The Maze

28

Pár óra alvás után iszonyatos nyakfájdalommal keltem. Nem csoda, hiszen a világ legtermészetellenesebb pózába hajtogatva aludtam a szoba egyik sarkában.

Newt már ébren volt, Teresaval nézegették a térképeket.

- Hány óra van? - kérdeztem, mire felém fordultak.

- Jó reggelt. - mosolyodott el Newt - Nemsokára dél.

- Thomas és Minho? - kérdeztem. Már nagyon izgatott voltam, hogy vajon mit találhattak. 

- Még egyik Futár se jött vissza. - rázta meg a fejét Newt, én pedig csalódottan sóhajtottam.

Felkeltem a földről és nyújtózkodtam, próbáltam újraéleszteni a zsibbadt testrészeimet. A levegő áporodott volt a kicsi szobában, mivel egész éjjel zárva volt az ajtó. Ezt eddig nem éreztem, de most szinte elborzasztott, annyira elfáradtam, hogy rosszul voltam már a helytől is. Meglepett, hogy egy kis térkép másolgatás ennyire leszívta az erőmet.

- Nincs kedved kimenni kicsit levegőzni? - léptem Newthoz.

- De igen, nagyon is. Az őrületbe kerget ez a francos szoba. - mondta. Úgy tűnt ezzel nem voltam egyedül.

- Teresa? - kérdeztem a lánytól - Te jössz?

Megrázta a fejét, közben le se vette a szemét a szavakról. Ő volt a legkitartóbb, tegnap is őrült tempóban dolgozott.
Kérdőn Newtra néztem és reméltem érti, hogy mire gondolok.

Jó ötlet Teresat egyedül hagyni a térképekkel?

Ő viszont bármiféle habozás nélkül elindult kifelé. Nem nagyon volt más választásom, szóval követtem.

Nagyot csalódtam, amikor rájöttem, hogy odakint se vár napfény. Legalább a levegő friss volt és nem volt büdös.
Elindultuk a Tisztás felé, ki a fák közül. A Térképszoba körül minden olyan nyugodt volt, szinte semmi nyoma nem volt annak, hogy Siratók jártak ott éjjel.
Ahogy kiértünk a megszokott látvány tárult elénk. A fiúk ugyanúgy dolgoztak és sürögtek-forogtak, mintha semmi szörnyű nem történt volna.
A távolban Thomas és Minho sétálgatott fáradtan és letörten. Megböktem Newtot és a két fiúra mutattam, majd sietősen elindultunk feléjük. Nem tűntek túl boldognak, így nem mertem jó hírben reménykedni.

- A többiek visszaértek már? - kérdezte Thomas, mikor odaértünk.

- Ti vagytok az elsők. - rázta meg a fejét Newt.

Egy pillanatig feszült csend keletkezett.

- Találtatok valamit? - szólaltam meg, tartva a választól.

- Semmi. - Minho hangja zaklatott volt - Ugyanolyan, mint volt. Bökhetjük az egészet, innen nincs kiút.

Leszegte a fejét és feldúltan elviharzott. Meghökkenve néztünk utána.

- Mi van vele? -kérdeztem.

- Néha eldurran az agya, hagyjuk most. - engedte el Newt - Inkább mutassuk meg Tommynak a szavakat.

Thomas egyből lelkes lett, de én ismét Minho után néztem. Ijesztő volt a viselkedése, hiszen nemrég még  biztosan állította, hogy ott van valahol a kiút.

- Menjetek csak, én szerintem eszek valamit. - mondtam és elindultam mielőtt bármit mondhattak volna, de nem enni, hanem megkeresni Minho.

Nem kellett sokat keresgélni, a függőágyában üldögélt a Tábor előtt. Lassan léptem mellé, arra várva, hogy egyből elküld, de rám se nézett.

- Jól vagy? - kérdeztem.

- Most már nem. - felelt a tipikus nagyképű stílusában.

- Hálátlan vagy és bosszantó. - jelentettem ki, miközben leültem mellé és reménykedtem, hogy most csak viccelődünk és nem tényleg sérteget.

- Csak felhúztam magam. - sóhajtott - De jól leszek.

- Megtaláltuk az összes szót. Ugyan még nem tudjuk, mit jelent, de ez is valami. - próbáltam valami jó hírt mondani neki, amitől felvidul.

- Borzasztóan vigasztalsz Zöldfül. - sóhajtott, de láttam, hogy kicsit elmosolyodott.

Azt hiszem életemben másodjára mosolygott rám.  

Hirtelen felpattant a függőágyból, mire az megingott, én pedig majdnem kiestem belőle, de persze ez nem érdekelte Minhot.

- Na jó, hajlandó vagyok megnézni a szavakat. - mondta és elindult a Térképszoba felé.

Megforgattam a szemeimet, de nekem is el kellett mosolyodnom. Aztán nagyjából egy bálnához hasonlóan kikászálódtam a függőágyból és Minho után szaladtam.

...

Éjjelre Alby az emeletre osztott be, ahol csak Martint ismertem. Iszonyatosan idegesített, hogy a többiek nincsenek itt, hatalmába kerített a rettegés.

Martin se viselte jobban. Előző éjjel, amíg én a Térképszobában aludtam, ő végig nézte, ahogy elvisznek egy újabb tiszttársat. 

Egyikünk se aludt semmit, de nem szóltunk egymáshoz, csak bámultuk a falakat. Egy óra után hallani lehetett a Siratók kattogását. Mindenki a lehető legtávolabb húzódott az ablakoktól és meredten bámulták a léceket, ami elválasztotta őket a haláltól.

Megremegett a ház. Lehajtottam a fejem, tudtam, hogy mi következik.
S

zörnyű érzés volt. Nem tehettünk semmit, csak ültünk és vártuk, amíg egyesével megölnek minket.
Hatalmas robaj közepette lerepültek a lécek az egyik ablakról. Martin megragadta a karom és hátrább rántott. Páran felkiáltottak, de a villanások miatt nem láttam semmit. Aztán a Sirató kigurult az ajtón. Elvitt valakit.

Jól vagy? hallottam Thomas hangját a fejemben.

Megvagyok. Te?

Itt minden rendben.

Éppen megnyugodtam volna, amikor egy kiáltást hallottam. Egy lány kiáltását.

Teresa.

Szinte egyből felpattantam.
M

arie, utánuk ment! Tom utánuk ment! Teresa szinte kiabált a fejemben.
Kirohantam a Tábor elé. Thomas a nyugati kapu előtt feküdt, Teresa pedig mellette térdelt.

- Mi történt? - rohantam oda.

Thomas tele volt sebekkel, szörnyen nézett ki. Gyorsan kapkodta a levegőt és falfehér volt. Szinte lebénított az ijedtség.

- Megszúrták. - hebegte Teresa.

Newt jelent meg és amint meglátta Thomast ellenszerért kiáltott. Letérdeltem a földön fekvő fiú mellé.

- Ezt miért csináltad? - kérdeztem hatalmas gombóccal a torkomban.

- Muszáj volt. - nyögte erőtlenül, aztán lehunyta a szemét.

Meglepetés! Fogadjunk nem számítottatok arra, hogy ma még egy rész jön.:)