The Maze

18

Az ötödik napomat töltöttem a Tisztáson Futárként. Kezdtem belejönni, a testem hamar beletörődött a mindennapos megterhelésbe.
Reggelente Newt elkísért minket a kapuig és egyre többet beszélgettünk. Délutánonként - amikor már visszaértünk az Útvesztőből és megrajzoltam a térképet - gyakran a kertben lófráltunk, esetleg az állatok karámjai előtt üldögéltünk.

Azt hiszem tetszik nekem.

A kapuk előtt vártuk, hogy kinyíljanak és elindulhassunk a hetes zóna felé, a pengésbe.
- Vigyázz magadra. - nézett rám Newt, mire csak elmosolyodtam.
A falak megmozdultak, én pedig vettem egy mély levegőt és felkészültem.
Minho elindult, én utána és szokásosan Thomas legutolsóként.
Felvettem a megszokott tempót és ismételgetni kezdtem magamban, hogy hol, merre fordulunk.

Az első pihenő végén Minho az órájára pillantott.
- Nagyjából húsz perc és elérjük a hetest. - mondta, majd intett, hogy induljunk.
A hátamra kaptam a táskám és az Elöljáró után indultam.
Alig futottunk öt perce, amikor Minho minden figyelmeztetés nélkül megtorpant és a falhoz nyomott.
Annyira megijedtem, hogy összerándult a gyomrom.
Már épp rákiáltottam volna, hogy mégis mi a francot képzel, amikor megszólalt.
- Siratók. Kettő. - suttogta.
Elengedett, majd szorosan a fal mellett maradva kinézetét a kanyarba.
Mellettem Thomas úgy simult a falhoz, mintha eggyé akarna vele vállni.
Nyugi szólalt meg a fejemben.
Nyugodt vagyok feleltem, pedig nem voltam az. Hogy lettem volna az?

Siratók, kettő is. Basszus...

Minho újra ránk nézett, mi pedig úgy vártuk az utasításait, mintha áldás lenne.
- El tudjuk őket kerülni, ha jobbra megyünk. Így később jutunk el a pengésbe, de még mindig jobb, mint meghalni. - vázolta fel a tervet, majd elfordult, hogy induljon, de egy pillanatra még visszanézett.
- Marajd szorosan mögöttem! - utasított, majd megfagyott az arca és elkerekedtek a szemei.
Ijedten néztem magunk mögé, ahol éppen egy harmadik Sirató gurult be arra a folyosóra, ahol mi is voltunk.
- Futás. Most! - kiáltott Minho, majd sprintelni kezdett.
Thomas karon ragadott és futni kezdett, mire feleszméltem a sokkból és ahogy csak tudtam szedtem a lábaimat.
Ahogy lefordultunk jobbra, a másik két Sirató is utánunk eredt.
A szívem a fülemben dobogott és az adrenalintól úgy futottam, hogy még Minho is megirigyelte, de még így se voltunk elég gyorsak.
Az egyik szorosan a nyomukban volt és már kattogtatta a pengéit. Nem tudtam levenni róla a szemem, csak vártam, hogy mikor csap le és ér véget a nyomorult életem.
Akkor eszembe jutott valami.

Thomas.

Thomas, aki fél méterrel mögöttem futott a sort zárva, hogy engem védjen.
Nem hagyhattam, hogy baja essen.
- Thomas! - üvöltöttem fel, majd abban a pillanatban, amint a Sirató lecsapott volna, megtorpantam és előre löktem a fiút, majd elugrottam a másik irányba.
A Sirató kettőnk között a falnak csapódott, de a pengéje így is elkapta a bal karom.
A földre estem és szívesen felsikítottam volna, de bennem maradt minden hang.
Thomastól és Minhotól jó négy méterre feküdtem, közöttünk két Sirató volt.
Összenéztünk, de nem volt időm bármit is mondani, mert mindkét gyilkos gép megindult felém.
Hirtelen a jobb oldalin Minho kulcsa csattant.
- Erre gyertek bökött seggfejek! - üvöltött rájuk Minho.
Azonban csak az egyik figyelmét vonta magukra, a másik kitartóan gurult felém.

Fel kell állnom. Most vagy soha. Futás!

Pillanatok alatt pattantam fel és kezdtem rohanni, mint az őrült.
Össze-vissza kanyarogtam, hogy lerázzam, de a tervem nem tűnt működő képesnek.
Futás közben előre vettem a táskámat és kutakodni kezdtem benne, majd elővettem a legnagyobb kést ami a kezembe akadt.
Megtorpantam és a Sirató felé fordultam. Valahogy fel kellett tartanom, más ötletem pedig nem volt.
Magam elé szegeztem a kést és vártam a hatalmas guruló szörnyetegre.
Ahogy közelebb ért egyből lecsaptam, de a pengéivel simán kivédte a támadásomat. Folyamatosan hátrálnom kellett, nehogy túl közel kerüljék hozzá és ismét megsebezzen.
Magam mögé néztem.