A démoni szerelem

6. Rész

Egy fél óra után sokkal jobban éreztem magam. Nem hiába mondják, hogy egy forró zuhany mindig segít.
Mikor már éppen készen voltam lépteket hallottam az ajtó túlsó oldaláról. Arra gondoltam, hogy anya lehet más nem. Azuma sose jönne be a szobámba és nem hiszem, hogy pedofil hajlamai lennének. Így hát gyors körbe csavartam egy törölközővel magamat és gond nélkül mentem ki.
A szobába sötét volt, bár kicsit furának gondoltam hisz amikor bemnetem a fürdőszobába még világosabb volt. A széken ülve egy alakot láttam. Hát ez nem anya baszki.
- Hali! - köszönt lágy hangon.
- Öhm cső! Te ki a frász vagy? - értetlenkedtem és váltottam flegmába. Hisz ott volt egy idegen a szobámba ő meg full nyugodtan ül ott.
- Ez fáj édesem! Nem ismered fel a hangom? - hangja tovább is nyugodtan hangozot.
- Bocs, de nem tudom. Túl sötét van meg minden. - a lámpa kapcsololja túl messze volt, hogy szemügyre vegyem az idegent így csak szemeztem vele.
- Hiába kapcsolnád fel nem működne.
- Ohh.. Köszi, hogy szólsz. - mondtam szarkasztikusan. - Elmenél? - utasítottam , mivel már meguntam a csendben nézést.
- Hmm... Talán. Légy az enyém. - fel állt a székből majd elindult felém.
- Hogy mivan? - döbbentem le.
- Tán nem hallottad? Légy.. Az... Enyém - szótagolta. Ekkor már előttem állt és az én édes zene művészem volt.
- Heeeee... Te bolond vagy? Eddig flegmultál velem most meg idde jössz és szerelmet vallasz? - döbbenetem már túl fokozódoan. Persze ha még lehet hova. Valamiért annyira dühös lettem. Nem értettem abszolút.
Arca eltorzult a kérdéseimre és, mintha ha a köd az agyában kezdet eltűni végül rájött a helyzet elég fura szituációra tévedt.
- Igaz.. Sose leszel ő. Bocs, megyek is. Szia!- ezzel gyors az ablakon távozott. Rögtön futottam is az ablakhoz, mivel a harmadikon lakunk. Ekkor döbbentem rá, hogy nem egyszerű ember, valami természetfeletti, amihez én nem értek. Bár ilyenekben sose hittem tündérmesék, varázs- lények ugyan már... Mese habbal.
Elgondolkodtam, mire értete azt, hogy: sose leszel ő. Volt szerelem? Egyértelmű. Minden esetre érdekesnek találtam. Sokáig ültem az ágyon most már felöltozve (!) Unalmamban összegyűjtöttem mindent, amit tudok róla plusz a hipotéziseimet.
Naa lássuk csak..
Nevét se tudom, kiderül, hogy egy mit tudjam mi ő, összejövök vele és boldogan élünk míg meg nem halunk, igaz? Ez a hipotézisem. Na még mit nem. Sztrájkolok ellene. Helyes pali meg minden, de sose jönnék össze vele.
Még pár percig gondolkodtam az iménti eseményeken majd lefeküdtem aludni és amint vissza gondoltam az eseményekre hirtelen pir öntötte el az arcom.
- Még is mit jövök zavarba? - fordultam a másik oldalamra duzzogva. Persze saját magamra.

Reggel fáradtan keltem fel az ébresztő sipákos hangjára. Felülve az ágyamon ránéztem az időre, ahol a nap nevét is láttam : szombat.
- Most komoly? Ahhh... És én már ilyenkor fent vagyok? - csapkodtam a kezemmel. Hisz addig aludthatok ameddig akarok erre nekem fel kell kelni hajnalok hajnalán. Na meg a frász karikát.
Visszadőlve az ágyra megint a tegnapi jutott eszembe. Még is miért pont hozzám jött? És honnan tudta, hogy itt lakom. És még is HOGY A FRANCBA UGROT KI AZ ABLAKON?? az utóbbi kérdés foglalkoztat. Így hát a kérdéseimre választ is várok, nem? Nem jó tudtatlank lenni azt majd a matek érettségire hagyom.

Pár órás készülődés után kész lettem az indulásra. Valahogy az volt az érzésem, hogy nem akar velem találkozni bár meg is értem. Zavarban van. Szerelmes az ex-barátnőjébe. Semmi gáz. Egyszer mindenki átesik ezen. Anyáék elmentek ma valami melegvizű forráshoz, ezért nem kellett magyarázatott adnom még is hova megyek 11 órakor.
Ma is meleg levegő lengte át a teret. A nap sütött. Madarak káromkodtak. Egész jó idő van. Ahogy sétáltam át a folyó feletti hídon hallottam a muzsikája hangját. Megálltam majd mély levegőt vettem.
- Menni fog. - biztatam magam majd becsuktam a szemem közben.
- Mi fog menni? - állt előttem a semmiből.
- Mi? Jeszusssss!! Hogy kerülsz ide? - döbbentem le és a pulzusom az egekbem járt.
- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.
- Ahh.. Ilyet ne csinálj a közel jövőbe, jó? - a pulzusom már kezdet helyre állni.
- Rendben. Mit csinálsz itt? - váltott témát.
- Jöttem beszélni veled. - néztem gyönyörű barna szemeibe.
- Hmm..miről is? - kérdezte kíváncsian várva a válaszom.
- Tegnapi? Rémlik? - húztam össze a szemöldököm.
- Ohh... Igen. És? - mint ha mi sem történt volna.
- Hogy értetteted nem leszek ő? És még is mi vagy te? - vágtam bele a téma középébe. Hisz ezért jöttem nem másért. Remélem. Fejét lehajtotta majd elmosolyodot.
- Tudod.. Volt egy ember, akit szeretem. Ő volt az első személy, akit szeretem egyáltalán. Minden jó volt köztünk, boldognak voltunk. Végre először az életemben. Aztán rájött, hogy én nem egy közönséges ember vagyok, ha nem egy démon. - arcomról sütött a döbbenetség. Hisz ezek csak gyerekmesék.
- Jajj, ugyan.. Ne néz így. Ő is látott mint te engem. Kiderült, hogy spirituális erővel bír, ezért láthat. Amikor megtudta, hogy démon vagyok egy ideig együtt maradtunk végül azt a ,, parancsot" kapta, hogy öljön meg. Ekkor utunk ketté vált. Végül többet nem jöttem ide a felszínre, ahol emberek vannak sőt mélyen megettem őket attól a naptól kezdve. Mai napig szoktam vele álmodni és látom szenvedő arcát. Megöltem és vele együtt az egész falut. - mosolyodot el. Én csak némán hallgattam és próbáltam feldolgozni a dolgokat. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Féltem is tőle meg nem.
- Miért ölted meg? - hangomon lehetett halni kicsit megijedtem tőle.
- Vagy ő öl meg vagy én őt. Bár megértettem őt. A falut meg csak bosszúból. Dühös voltam. - fordult el tőlem. - Hasonlitasz rá. Gondolom, ezért hülyültem meg. Ne haragudj! - nézet a szemembe. Láttam az arcán a szomorúságot, fájdalmat, keserűséget és azt a szerelmet, ami még mindig volt benne. Legszivesebben megöleltem volna, de nem mertem.
- Semmi baj. Én meg túl durva voltam. De azért nem kellett volna az egész falut, mert te dühös voltál. És ez mikor történt? - kérdeztem tovább.
- 100 éve. - mondta, mint ha csak egy egyszerű dolog lenne az előző mondandomat pedig ignorálta.
- Aham..szóval te már egy öreg kujon vagy. - gondolkodtam el.
- Nem minden démon öregszik. De igen így is felfoghatjuk. - tűnődött el.
Erre elnevettem magam majd ő csak elmosolyodot.
- Egy dolgot még mindig nem tudok kedves démon-san.
- Még pedig?-nézet rám.
- A nevedet.
- Amida Rui. Örvendek.