- Ezt jól meg kell csinálnod Twelve! - mondta Twelve felnevelője, aki saját magát az apjának hívatta.
- Tudom, Papa. - morogta a rövid, barna hajú lány. - Tudom, hogy meg kell találnom őt.
- És el kell hoznod ide. A barátait is.
- Értettem elsőre...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem lenne meglepő, ha azt mondanám, hogy a McCoy család jött át este vacsorázni.
Twelve, azaz Susan, egy sötétkék szoknyát viselt, a haja kiengedve volt.
Félénken csöngetett be a Wheeler házba. Félt, hogy elrontja a küldetését. Papa szeme mindent lát, füle mindent hall. És ha elront a lány valamit, akkor vége van.
- Jó estét! - nyitott ajtót a ház ura, Ted Wheeler. - Veled még nem találkoztam... - mérte végig Twelve-t az apuka. - Mi a neved?
- Susan McCoy. - nyújtotta kezét, úgy, ahogyan Papa tanította.
- Ted Wheeler. - fogott kezet a középkorú férfivel. - Jöjjenek beljebb! - tárta ki az ajtót. A ház ajtaja egyből a nappaliba nyitódott be. - Ott lehet bemenni a konyhába! - muatott egy ajtóra a nappali végén Ted. Twelve elindult az ajtó felé, amit kinyitott. A konyhába érve friss sült csirke illat fogadta az éhes lányt. Sohasem evett valmi sokat, ezért is extrém vékony.
- Szia! - köszönt a lánynak Mike nővére, Nancy. - Nancy Wheeler. - mutatkozott be.
- Susan McCoy. - mosolyodott el a lány. Nem volt hamis mosoly, bár nem a találkozásnak örvendett, hanem a kajának.
- Becézhetlek Suzie-nak? - kérdezte Nancy.
- Persze. - mondta Twelve.
- Suzie, ő itt az öcsém, Mike Wheeler. - mutatott rá a teljesen letört fiúra. Semmi kedve nem volt ott lenni. - És a kistesónk, Holly. - vette kezébe a futkározó húgát Nancy.
- Ülj le szépen kicsim Mike mellé! - mutatott Mrs. McCoy a fiú melletti székre. Twelve leült a fiú mellé, aki alaposan végig mérte a lányt. Valahonnan ismerős volt neki. Az az arc, a haj. Eleven.
- El? Mit keresel te itt ezekkel? - kérdezte Mike felcsillanó szemekkel.
- El? - kérdezett vissza az értetlent játszva Twelve. - Ki az?
- Jah, senki... - nézte az asztalon lévő tányért kínjában. De ha ez nem ő volt, akkor miért néz ki kiköpött úgy, mint El?
- Jó étvágyat! - adott egy adag csirkét Karen Twelve-nek.
- Köszönöm! - mondta Suzie. Csorgott a nyál a szájában. Rég nem evett ennyit. Sőt, még sohasem! Papa mindig egy kis gyümölcsös joghurtot hozott neki reggelire egy kiflivel, ebédre egy szendvicset és vacsorára szintén szendvicset.
- Ez nagyon finom, Karen! - dicsérte meg Mrs. McCoy a vacsorát.
- Köszönöm. - mondta Karen az utolsó falatát lenyelve. - A desszert egy kis brownie. - mosolygott apró lépteket téve a konyhapult felé a nő. Mike a lábával dobolt idegességében. El akart menni innen. Nem akart itt ülni holmi idegenekkel. A barátaival akart lenni.
A desszert elfogyasztása után a fiú elkéretszkedett az asztaltól, majd az alagsorba ment. Leült az ottani kanapéra, majd kezébe vette Rory-t, az üvöltő dinoszauruszt. Megnyomta a nyakán lévő gombot, amitől bömbölni kezdett.
A lépcső nyikorogni kezdett.
- Leülhetek? - kérdezte Twelve félénken.
- Gyere! - mondta untottan Mike, majd megpaskolta kezével a mellette található helyet.
