The Maze

3

Vacsoránál fogalmam sem volt, hová ülhetnék, hiszen még senkivel sem barátkoztam össze.
Miután megkaptam az adagomat Serpenyőtől céltalanul bolyongtam az asztalok között. Elég kínos volt.
Végül menekülőre fogtam és az erdőbe indultam. Keserű sors a fák közé elvonulva egyedül vacsorázni, de legalább átgondolhattam a napomat.
Lekuporodtam a falhoz és a sötét eget bámulva méllyedtem el gondolataimban.

Itt vagyok egy ismeretlen helyen, csupa ismeretlen fiúval egybezárva. Fogalmam sincs semmiről ami a mai nap előtt történt, egyértelműen amnéziában szenvedek. Nem utolsó sorban a falak mozognak.

Sóhajtottam. Lehet szimplán bekattantam és ez mind a képzeletem része.
Lomhán rágtam a vacsorámat és a távolba bámultam. A sötét égbolt úgy magaslott fölém, mintha agyon akarna nyomni, akár egy apró bogarat. Nem pislákolt egy csillag fénye sem, és bármennyire is igyekeztem észrevenni, a Holdat mintha elnyelte volna a föld.
Hirtelen neszelést hallottam a fák közül, mire ijedten felpattantam.
Egy fiú lépett ki a homályból, bennem pedig megfagyott a vér.

Tudtam, hogy valaha ismertem.

Meglepetten bámult rám, valószínűleg én is hasonló arcot vághattam.
- Én...- szólalt meg- csak itt szoktam aludni.
Tekintete a földre vándorolt. Magam mellé néztem és észre vettem egy takarót és egy párnát. Nem is értettem, hogy nem tűnt fel.
- Sajnálom.- motyogtam.
Furcsa hatással volt rám ez a fiú, hirtelen minden magabiztosságom elszállt és a helyét a magány töltötte be, valamint elviselhetetlen hianyérzet.
- Te vagy az új Zöldfül, igaz?- tette fel a költői kérdést.
Bátortalanul bólintottam egyet, ő pedig mellém ült hátát pedig a falnak döntötte.
- Biztos félsz.- próbálta felvenni velem a szemkontaktust de én kitartóan a földre meredtem.
- Csak meg akarom érteni a helyzetet.- feleltem.
Pár perc kínos csend után erőt vettem magamon és a szemébe néztem. Kavargott benne valami megfoghatatlan.
Ekkor minden előjel nélkül a kezemért nyúlt és megragadta.
A föld megfordult velem együtt.

Sivatagban voltam, körülöttem a homok vörös lávaként izzott. Ott ült velem szemben a fiú is, még mindig egymás kezét fogtuk.
- Hol vagyunk?- kérdeztem elfolytott hangon.
Ő válasz nélkül felpattant és körbe fordult.
- Ez... Marie ez egy sivatag.- hebegte ijedten.
Hátat fordított nekem és a messzi dűnék felé futott.
- Thomas, várj!- siettem utána.
Mikor mellé értem kétségbeesetten összenéztünk. Hirtelen belém nyilalt a felismerés - emlékeztem a nevére és ős is az enyémre.
- Hallom a gondolataid... látom az emlékképeidet a doboz után.- suttogta.
- Én is a tieidet.- kikerekedtek a szemeim.
Thomas gondolatai tűként szúrodtak az elmémbe, valamelyik megmaradt, valamelyik elillant.
Aztán vége lett.

Újra a Tisztáson voltunk, bent a fák között. Thomas olyan szorosan fogta a kezem, hogy elfehéredtek az ujjai nekem pedig elzsibbadt a tenyerem.
Lassan elengedte és hátrább húzódott.
- Mi volt ez?- hangján érződött, hogy sokkos állapotban van, csak úgy mint én.
Meg sem tudtam szólalni, még mindig bennem kavargott a homok reszelős érzete a talpam alatt, Thomas gondolatainak zaklatott íze és emlekeinek nyomása a tudatomban.
- Azt hiszem mi ismerjük egymást.- mondtam végül.
Thomas nagyot nyelt és újra közelebb csúszott hozzám.
- Van itt egy másik lány is. Ez őrültségnek fog hangzani... de képes hozzám telepatikusan beszélni. Szerinted erre mi is képesek lehetünk?- kérdezte.
Éppen szólásra nyitottam a számat, amikor újabb hangok szűrődtek az erdőből. Thomasszal egyszerre kaptuk oda a fejünket.
- Na mi van Tommy, máris lecsaptál az új lányra?- lépett elénk Newt.- Teresa féltékeny lesz.
Az arcán mosoly húzódott és egyenesen Thomasra nézett, aki zavartan kapta felém a tekintetét.
- Véletlenül ütköztünk egymásba és beszélgettünk kicsit.- magyarázkodtam.
- Jólvan, én aztán nem akarok semmi jónak megrontója lenni.- tartotta fel védekezően a kezét Newt.- Viszont most gyertek, mert üdvözlő estet tartunk Marienek.
Ezután egyszerűen hátat fordított nekünk és a Tisztán felé indult.

A fiúk hatalmas tüzet raktak, majd körbeülték. Hangosan csevegtek és nevetgéltek, némelyikük még evett és ivott is. Én Thomas mellett kuporogtam a körön kívül és idegesen gyűrögettem az olivazöld pólóm alját.
- Hogy lehet, hogy még nem találkoztam ezzel a lànnyal?- fordultam a fiú felé.
- Ájultan érkezett a dobozban, azóta sem tért magához. A Kóroncok etetik és itatják, hogy életben maradjon.- miközben ezt mesélte furcsa megingás érződött a hangjából.
- De azt mondod, hogy még így is tud beszélni hozzád? És nem is akárhogy...- hitetlenkedtem.
- Igen, tudom, hogy őrültségnek hangzik, de ha belegondolsz a sivatagos incidens után még nem is olyan fura.- nevetett zavartan.
Lehajtottam a fejem és átgondoltam amit mondott. Végülis igaza volt.
- Mi a magyarázat az erdőben történtekre? Vagy csak szimplán erre a helyre?- néztem újra rá.
- Neked sem mondtak semmit, ahogy látom.- felelt- Tudom milyen idegesítő, amikor semmit sem tudsz. Szóval szívesen válaszolok a kérdéseidre.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha elmondanál mindent amit tudsz.- türelmetlenkedtem.
Thomas a tűzre meredt, ami vörös árnyékot vetett az arcára. Mintha összeszedte volna a gondolatait, majd vett egy mély levegőt és belekezdett.
- Minden hónapban érkezik egy Zöldfül a dobozban, hetente pedig ellátmány. Az Alkotók küldik - azok akik ide zártak minket. A Tisztást egy Útvesztő veszi körül, a Futárok pedig a kiutat keresik. Éjjel az úgy nevezett Siratók portyáznak a folyosókon, és amint bezárult az ajtó már nincs ki-be járás. Ha elkapnak csinálnak veled valamit, ilyenkor megkapod az ellenszert és átesel az Átváltozáson. Erről nem tudok túl sokat.- mesélt.
Egyszerre kaptam megemészthetetlenül sokat, de végre tudtam mi van a falak mögött, tudtam miért nem mehetek oda - és ez bizarr módon megnyugvással töltött el.
- Köszönöm, hogy segítesz.- mosolyogtam Thomasra.
Már most megkedveltem és reméltem, hogy ezzel ő is így van. Végre lenne valaki akivel jóban vagyok a Tisztáson.
Newt bicegő mozgásával közeledett felénk - csak most tűnt fel, hogy valami nincs rendben a lábával - majd leült közvetlenül velem szembe.
- Csatlakozhatok a francos kis szektátokba?- kérdezte.
- Newt, te aztán bököttül vicces vagy.- forgatta a szemeit Thomas.
Megmosolyogtatott, ahogy egymást piszkálták. Úgy tűnik beteges vágyat érzek emberek szivatására.
- Kéne ám szocializálódni.- jegyezte meg a szőkeség.
- Úgy tűnik egyikőknek sem terepe az ismerkedés.- vontam vállat.
- Akkor gyertek, majd én segítek rajtatok.- invitált minket Newt a többiek közé.
Thomasszal beadtuk a derekunkat és csatlakoztunk a többiekhez ismerkedni.