The Maze

9

Az Útvesztő nyugati kapuja előtt ácsorogtam. Az idegesség nehéz teherként ült a vállamon és szinte teljes testemben megbénított.

Hol vannak már?!

Tudtam, hogy feleslegesen aggódtam. Hiszen ha sokáig kell őket keresni, akkor több órát is ott lehetnek. Felesleges izgulni.

Hiába való, ugye?

Idegesen tépkedtem a pólóm végét és igyekeztem lenyelni a szorongató gombócot a torkomban.
A többi tiszttárs már elkezdte a dolgát, mintha csak egy átlagos hétköznap lett volna.
Én pedig szerencsétlen módjára szobroztam a hatalmas falak küszöbén és meredten bámultam az Útvesztő folyosóját.
Hirtelen mozgásra lettem figyelmes.

Csak nem...?

A szívem hevesen kezdett kalimpálni, amikor megláttam a távolban Thomast és Minhot. Mintha kőtenger zúdult volna végig a gerincemen, egyszerre szakadt ki belőlem minden.
A két fiú fáradtan ballagott a kijárat felé, a lehető legnagyobb közönnyel az arcukon. És épségben voltak!
Először a lábaim a földbe gyökereztek és mozdulni sem tudtam. Majd egyszeriben eltűnt a sokk hatása aztán meglódultak a végtagjaim és - nem törődve a szabályokkal - befutottam az Útvesztőbe.
Hatalmas lendülettel ugrottam Thomas nyakába. Egy lépést hátrált a meglepettségtől, majd jó erősen magához szorított. Egy hosszú ölelés után elengedtem és a kezeim közé fogtam az arcát.
- Úgy aggódtam.- vallottam be.
Thomas arcán őszinte mosoly terült el, szeméből pedig fáradt megkönnyebbülés sugárzott.
- Megcsináltuk...- mondta hitetlenül.
Elengedtem és hátrafordultam Minho felé, de a Futár már a Tisztáson járt.
- Minho!- kiáltottam utána, majd szaladni kezdtem.
Megtorpant és bevárt.
Lefékeztem előtte, majd egy kis ideig csak néztem rá, a szavakat keresve. Végül megköszörültem a torkom.
- Én csak... szeretném, ha tudnád, hogy örülök annak, hogy jól vagy.- nyögtem ki végül.
Minho szája apró mosolyra görbült.

Komoly sérülése lehet, ha rám mosolygott.

Thomas mellénk lépett.
- Megsérültetek?- kérdeztem tőlük.
- Szerencsére nem. De azért elmegyünk a Kóroncokhoz.- felelt a Futár.
Thomast újra ölelésbe vontam és megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Menjünk! Aludni akarok.- durcázott Minho, majd elhúzta tőlem a másik fiút.
- Majd látogass meg. Mesélnem kell valamit!- mondta Thomas, majd ott hagytak.

Sok mindent kell mesélnie.

- Marie!- kiáltotta valaki a nevem.
Megpördültem a tengelyem körül. Newt és a Futárok Alby eszméletlen testét cipelték át a Tisztáson. Egyből a segítségükre siettem.
- Szólj gyorsan a Kóroncoknak!- utasított egyből az egyik fiú, amint odaértem.
Így hát fordultam is majd Thomas és Minho után eredtem. Éppen láttam őket bemenni egy házba.
Mikor odaértem, egyből kirántottam az ajtót és berontottam.
Bent egy csapat fiú nevetgélt, akik az érkezésemre elhallgattak. Az egyik - magas volt és izmos, krumpli orral és furcsa szemöldökkel - agresszívan lepett elém.
- Mit akarsz itt Zöldfül?- kérdezte, cseppet sem kedves hangnemben.
- A Kóroncokat keresem. Newt küldött Alby miatt.- feleltem.
- Fent vannak. Első ajtó jobbra.- lépett el az utamból.
Felszaladtam a roskadozó lépcsőn, ami minden lépésemnél úgy nyikorgott, mintha be akarna szakadni alattam.
Felértem és kopogás nélkül be is nyitottam az első ajtón a folyosó jobb oldalán. Négy értetlen tekintettel találtam szembe magam, kettő közülük Thomas és Minho volt, akik ráadásul poló nélkül ácsorogtak a szobában.
Hirtelen úgy zavarba jöttem, hogy meg se tudtam szólalni.
- Mi az, Zöldfül? Csak nem bámészkodni jöttél?- vigyorgott kajánul Minho.
- Én... Newt küldöd. Megtalálták Albyt.- néztem a két Kóroncra, akik azonnal el is hagyták a szobát.
Az egyik még jól be is csapta maga után az ajtót.
Leültem az egyik székbe és idegesen dobogni kezdtem az ujjaimmal a combomon. Izgultam Albyért.
Thomas visszavette a felsőjét és leült mellém, de Minho nem zavartatta magát és tovább ácsorgott ott félmeztelenül.
- Nem tudtam, hogy itt vagytok. Azt hittem pihenni mentek.- magyarázkodtam.
- Csak megvizsgálnak minket.- mondta Thomas.
Bólintottam egyet, majd a másik fiúra néztem.
- Minho, vegyél már fel valamit!- szóltam rá.
- Ugyan, tudom, hogy tetszik amit látsz.- fonta kereszteb a karjait a mellkasa előtt.
- Szívesebben nézegetnék egy Siratót.- forgattam meg a szemeimet.
- Akkor az Útvesztő előtt apáca lehettél.- vágott vissza. Bevörösödött a fejem a dühtől.

Istenem, de beképzelt.

Felpattantam és elvettem az asztalról a pólóját, majd odadobtam neki.
- Ne higyj magadról ilyen sokat.- mosolyodtam el gúnyosan, majd Thomasra néztem.- Megnézem Albyt.
- A helyedben nem tenném.- ellenkezett Minho.
- Miért is?- fordultam felé.
- Ha megkapta az ellenszert, hamarosan elkezdődik az Átvaltozás. Az pedig elég megrázó látvány.- magyarázta.
- Szerintem meg éppen elég nagylány vagyok ahhoz, hogy magam döntsek.- szóltam be neki, majd kivágtattam az ajtón.

Miután már ötödjére nyitottam be a rossz ajtón és kértem bocsánatot az ott lévőtől - ha ezt Minho meghallja tuti elkönyvel perverz kukkolónak - végre megtaláltam Newtot.
Bent ácsorgott egy szobában a Kóroncokkal, középen pedig Alby feküdt egy ágyon. A mellkasa lassan fel-le emelkedett
Newt mellé léptem és a vállara tettem a kezem.
- Jól lesz.- bíztattam.
- Gyere ki egy pillanatra. Beszélnünk kell.- intett.
Hangjában érződött az aggodalom és ettől egyből elszállt a megkönnyebbülésünk.
- Igen?- kérdeztem, ahogy kiértünk a folyosóra.
- Szeretném, ha ma a Kóroncoknál segédkeznél. Alby miatt sok dolguk lesz.- mondta.
- Számíthatsz rám.- mosolyodtam el.
Aztán, magamat is meglepve, ösztönből odaléptem hozzá és megöleltem. Alacsonyka voltam mellette, a fejem csak a mellkasáig ért.
Newt meglepődött, de viszonozta a gesztust.
- Köszönöm.- suttogta.
Végül az vetett ennek véget, hogy egy sikoly tört ki Alby szobájából.