A démoni szerelem

25/1. rész

Egy órája ültem kába fejjel és emészgetem az elhangzot párbeszédet.
Nem sírtam hiába gondoltam, hogy fogok. Nem is üvöltöttem. A gondolataim már igen.
Kérdések halmaza merült fel bennem. Hogy ha döntök az jó lesz-e. Ha elmegyek egy szó nélkül Rui meg fog bocsátani vagy egyáltalán utánam jön? Érek neki ennyit? Vajon ő szeret?
Egyik felem haza futott volna míg a másik itt maradt volna addig, ameddig Rui nem kel fel.
És, ahogy anyámra gondolok, aki már a fejét fogja annyira aggódik értem. Ugyan akkor félek és kiráz a hideg ha bele gondolok mennyire ki lesz akadva. De ez érdekelt a legkevésbé.
Nem akartam elmenni addig, amíg Ruinak nem mondtam el, hogy érzek iránta. Igaz egyszer elmondtam, de nem kaptam választ. Nekem az a válasz meg kell.
Tudnom kell, hogy ő mit érez akár legyen viszonzot vagy viszonzatlan.
- Elfogom mondani. Csak kelj fel. - mosolyogtam az alvó személyre. - De most megyek. Majd még jövök ígérem. - szorítottam meg a kezét majd elengedtem remélem nem utoljára.
A folyóson egy lélek sem volt így biztonságban eljutottam a szobámig. Kicsit fájtak a lábaim ennyi ülés után. Belépve Nao-sant láttam meg ülni a kanapén. Érdekes..
Becsukva magam után az ajtót közelebb léptem hozzá, de a szemem nem vettem le róla. Egy ideig csönd telepedett ránk majd megtörte:
- Tudod szép dolog a szerelem. Sokan mondják, de veszélyes is tud lenni. - nézet a szemembe.
- Főleg, akkor mikor nem viszonzot vagy amikor a szerelmünk meghal.- pillanatot el, de nem kellett sok, hogy újra a szemembe nézet. Igazából tudtam mit akar ezzel mondani még is kíváncsi voltam a végére. De valami sántított itt nekem.
- Ez nem embereknek való hely hisz mi meghalunk egyszer míg más lények tovább élnek nálunk. Legyen az fél démon, démon, szellem vagy más milyen. Ezért nem szeretik az ayakashik az embereket. Irrtotuk őket még a régi időkben.
- De téged még is elfogadnak.. - szólaltam meg hosszú idő után.
- Igen... Tudod régen Rui apjával szeretők voltunk. - köpni nyelni nem tudtam. Megdöbbentem a hír hallatán és nem is palástoltam az érzéseimet.
- Nem kell ezen csodálkozni! Csak szeretők voltunk. Sosem jelentetük ki, hogy együtt vagyunk ez meg így jó volt a maga módján.
- Rui tudja? - kérdeztem rá.
- Nem, és nem is kell. Te meg már nem leszel itt, hogy elmond. - húzta mosolyra a szája szélét.
- De itt leszek. - mondtam határozottan. - Addig nem megyek el míg Rui nem ébred fel. Akkor is itt leszek, ha kell négykéz láb csúszok a földön. - nem tudom honnan lett ennyi határoztottságom viszont most jól jött. Nao-san is kicsit meglepődött aztán újra felvette a póker arcát. Elismerően bólintott.
- Hmm.. Legyen. Mi lenne ha este tanács gyűlést tartanánk, ahol szavazzunk a sorsod felől. Persze úgy, hogy nincs rajtad maszk. Mindenki lássa, hogy egy ember van köztünk. Bár jobb ha tudod ezzel Ruit is veszélybe sodrod. - állt fel a kanapéról majd felém sétált.
- Jól gondold meg hová vezet a makacsságod. - érintette meg a vállam azzal kiment.
Elengedtem egy jól eső sóhajt.
Ha a táncs tagjai elutasítanak nekem végem. Tényleg ennyire veszélyt jelentenék?
Elindultam az ágy fele és bevetettem magam. Azon gondolkoztam vajon most mi lesz és hogyan tovább. De pár perc után elnyomott az álom.

Rui szemszög:

Csak sötétséget látok. Nem tudom kinyitni a szemem. Csak hangokat hallok, ahogy valaki beszél hozzám. Majd egy párbeszédet. Nem értem sajnos. De aztán megint se kép, se hang. Csak múltam üldöz. Egy álom. Ahogy annyi embert megöltem a rég múltban.
- Rui..Rui..- a nevemen szólít egy vékony női hang. Ismerős, de nem tudok arcot kötni hozzá.
- Csak nem elfelejettél kedvesem? - hangja kicsit csalódottan cseng.
- Ki vagy? - kérdezem.
- Akinek megannyi éjjelen át játszottál. - elneveti magát.
- Ami-chan? - ekkor tudatosul bennem kivel is beszélgetek.
Egy mezőn látom magam. Ami-chan áll velem szembe pár méterrel. Még mindig csoda szép. Egy piros kimonóban van, haja pedig egy kontyba felkötve. Csak elveszek a látványában.
-Rosszul nézel ki. - mondja, ahogy a szemembe néz.
- Te pedig gyönyörűen. - lépek egyet felé.
- Még mindig tudod, hogyan vegyél le a lábamról igaz? - mosolyogja el magát.
- De csak, mert rólad van szó. - mosolyodom el én is.
A fejemben egy kis hang megszólal: