The Maze

21

Ebédnél izgatottan figyeltem a kapukat Minhora és Thomasra várva. Ma ellenőrizték le a Sirató-odút.
A tekintetemet folyamatosan a nyugati kapun tartottam, közben próbáltam nem lenni magam.
- Úgyse érnek vissza ilyen korán, hiába bámulod a kaput. - szólt hozzám unott hangon Chuck.
Sóhajtva a levesemet figyeltem tovább.
- Hol vannak a többiek? - nézett körbe a duci kisfiú.
Kérdése jogos volt, ugyanis az asztalnál csak ketten ültünk.
- Newt biztos Albyval van még, Martinról sejtésem sincs. - vontam vállat.
A tekintetem ösztönösen ismét az Útvesztőre siklott.
- Csak nem Thomast várod vissza ennyire? - kérdezte Chuck, miközben jó étvággyal falatozott.
A fiú felé fordultam.
- Nem, és szálj le erről a témáról. Ő a barátom. - szóltam rá.
- Szerinte is? - vonta fel a szemöldökét.
- Chuck, esküszöm az idegeimre mész. - sóhajtottam.
Többet inkább nem is fordultam el az asztaltól, csak meredten bámultam a levesemet.
A következő pillanatban Martin a semmiből feltűnve vágódott le mellém az egyik székre. Nem volt nála ebéd és nagyon zaklatottnak tűnt.
- Baj van? - kérdeztem aggódva.
Martin egy pillanatra habozott.
- Bökd már ki! - sürgette Chuck.
- Nem jött a Doboz. - Martin az asztalra könyökölt, szemében ott csillogott a kétségbeesés - Két éve mindig ugyan azon a napon jön, ugyan abban az órában, de ma...
Összenéztünk Chuckkal.

Ez nagyon nem jó....

- Ez plottyos helyzet. - motyogta.
Az ajkamba harapva lesütöttem a szememet.
- Hátha csak késnek. - sóhajtott Martin.
- Gondolod? Csak két hete vagyok itt, de az Alkotók nem késnének. - ráztam a fejem - Biztos csak sürgetnek.
- Sürgetnek? - nézett rám a fiú.
- Hát... Hogy hamarabb megoldjuk az Útvesztőt. Ha nincs ellátmány, muszáj előbb kijutnunk vagy éhenhalunk. - nagyot nyeltem.
- Ez igaz lehet. - Martin egyet értett, de Chuck megrázta a fejét.
- Marie, szerintem csak rákattantál az Útvesztőre. - mondta.
Csak sóhajtani tudtam.

Bárhogy is, ez egy bökött helyzet...

...

Mikor Thomas és Minho visszajött a falak mögül, egyből letámadtam őket.
Még a térdükre támaszkodva kapkodtak levegő után, amikor hozzájuk futottam.
- Na? Megnéztétek az odút? - tettem fel a kérdést ami egész nap feszített.
Minho csak feltartotta a mutatóujját, jelezve, hogy adjak nekik egy percet.
Türelmetlenül a csípőmre tettem a kezem.

Mikor velük futottam, még nem voltak ennyire puhányak.

- Tettünk egy kitérőt az idióta odúd miatt... - lihegte Minho, mire felháborodottan vágtam közbe.
- Idióta? - ezúttal a mellkasom előtt fontam össze a karjaim.
- Nyugi, Zöldfül, még nem fejeztem be. Csak egy pillanatra fogd be. - szólt rám összeráncolt homlokkal - Igazad volt. Tényleg van ott valami.
Elégedetten elmosolyodtam. Olyat is ritkán hallani, hogy Minho igazat ad nekem.
- Csomó követ ledobáltunk a Szikláról, mire megtaláltuk. - szállt be a mesélésbe Thomas is.
- De az a lényeg, hogy megvan. - bólintottam boldogan.
Minho felegyenesedett és Thomasra nézett.
- Te most menj és csináld meg a térképet. Én kerítek egy kis maradékot az ebédből, viszek neked is. - adta ki neki a feladatot, mire Thomas biccentett, majd egy utolsó pillantás vetett felém és a dolgára indult.
Ha végeztél keress meg az erdőben szóltam utána van mesélni valóm.
Rendben felelt.
Eközben Minho is elindult a tábor felé, én pedig bizonytalanul néztem utána.

Tőlem kéne hallania Albyról és a Dobozról...

Kelletlenül sóhajtva igyekeztem utána.
Még az előtt sikerült beérnem, hogy a konyhába lépett volna.
- Miért követsz bökött? - torpant meg, amikor meglátta, hogy utána siettem.
- Hát... - nyeltem egyet - van két hírem és nem akartam, hogy pletykákból tudd meg.
Becsukta a konyha ajtaját, amin idáig belépni tervezett, majd intett, hogy kezdjem.
- Alby felébredt. - vágtam egyből a közepébe.
Minho szemei elkerekedtek, az arcára pedig kiült a megkönnyebbülés.
- Akkor jobban van. - mondta.
- Nem is tudom. Beszélni akart velem, de amikor bementem hozzá pár zavaros mondat után fojtogatni kezdte magát. Newttal alig bírtuk leállítani. - húztam el a számat.
Már most rosszul éreztem magam, pedig tudtam, hogy ennél már csak rosszabbat tudok vele közölni.
Minho idegesen felsóhajtott.
- Oké, mi a másik? - kérdezte.
- Nem jött a Doboz az ellátmánnyal. - feleltem, közben egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
Egy ideig nem felelt, végül újra fújtatott egyet.
- Elég plottyos hírközlő vagy Zöldfül. - erre a megnyilvánulására nehéz volt nem visszaszólnom, de a helyzet miatt inkább csendben maradtam.
- Vigyél Thomasnak ebédet, én megkeresem Newtot. - parancsolt rám, majd sarkon fordult és el is tűnt.

Csodás... Amúgy mióta a főnököm? Na mindegy...

Thomas már az erdőben várt rám, ahogy megbeszéltük. Az ebédjét olyan lelkesedéssel vette el, mintha már egy hete nem evett volna.
- Míg eszel neked is mesélek. - ültem le mellé a fűbe - Alby felébredt, a Doboz pedig nem jött.
Thomasnak egy pillanatra megakadt a keze, amivel az ételt a szájához emelte.
- Beszéltem Albyval. Téged is látni akart, de már nem voltál itt. Nagyon zavaros volt, úgy beszélt, mint aki tudja, hogy mi van odakint és nem akar kijutni. - részletezem.
Thomas letette a tányérját és a kulacs után nyúlt.
- Na és a Doboz? - kérdezte, közben láttam, hogy már kombinál.
- Valamit akarnak ezzel. Nyilván sürgetni minket. - vetettem fel az ötletemet.
- Talán azért, mert megtaláltad az odút. - mondta, nekem pedig lassan kezdett összeállni a fejemben a kirakós.

Az Alkotók semmiképpen sem akarják, hogy kijussunk.