A démoni szerelem

17. rész

Amint kiléptünk az ajtón tapintható volt a feszültség köztünk és pontosan tudta, ahogy a szobánkba érünk kérdések hadai fogják várni. Addig úgy sem hagynám békén míg normális válaszokat nem kapok ezért fog készségesen felelni nekem. Vagy is ez a terv elvilegben.
Már a folyosón sétálunk, amikor össze futunk Jinya- val.
- Lám, lám.. Csak nem kikaptál Nao- santól?- gúnyos vigyort ejtett, hangjában pedig a kárörvendés. Esküszöm ha nem Ruit képviselném most szájba verném. Undorító kövér ember.
- Nem. És most hagyj vagy esküszöm a szolgám életére, hogy itt helyben megölek. - mondta Rui közömbösen, szemében meg az ölni akarás jelent meg. Bár neki mikor nem?
Mii ne esküdöz az életemre!!
Rui vettet még egy pillantást rá majd tovább sétáltunk egyenesen a szobába.
Amint becsukodot az ajtó egy sóhaj hagyta el a száját. Bárcsak az én számra sóhajtana így. Basszus Lily ne most gondolj ilyenekre!!
Leült a kanapéra majd whiskyt kezdet el tölteni magának. Csak nézet egyenesen még véletlenül sem az én szembe. Tudta, hogy magyarázattal tartozik.
Kínos csend telepedett le így megtörtem. Gondoltam minél előbb törjön szét a szívem hisz neki felesége lesz és nem én.
- Muszáj leszel beszélned.
Csönd övezte a szobat. Mind a a ketten máshol járunk fejben.
- Tudom. -kortyolt egyett a whiskytből.
- Akkor hajrá. - nem akartam sürgetni még is kíváncsi voltam és túl akartam esni rajta.
- Apám volt a tanács főnöke régen. Egy csata során halt meg és mintha tudta volna a vén szivar, hogy ott fog meghalni ezért még az előtt írt egy végrendeletet. Ha elveszek egy nőt akkor enyém a pozíciója, vagy is én kapom meg Nao- san helyét. - bámult egyenesen és látszott rajta mennyire szét van csúszva. Megitta a pohár tartalmát egy húzzásra majd újra öntötte és folytatta.
- Sokáig nem is érdekelt hisz nem akarok főnök lenni és azt a sok terhelt cipelni. A felelősséget, ami az én vállalomon van. Ha rossz döntést hozzok ártatlan emberek is meghalhatnak az meg az én lelkem én száradna. Öltem már eleget életem során, nem akarok többet. - lehajtott fejét úgy meredt maga elé. Ha nem ismerném azt mondanám még sír is vagy csak határán van, de az a Rui, akit én ismerek ilyet nem tesz.
Megfogalmazodot a kérdés bennem, hogy ismerem egyáltalán? Ismerem ezt az embert, aki előttem szét van esve?
- Ezért a tanács többi tagja megvet ez miatt, amiért nem vagyok hajlandó a pozíciót úgy mond elfogadni. Hisz ez hatalmas megtiszteltetés és más szívesen lenne a helyemen. Ezért nem jöttem el többi évtizedekig. De, ahogy Jinya apámat hozta föl, legszívesebben ott helyben megöltem volna. - összeszorított a poharat annyira, hogy féltem a kezében törik össze.
- Sajnálom apukád. Ő valószínűleg csak jót akart és nem azért hozzta ezt a döntést, hogy te szenvedj tőle. Csak azt akarta, hogy legyél boldog valakivel és legyen egy biztos pozíciód a jövőbe. Ebben biztos vagyok. - összeszorult a szívem, ahogy rá néztem. Olyan elveszett volt és hosszú idő után most először nézet a szembe.
Elveszett. Csak ezt láttam. Egy halvány mosolyt küldtem felé biztatás képpen.
Lehúzta a maradék italt majd megszólalalt:
- Hogy tudsz mindig mosolyogni? - kerdezte. Felállt a kanapéról majd közel jött hozzám. Keze az arcomra siklott én meg örömmel tettem tenyerébe a fejem.
- Nem tudom. Próbálom nem csak a rosszat látni. Meg ez emberi tulajdonság, hogy ha szarul is érezzük magunkat, akkor is mosolygunk. Nem akarjuk, hogy bárki is lássa a szomorkodásunk.
- Ez inkább álszentség, nem? - mosolygott.
- Hmm...nem hinném. - tünődtem el.
- Lily.. - szólt lágy hangon. Olyan kedvesen mondta ki a nevem, hogy a szívem hevesen verni kezdett. Tökéletes, ahogy kimondja a nevem.
- Igen?- néztem a szemébe. Ő is az én szememet fürkészte egy ideig majd a tekintete az ajkamra tévedt. Kis ideig  el időzött ott aztán újból a szemembe nézett.
- Megcsókolhatlak? - olyan aranyos volt ugyan akkor mindennél jobban vágytam rá. Mérhetetlenül boldog voltam. Szívem vad kalapálásba kezdett szinte féltem, hogy meghallja.
- Igen. -ennyit tudtam mondani. Hirtelen kiszáradt a torkom és olyan halkan mondtam, hogy először azt hittem nem is hallja, de neki pontosan ennyi elég is volt.
Megcsókolt. Úgy csókolt mint ha ez lenne az utolsó alkalma rá. Keserű whisky íze volt még is finom édes. Egész nap izlelném ha rajtam múlna. A szabad keze a derekamra tévedt a másik meg az arcomat fogta. Nyelve engedély kérően hívta az enyém és én engedtem. Hogy a viharba nem engedném? A józan eszem már így is cserben hagyott hát nem mindegy már?! Egy ideig nyelvünk eljátszott egymással majd elváltunk.
Szemében vágy csillogott és ködben úszót. Talán az alkohol miatt is vagy csak a vágy miatt vagy mind a kettő. Most  jöttem rá mennyire szeretem ezt a férfit ilyen rövid idő alatt. Elengedte az arcom, de a másik a derekamon maradt.
- Ideje lefeküdni. - mondta zihálva.
- Igen, jó lenne. -helyeseltem mivel ha még egyszer így megcsókol, akkor nem vállalok felelősséget az utána történtekre.
- Jó éjt Lily! - megsimota az arcom majd egy könnyű csókot ejtett a számon.
Meg sem várva a válaszom már el is ment a fürdőbe.
- Jó éjt Rui! És köszönöm.- mondtam magam elé és lefeküdtem aludni. Holnap nehéz napunk lesz azt hiszem.