.
A meglepettségtől egyből megtorpanok, majdnem hasra is esek.

Dehát én itt vagyok. Az hogy lehet...

Pisztoly dördül.
Muszáj közelebb mennem. A szemeim előtt szinte lassított felvételként pörögnek le az események.
Egy eszelős tekintetű fickó kezében van a fegyver amit Thomasra szegez, a fiú pedig a hasára fordulva esik össze.
Kétségbeesetten felsikítok és oda rohanok hozzá.
- Thomas!- üvöltöm.
A hátára fordul, a vállánál vér áztatja a pólóját. Nem szól hozzám csak átnéz rajtam.
A többiek felé fordulok.
- Newt, mi folyik itt?- kérdezem hisztérikusan.
De ő pont az ellenkező irányba fordítja a fejét, amikor újra eldördül a pisztoly.

Engem talál el.

A másik ént, aki eleve ott volt a többiekkel.
A földre zuhan és üveges tekintettel bámulja a kék eget. Newt egyből mellé ugrik és kétségbeesetten kiabál valamit, de nem hallom mi az.
Minho a fegyveres férfit üti, amikor meghallja a barátja kiáltását. A szemei elkerekednek mikor meglát engem a földön feküdve.
- Minho!- kiáltok oda, de nem figyel rám.
Újra Thomas felé nézek, az aggódás belülröl emészt.
Egy lány van vele, a fejét az ölébe tette. Thomas még mond valamit aztán lecsukja a szemét.
Megremeg a térdem, mozdulni akarok de nem tudok. Kiáltani akarok és sírni de semmi.
Valaki megböki a hátam.
Egy fekete hajú lány áll mögöttem.
- A VESZETT jó.- mondja.

...

Felriadtam. A hatalmas fa tövében feküdtem - pont ott ahol tegnap elaludtam - és az Útvesztő falai magasodtak felém egyenesen a szürke égbe futva. Még mindig a Tisztáson voltam.

Szóval csak álmodtam.

Pedig olyan valóságos volt. Éreztem a bőrömön a Nap égető sugarait, a homok forró, durva szemcséit.

Feltápászkodtam és leporoltam a nadrágomat. Még jóval az ébresztő előtt kelhettem, a kapuk még csukva voltak. Megfordult a fejemben, hogy visszaalhatnék, de mivel erre nem sok eséjt láttam, így inkább sétálgatni indultam.
Körbe jártam a Tisztást szorosan a falak mellett haladva. Nem tudtam nem az álomra gondolni.
Ugyan az a sivatag, ugyan az a mondat ami az ájulásom után járt a fejemben. Ez nem lehet véletlen.

Hát persze, hogy nem véletlen Marie, ne legyél hülye.

Hirtelen neszelést hallottam a távolban; Alby, Minho és Newt beszélgetett az egyik zárt kapu mellett. Majd hangos robaj járta be a teret és a kapuk kinyíltak, Alby és Minho pedig befutottak az Útvesztőbe.
- A halott Sirató miatt mennek, igaz?- léptem Newt mögé.
A fiú ijedtében megrezzent és felém kapta a fejét.
- Francos életbe. A szívbajt hoztad rám.- nevetett.
- Bocsánat.- mosolyodtam el én is.
- Honnan tudsz a halott Siratóról?- vonta fel meglepetten a szemöldömeit.
- Ott voltam mikor Minho elmesélte Albynak, hogy megtalálta.- meséltem.
Newt ismét elnevette magát, de ezúttal meglepettség csengett a hangjában.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen minden-lében-kanál vagy.- mondta.
- Csak szeretem tudni, mi folyik körülöttem.- vontam vállat.

Enyhe célzás arra, hogy sose válaszolnak a kérdésekre.

- Arra itt ne számíts.- Newt újra az Útvesztő felé nézett.
Már nyoma sem volt a jókedvének.
- Aggódsz miattuk?- kérdeztem.
- Minho minden nap kimegy oda. Alby pedig megfontolt még vészhelyzetben is.- felelt. Egy pillanatra azt hittem nem is mondd már semmit, de folytatta- Ettől függetlenül féltem őket. Ők a legjobb barátaim.
Ahogy az utolsó szavakat kiejtette a szemembe nézett. Én nem birtam állni a tekintetét, olyan súlya volt annak amit mondott, hogy muszáj volt lesütnöm a szemem.
Nekem nem volt senkim, ha valaha volt is arra már nem emlékeztem. Csupán csak Thomas iránt volt egy furcsa kötődésem, az is megmagyarázhatlatatlan okból. De ők itt voltak egy komoly kötelékkel én pedig irigyeltem ezt.
- Biztos jó lehet, mármint, hogy van valakid. Nekem nincs barátom.- mondtam szomorúan.
- Úgyis kialakul majd valami. Mondjuk ennyi bökött fiú között biztos nem könnyű.- nevetett Newt.
- Az biztos.- erőltettem magamra egy mosolyt.
- Gyere, szerezzünk valami kaját, éhen halok.- veregetett vállba.

A munkát a Nyesőknél kezdtem, Winston vett a szárnyai alá.  Rettenetes volt és véres, az Elöljáró pedig fura. Rendes volt velem, de elég különc.
Egész délelőtt a Vérházban voltam és segítettem neki az állatokkal. Végig néztem ahogy levág három malacot és utána a mosdóban hánytam.

Belőlem sem lesz Nyeső.

Ebédkor Newt mellett ültem és csak turkáltam a tányéromban, nem volt étvágyam.
Newt minden porcikájából sugárzott a feszültség.
- Jól vagy?- kérdeztem tőle.
Zavartan kapta felém a tekintetét, látszott rajta, hogy egy gondolatmenetből szakítottam ki.
- Persze, csak...- meredt újra maga elé- Azok a bököttek még mindig a francos Útvesztőben vannak. Pedig Alby azt mondta ebédre visszaérnek.
- Biztos csak nehezebb az a dög mint hitték és kicsit több idő kicipelni. Nemsokára visszajönnek.- nyugtattam.
Newt a szemembe nézett és egy széles mosollyal ajándékozott meg.
- Rendes tőled, hogy így törődsz velem.- mondta.
- Igazán semmiség.- jöttem zavarba.
Newt újra a tányérjára koncentrált és enni kezdett. Nekem továbbra sem volt étvágyam, úgyhogy a tányéromat megfogva otthagytam az asztalt.
Újra eszembe jutott az álmom és éresztem, hogy muszáj elmesélnem valakinek. Erről pedig egyből Thomas ugrott be.