A démoni szerelem

29.rész

Fáradtan értem haza öt óra környékén. Amint beléptem a lakásba rögtön ledobtam a magassarkút és élveztem, hogy a lábaim már a talajon járnak.
- Édes otthon!- jelentettem ki.
Gyors felmentem a szobámba majd egy bő pólót vettem fel, ami hosszúságilag a combom közepéig ért. Bár amúgy is tök mindegy, mert egyedül vagyok itthon.
Visszamentem a konyhába és kaját csináltam.
Még van 2 órám. Bár, ahogy ismerem magam ebből egy órát kajálni fogok.
Miközben csináltam a rántottámat - mert ahhoz volt kedvem- a ma történteken járt az eszem.
El sem hiszem, hogy 2 év után újból találkoztunk. Tudjátok mikor abszolút nem akartok találkozni egy emberrel, mert már elengedtétek és nem akarjátok újból feltépni ezeket a sebeket. Titkon pedig reménykedtek, hogy azért is találkozatok bármennyire lesz fájdalmas vagy kellemetlen. Nem, nem engedtem el. Ez hazugság lenne. Csak beletörödtem ebbe a  helyzetbe. Nem volt nap mikor nem gondoltam rá legalább egy 1 percet. Abból az 1 percből pedig órák lettek vagy napok. Egyáltalán van ilyen?
Azzal, hogy most újból találkoztunk azt nem veszem a véletlen művének. Én azt az elvet követem, hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik legyen az jó vagy rossz. Nem tudom ezzel mit akar elérni a kicseszet sors viszont ha csak játszik velem, akkor be kaphatja.
Szeretném magam mellett tudni ugyan, akkor taszítani is magamtól.
Időközben kész lettem a kajával így leültem enni.
Egész jó lett. Talán felcsaphatnék szakácsnak.
Az is lehet több halál esett lenne, mint egy elvettemült banda háborúban.
Gyors megettem a kajám és mentem fürdeni. Annyira akartam már egy meleg fürdöt. Legalább felfrissülök.
Kezdek ideges is lenni. Izzgatott vagyok. Vajon miért hívott el? Vagy mit akarhat ezzel? Persze van mit megbeszélnünk. Lezáratlanak érzem a kettőnk lévő kapcsolatot.
Miután ezzel is kész lettem ruhát kellett választanom. Mivel nyár van és július eleje így egy egybe részes virágos ruhát vettem fel.
Mindig is gyűlőlten a szoknyákat, de ez alatt az idő alatt lányosabb lettem. Eddig mindig nadrágot és bő pulcsikat hordtam. Viszont 19 éves fejjel hát hogy is mondjam....úgy érzem nőiesebben kéne öltöznöm per viselkednem is.
Hajamat egy kontyba fogtam, mert tudom, amint kilépek melegem lesz és idegesíteni fog.
Lehet kéne egy fodrász.
Még átgondolom.
És tádám! Kész lettem. Időben!!
Még egyszer bele néztem a tükörbe a magabiztosnságom érdekében.
Felkaptam a kulcsot és már ment is kifele a panelből.

Jól van Lily semmi pánik. Csak beszélgetni fogtok.

Kontráztam magamban míg oda nem értem a hídhoz.
19 óra. Ilyen se volt még, hogy pontos lennék.
Körbe néztem nincs-e itt, de szomorúan konstatálom, hogy egy árva lélek sincs.
Ismét körbe pillantottam, de most egy magas alak jött felém.

Hát itt van.

Bár nem értem miért ne lenne mikor ő hívott el. Néha olyan buta gondolataim vannak. Képzeletben homlokon csapom magam. Rendben ez is meg van.

- Szia! - állt meg előttem. Nem öltözöt át ugyan azt a ruhát viseli, mint az esküvön. Szívdöglesztő.
- Szia!- köszöntem bártoltalanul. Hisz olyan abszurd ez a helyzet. Nem tudom még is, hogy álljak a dolgokhoz. Hogy ő, hogy érez irántam. Igaz volt a múltban pár dolog, ami jelezte felém az érzéseit. Ha a csókra gondolok már elvörösödöm. Csak ne vegye észre, kérlek!!!
- És hogy vagy? Olyan rég volt már, nem? Tanulsz még? Vagy már dolgozol?- hadarta el egy szuszra. Meglepődtem az érdeklődésén és ezt nem is tudtam leplezni.
- Ohh..hát igen, tanulok még, bár gondolkodom az egyetemen azon belül is bölcsészeti szak. Valahogy megszeretem az irodalmat. Bár eddig szeretem. - mosolyodtam el majd ránéztem. Kicsit meglepődöt ő is. Hát már ketten vagyunk ezzel. - De suli mellett egy könyves boltban dolgozók, mint kisegítő. - néztem le a cipőmre. Nem akartam felnézni rá.
- Hmm... nem gondoltam volna, hogy ez érdekel. Nem nézel ki könyv molynak.- kuncogott fel.
- Hát ezt már mondták.- rántottam vállat.
- Van kedved sétálni?
- Persze.

Már pár perce kínos csöndben sétáltunk mikor megfogalmazodót bennem az a kérdés, hogy minek hívot el? Azért, mert régen láttuk egymást vagy, mert valamit mondani akart.
Így hát nem bírta a kíváncsiságom.
- Minek hívtál el?- néztem a földet, mint ha valami baromi érdekes lenne rajta. Szemem sarkából látam rám nézet majd bámult egyenesen.
- Rég látalak.- válaszolt röviden.
- Értem.- ennyit a kommonikációnkról.
- Baj talán?- nézet rám és most visszanéztem. Azokba a szempárokba, amiket úgy imádtam. Hirtelen rádöbbentem mennyire is hiányoztak.
- Nem dehogy!- vágtam rá egyből. - Csak azt hittem valami oka van. - rántottam vállat.
- Ez nem elég ok?- nevetett fel.
- De, persze.- mosolyodtam el.
- De, hogy őszinte legyek más oka is volt.- hirtelen megállt egy padnál. Szemeivel jelezte, hogy üljünk le és, mint jó kislány vettem az adást és leültem.
- Mi volt az a mások ok?- kiváncsiskodtam. Egyszer ez fog a sírba vinni.
- Hm.. érdekel mi?- húzta egy félmosolyra ajkait. Levett a lábamról ez a mosoly. Úgy éreztem egyszerűen nem tudok megszólalni ezért csak bólintottam.
- Szerinted mi lehet? - mi ez barkóba? Honnan tudnám? Akkor nem érdekelne.
- Fogalmam sincs.- vágtam rá egyből. Talán kicsit túl gyorsan is.
- Több képzelő erőd is lehetne.- csóválta meg a fejét szórakozótan.
- Van csak hát nem ilyenekre használom.- mondtam nemes egyszerűséggel fel sem fogva, hogy kétértelmű is lehet.
- Hmm...Ez kezd érdekes lenni. Akkor mire használod?- kérdezte egy perverz mosollyal.
Na baszki!! Gondolom nem is kell mondanom mennyire bele vörösödtem. Bár saját magamat hozztam kellemetlen helyzetbe.
- Hát..Semmi olyasmi, amire te gondolsz.- pásztásztam a földet.
- Mert mire gondolok?- még mindig mosolyog, bár már annyira jól szórakozik rajtam, hogy vigyoróg.
- Muszáj ennyi kérdést feltenni?- néztem rá. Lehet nem kellett volna.
- Most miért vagy ennyire zavarba?- nevete el magát.
- Nem vagyok! - ohh dehogy nem! Páztásztam a földet.
- Akkor néz rám!- már nem volt a hangjában az a szórakozóttság. Így hát felemeltem a fejem.
Pár másodpercig csak néztük egymást majd megszólalt:
- Gyönyörű vagy ugye tudod?- tűrte fülem mögé az egyik kósza tincsem.
Nagyot dobogott a szívem. Mint ha csak erre a kijelentésre vártam volna.
Mint ha pontosan tudtam volna mit akarok. Pontosan tudtam, hogy vele akarok lenni. Ami hiányzot ebben a két évben. Ő volt az.
Nem bírtam megszólalni. Kiszáradt a torkom, mint ha 1 hétig nem ittam volna.
Egy értelmes mondat nem jutott eszembe és mikor minden helyre jönne az élet akkor mondja azt, hogy ezt benézted. Váratlan események jönnek és kavarják fel az életed. Ezt már te döntöd el, hogy fogodd fel. Mondjuk úgy engem enyhén taglóz. De csak szépen sorjában.
- Most miért vagy így megszeppenve? Az a Lily, akit én ismerek már mondott volna valami frapánsat.- mosolyodot el.
- Az emberek változnak.- jelentettem ki.
- Igaz. Viszont az érzések lassan változnak. - már nem mosolygót. Valami más lett köztünk.
- Ezzel mit akarsz mondani?- hisz nem értem mire akar kilyukadni.
- Arra, hogy....- nem tudta befejezni, mert jött a sors- csapás. Az, aki teljesen más világot hozz nekem. Nekünk.
- Szép kis vallomás Rui! Rég hallotalak téged ennyire érzelgősnek. - szólalt meg cinikus hangon. Ő meg ki??

Tádám!! Új szereplő a felszínen! Szerintetek ki lehet?😫🙋