The Maze

17

A falak ontották magukból a hideget. A talpam alatt a kemény talajon a futócipő rugalmassága tompította a mozgásomat, amiért áldottam minden istent, mert enélkül estére alig bírtam volna a földre tenni a talpam.
Minho ment legelöl, mögötte én és utolsóként zárta a sort Thomas.
Viszonylag lendületes tempóban haladtunk, főleg ahhoz képest, hogy mennyit kell így egyhuzamban futnunk. Már előre tudtam, hogy el fogok fáradni és nyilván a kedves Elöljáróm ezt szóvá fogja tenni a lehető leggúnyosabb módon.
A gondolataim túlbuzgóan cikáztak össze-vissza. Úgy éreztem, hogy belehalok az unalomba, esetleg a fejem robban fel a gazdátlan gondolatoktól.
Ekkor beugrott a délutáni feladatom. Nekem le kell rajzolni a mai útvonalat egy térképre.
Megijedtem és azonnal memorizálni kezdtem.

Egyenes. Jobb. Bal. Bal. Egyenes. Jobb. Bal.

Először 11-kor álltunk meg pihenni.
Kezdtem megérteni, hogy miért csempész ki nekünk Newt még egy adagot, hiszen a Serpenyőtől kapott élelem - főleg az innivaló - elég kevésnek tűnt egész napra.
Nagyokat húztam a hűvös vizemből, amikor Minho szó nélkül kikapta a kezemből.
- Tartalékolj! - szólt rám, majd visszaadta a kulacsot.
- Kezdő. - motyogta maga elé, mire idegesen sóhajtottam.
Thomas leült mellém, ő is beleivott a vizébe, majd bekapott pár falatot.
Ne hagyd, hogy felidegesítsen. hallottam még hirtelen a hangját a fejemben.
Az a baj, hogy ahhoz elég rá néznem. feleltem.
Thomas arcán látszódott mennyire kell erőlködnie, hogy visszatartsa a nevetést.
Minho az órájára mutatott, vagyis eltelt a tíz perc és indulnunk kellett tovább.
Újabb két és fél órás unatkozás és kínszenvedős memorizálás várt rám.

Csak a halk lihegésünk és a cipőink földet érése hallatszott. Annyira koncentráltam az útvonal megjegyzését, hogy sokszor majdnem nekimentem Minhonak, vagy túlságosan lelassultam és belehátráltam Thomasba.
Nemsokára Minho hátra pillantott a válla felett.
- Most értünk ki a belső gyűrűből a kettes zónába. - mondta.
A levegőt kapkodva bólintottam.
A kső zónában sokkal szélesebb voltak a folyosók és magasabbak a falak, a szemközti folyosóra pedig fel volt festve egy 2-es.
Kikerekedett szemekkel bámultam a beömlő napfénytől megvilágított hatalmas falakat. Itt tényleg olyan volt, mintha felétek volna az égig.
A hetes zóna még érdekesebb. Penge vékonyak a falak szólt hozzám Thomas telepatikusan.
Egyszerre hátborzongató és szép ez a hely mondtam.
Hirtelen egy feliratra lettem figyelmes.

Világvége Einstein Szekció Tiltott Terület.

Vagyis VESZETT.

Thomas, mi ez a felirat? fordítottam vissza a fejemet előre.
Ez sok helyre fel van festve, a VESZETT teljes neve magyarázta meg a fiú.
Szóval biztos, hogy ők az Alkotók konstatáltam a tényt.
Mostmár csak az nem világos, hogy miért emlékeztél a nevére az álmodban, mielőtt bármit is mondtam volna róla gondolkodott "hangosan" Thomas.
Ez jó kérdés.

Valamikor az ebéd és vacsora idő között értünk vissza a Tisztásra.
Fáradtan ültem le a fűbe és mélyeket lélegezve hajtottam le a fejem. Habár jobban bírtam, mint hittem, de azért az egész napos futás leszívta az energiámat.
A távolban Newt alakja közeledett felénk a szokásos bicegős futásával, mire gyorsan felpattantam.
- Szia! - integetett.
Megvártam, hogy odaérjen hozzám.
- Jól vagy? Nem találkoztatok Siratókkal? - kezdett faggatni.
- Egy sem jött szembe velünk. És attól függetlenül, hogy elfáradtam, teljesen jól vagyok. - mosolyogtam.
- Akkor jó. - bólogatott.
- Hé, Zöldfül! - kiáltott Minho. Thomassal már elindultak a Térképszoba felé, már csak rám vártak.
- Mennem kell térképet rajzolni. - sóhajtottam.
- Sok sikert. - nevetett Newt.
A maradék erőmet bevetve futni kezdtem a két fiú felé.
A Térképszobában sok Futár dolgozott, Thomas is elvett egy lapot és egy ceruzát, aztán neki látott.
- Gyere! - intett nekem Minho.
Leültünk két üres helyre, majd átnyújtott nekem egy ceruzát és a lapra mutatott.
- Segítek, ha nem tudtad megjegyezni, ami gondolom meg is történt. - gúnyolódott.
Csak azért se hagyhattam, hogy igaza legyen.
Remegő kézzel kezdtem húzni a vonalakat.
- Ott jobbra. - szólt közbe a mellettem ülő Elöljáró.
- Tudom. - hallgattattam el.

Jobb. Bal. Bal. Egyenes. Jobb. Bal. Bal. Egyenes. Jobb. Jobb. Bal.

Leraktam a ceruzát és Minho rá néztem.
- Majdnem jó. - bólintott - Bár egyenes vonalat nem tudsz húzni.

Ennek semmi nem jó.

Vacsoránál a legnagyobb örömmel tömtem magamba Serpenyő főztét, ami így, éhesen és fáradtan, még finomabbnak tűnt.
Körülöttem a fiúk hangosan beszélgettek és nevettek, én pedig mosolyogva néztem őket.

Végre közéjük valónak éreztem magam.

S

ziasztok! Nem a legizgalmasabb rész lett, sajnálom, viszont holnap már érkezek is az új résszel, amiben azért több cselekménye lehet számítani és sokkal hosszabb is lesz.
Addig is sziasztok! ❤️