A démoni szerelem

10.rész

Lassan egy hónap telt el amióta utoljára láttam. Persze Azuma mindig azt mondja, hogy így a legjobb és Ruival minden rendben van.
De azért, mert ő elment nem azt jelenti, hogy az élet megáll volna körülöttem.
A suliba minden olyan mint mindig. Max annyi, hogy jött egy új osztálytársam, akivel jobba lettem és az benne a legjobb, hogy kurva helyes. Egy hete jár a sulinkba és természetesen minden lány oda van érte. Yuto-kunak hívják. Úgy tudom leírni, hogy 185 cm, barna haj, barna szem és sportos test alkat. Igazából semmi különleges nincs benne. Ohh és a legfontosabb nem démon. Ez egy fontos dolog. Most éppen sétálok vele haza, mert kiderült a házunktól nem messze lakik.
- Egész jó volt ez a nap, nem? - nézet rám egy fél mosollyal.
- Aham. Egész gyorsan. Amúgy Yuto - kun?
- Hmm?
- Tök sokat beszéltünk már, de egy dolgot még mindig nem tudok. - bámulom a földet és érzem hogy vörösödik a fejem.
-Mi lenne az? - hirtelen megáll és a szemebe néz.
- Hát.. Hát, hogy neked...van barátnőd? - kérdeztem elhaló hangon. Szinte annyira, hogy alig hallhatta, mert elgondolkodot mit is kérdeztem tőle majd felnevettet.
- Nem, nincs. - mondta még felnevettve. - Igazából sok lány vesz körül, de egyik sem érdekel. Plusz már van, aki tetszik csak még nem merem elhivni randira.-mondta mint ha csak egy tényként közölné. Ekkor már sétáltunk tovább.
- De mond el neki. - vállba ütöttem, persze játékosan. - Sokat nem vesztesz vele. Max elutasít, de hát megpróbáltad. - rántotta vállat.
- Azt mondod? - gondolkodott el.
- Igen, azt.
- Rendben. Eljönnél velem egy randira? - nézet rám egy mosollyal az arcán ugyan akkor félt is a válaszomtól. Hisz olyan jól meg voltunk. Ahh.. Azt hittem van egy barátom. Persze örültem, hogy így érez, de akkor is. A kérdése meglepett nem számítottam rá pont én lennék.
- Hát.. Nem is tudom.. - hezitáltam. És a dadogás is társult ehhez. Folyton zavarba jövök ilyenkor. Ekkor jutott eszembe Rui. Biztos ő is élvezi az élettet és hempereg valakivel míg engem elutasítotott kegyetlenül. Pedig még csak szerelmet se vallottam neki. Ez a felismerés után határozottan tudtam válaszolni.
- Persze, miért is ne? - húztam egy bátorító mosolyra a szám.
- Ahh.. Megkönnyebbültem. Azt hittem elutasítász. - sóhajtott egy nagyot.
- Dehogy. Téged sose. - flörtöltem vele. Hogy mért? Magam se tudom.
- Hmm... Reméljük ott se fogsz ellenállni. - kacsintott egyet és perverz mosolyt küldött felém.
Szerencsére pont hozzánk értünk így nem kellett erre a megjegyzésére válaszolnom.
- Hát akkor szia Yato-kun. - tudtam volna le ennyivel a búcsúzkodást, de ez nem ilyen egyszerű.
És bumm.. Yato - kun megcsókolt. Mire felismertem a helyzetett már el is ment. Én meg ott maradtam a döbbenetes arckifejezésemmel.
Ellopták az első csókom. Kicsit szomorú voltam meg nem is. Mert nem neki tartogatam.

Az ajtón belépve egy boríték hevert a földön. Gondolom volt a postás.
Ahogy felvettem nem volt se név, se felado és nem volt leragasztva sem. Viszont egy név volt a borítékon. Azuma. Vagy is neki szánták ezt a levelet. Nem akartam kinyitni ugyan akkor kíváncsi is voltam rá vajon kitől jöhetett? Hát tudjátok milyen ez a nő természet!?
Kihúztam a félbe hajtott, fehér lapot és széthajtottam. Olvasni kezdtem.

Kedves Azuma!
Remélem minden rendben van veled és Lilyvel is. Csak tudatni akartam, hogy még nem haltam meg és örülnék ha nem hívogatnál minden nap legalább 5000-szer. Ezt meg köszöném
Jaa és örülnék ha beszélhetnénk egy- két dologról, de az nem levélbe való téma. Lilynek ne mondj semmit úgy, ahogy eddig se. Kösz.
Rui

- Hogy mivan? - mondtam hangosan obégatva. Nem akartam elhinni, hogy előttem titkoloznak. Még is mi a franc folyik itt? És pont ekkor betoppan a legnagyobb ludas.
- Megjöttem. - köszönt be Azuma. Ahogy megláttot megállt és arca komoly lett. Nem mozdult. Kínos csönd állt be.
- Elolvastad igaz? - kérdezi pár perc után.
- Igen el. Ilyen ez a női természet. - vontam vállat. A levelet még mindig a kezembe tartottam.
- Igen tudom. Gondolom el kell mondanom még is mi ez az egész. - sóhajtott egyet majd elindult felém. A levelet kikapta a kezemből és tanulmányozni kezdte. Pár perc után ismét megszólalt.
- Holnap elmegyünk hozzá. Majd ő beszél veled én már nem akarok ennél jobban is bele folyni bár sikerült.
- Kihez megyünk? - hirtelen elvesztettem a fonalat annyi minden járt a fejembe.
- Ruihoz. Elmegyünk a szellemvilágba. De pontosan azt kell tenned, amit mondok és nem tűnhetsz el, érted? Ember nem mehet be. Ha még is kiderül akkor vadászni fognak rád és még Rui se, én se tudlak megvédeni. - mondta fáradtan ugyan akkor aggódó hangon. Nem tudom ez aggodalom akart lenni vagy fenyegetés? Naa mindegy.
- Jó jó értem. Nem mászkálok, nem beszélek, nem tűnök el.- a hangom lehet unalomtól csenget meg mintha nem érdekelne, de nem igaz. Igenis fel voltam tőle villanyozva.
- Én is így gondoltam. Ruinak is szólok, hogy megyek, persze téged nem említelek. A végén világá megy. Így is borzasztó elérni. - nyomkodta a telefonját Azuma.
- Miért nehéz? - érdeklődtem.
- Azért, mert vagy iszik vagy részeg vagy nem találja senki vagy dolgozik. De inkább az első kettő igaz mostanság. Teljesen szét van csúszva. Plusz minden fél emberrel összefekszik. - felnéz a telefonjából gondolom azért, mert nem válaszolok. Azért mert éppen könnyes szemekkel nézek a vakvilágba.
-  Csak vicceltem. Dolgozik egész nap. - mondta poénosan. Erre csak felnevettem egyet.
- Jaa persze, pont ő. - mosolyogtam.
- Már mondtam milyen ember. Ne aggódj miatta. Bár úgy csináltok mint valami házaspár, akik épp mosoly szünetet tartanak. Nem is értem mi van kettőtők között. - rázta meg a fejét. Ugyan akkor próbálta mókásan előadni.
- Én se tudom.