A démoni szerelem

15.rész

Rui 1 óra múlva jött vissza egy kimonóval. Gyönyörű élénk piros színe volt virágokkal díszítve. Az ajtón még egy nő lépett be. Körülbelül 40-45 évesenek nézet ki.
- Ő itt Asumi-chan. Segít megcsinálni a hajad, mivel én nem értek az ilyen női szeszélyekhez. - mondta zavartan Rui majd leült velem szemben.
A kis hölgy meghajolt majd utánoztam a tettét. A kis hölgy ( így fogom nevezni azért, mert alacsony) átnyújtotta a ruhát és látva aggódó arcom, ami körülbelül azt sugallta, hogy : ezt még is, hogy az Istent verte életembe húzam fel egyedül??
- Ne aggódj segítek. - molyogot kedvesen rám és nyújtotta a kezét felém a ruha darab miatt.
Erősségteljes pillantásokat adtunk Ruinak, hogy ki kéne húznia innen.
Mintha megérezte volna a szugerálásunkat úgy nézet fel.
- Igen? Tessék parancsolni?- nézet fel szórakoztatóan a kis könyvéből.
- Menj ki innen. -mondtam röviden és lényegesen.
- Huu valakinek nagyon jó kedve van.-  adta a megjegyzését egy grimasz kíséretével.
Chh..bassza meg.
- Jaa.. vagy inkább csak veled. - persze, megjegyzés nélkül nem bírtam volna ki. Ami a szívemen az a számon. Többé kevésbé, de ezt most hagyjuk.
Összehúzot szemekkel nézet rám még mielőtt kiment volna és zavaradott fejjel fürkészte az arcom. Én meg csak flegma fejjel álltam ott míg ki nem ment.
Hogy miért viselkedtem így?
Nem tudom. Csak így könnyebb volt elviselni azt a tudattot, hogy ezután a három nap után már nem lesz velem. Nem akartam még jobban megszeretni. Nem. Nem akarom.
- Na jöjjön Lily- san. - húzott közelebb magához. He?? San??? Mi ez a megnevezés?
- Tudja elég ha csak Lilynek hív. - mosolyogtam rá kedvesen és csak reménykedtem, hogy így fog szólítani.
- Oh rendben kedvessem. Akkor most vedd le a ruháid. - igazából számítottam rá, hogy leveszem még is meglepődtem a kijelentésre. Szégyenlős vagyok. De értitek. Azért nem tudok csak úgy levetkőzni hisz nem mindenki mondja csak úgy nekem, hogy vetkőzek. Szinte senki. De ez egy másik tény.

Akaratlanul is a fürdőszobai jelenet jutott eszembe. Mikor elfelejtettem ruhát vinni. És akaratlanul is elmosolygtam. Persze nem azon,hogy egy szerencsétlen hülye vagyok. Nem, nem azon. Nem inkább azon, ahogy azon a napon úgy ahogy kedvesen bánt velem.
Mivel nagyon túl akartam esni ezért gyors ledobtam a ruhám és próbáltam nem arra gondolni, hogy fülig piros legyen az arcom. Tudom, hogy nő meg minden csak olyan kellemetlen.
- Ugyan ne légy szégyenlős. - rám adta a kimonót majd gyors körbe csavart és erősen megkötötte úgy, hogy levegőhöz is jussak.
Pár perc csend után megszólalt:
- Na így is. Nagyon jól áll és szinte a méret is tökéletes volt. Rui- san nagyon jól választott.- bólintott helyeslően a kis hölgy, én meg kicsit ledöbbentem a kijelentésén.
Ő választotta? Honnan tudta a méretem? Annyi kérdés megfogalmazodot bennem még se mertem feltenni őket.
Így én is visszabólogatam.
- Gyere ülj le. Megcsinálom a hajad még és kész is vagyunk.
Nem tudom mi a baja ennek a kis hölgynek, de folyton mosolyog. Hogy lehet valakinek ilyen jó kedve?
- Rendben.
Leültem és már neki is állt a hajam formázásának.
Kifésülte és egy kontyba felkötötte.
- Így ni. Nagyon szép lettél. - bólogatott helyeslően.
- Nagyon szépen köszönöm Asumi-san. - hajoltam meg előtte.
Tényleg hálás voltam neki, amiért segített. Egyedül nem hiszem, hogy fel tudtam volna húzni a kimonót.
- Ugyan.. szóra sem érdemes.
Megkeresem Rui-sant, hogy mar bejöhet. - megsimogatta a vállam azzal el is ment.
Addig én elbattyogtam a kanapéig és kiterültem rajta. Ennyit a nőiességemről.
- Ez aztán nőies. -mondta egy hang az ajtó felől. Nem néztem hatra, mert tudtam kihez tartozik az a mély hang.
- Igen tudom.
- Gyere mennünk kell. Remélem emlékszel mit mondtam neked a szabályokról. - az utolsó szót a fülembe súgta, amitől kirázott a rideg is.
- Sz- szerintem igen. - dadogásom jókor jön elő. Levegőt is alig mertem venni. Éreztem ahogy kifúja a levegőt és a bőrömön azt a meleg leheletét.
- Jó kislány. Ha jól csinálod a dolgot kapsz valamit. - suttoga még mindig.
- Mit kapok?- lelkesedésem túl szárnyalta az eszem így azzal a mozdulattal hirtelen megfordultam.
Csak pár csenti választót el attól, hogy megcsókoljam.
Döbbenten figyelte az arcom. Nem számított rá, hogy meg fogok fordulni, de hogy őszinte legyek még se.
- Annyira gyerekes vagy. - eltávolodott az arcomtól majd az ajtóban megállt.
- Gyere idő van.
Én meg felálltam és elsétáltam mellette. Sértődött és dühös voltam.
Ezt még visszakapja nagyon csúnyán. És már tudom is, hogy hogy fogja.