A démoni szerelem

7. rész

Rui.. Mondtam magamba a nevét. Majd többször. Tetszett ez a név bár, hogy is tagadhatam volna.
- Most, hogy tudod el is megyek.- legyintett és már fordult is elsétálva.
- Hova mész? - léptem egyet előre.
- Haza. Neked is azt kéne. Későre jár. - nézet rám komoly arccal. Mint, aki tényleg komolyan mondja.
- Még csak dél van. - Értetlenkedtem.
- Nekem este van már. Mi démonok inkább este aktívkodunk. - a hatás kedvéért ásított egy jó nagyot. Ohh és komolyan mondta.
Ekkor egy hirtelen és hülye ötlettől vezérelve megkérdeztem:
- Nem jössz át hozzánk? - mosolyogtam rá majd hirtelen leesett mit is kérdeztem és zavarba jöttem. Nagyon ciki volt. Éreztem ahogy a vér föl fut a fejembe. Értetlenül nézet rám.
- Ugye tudod mi történik ha egy démont invítálsz a lakásodba?
- Öhm nem. Miért? - vakartam a fejem. Nem elég, hogy full ciki a helyzet, de most még hülyének is gondolhat. Ezaz Lily. Nem csalódtam benned. Rui felsóhajtott és kezdte az okítást.
- Ha egy démont behívsz a lakásodba vagy bárhova onnantól kezdve szabad bejárása lesz. Bármikor elmehet és bármikor jöhet. Ez veszélyes is tud lenni főleg ha a beinvítáló nem is tudja ez mit jelent. Meg persze ha nem ismeri fel a démont.
- Wow! Te aztán tudsz valamit. És miről tudom, hogy démon valaki?
- Te tényleg nem tudsz semmit igaz? - nézet rám mint egy birkára.
- Eddig nem hittem ilyenekben. - eközben leültünk a fa alá.
- A lényeg, hogy ne bízz meg mindenkibe. Vannak rosszak is. Nem mindenki kedves és ártalmatlan mint te azt hiszed. Csak azt látod amit a szemed látni akar. Figyelj erre oda! - hangjában aggódás volt és határozottság. Talán tényleg félt engem. Nem is olyan bunkó, mint elsőre látszott. - De ha véletlenül meghalnál az sem érdekelne. - vont válat.
- Hogy mivan? Mi az, hogy nem érdekelne? Engem meg az ha te halnál meg. - vontam én is válat és durcás fejjel a másik irányba néztem. - És még azt gondoltam, hogy kedves vagy. - dünnyögtem halkan, de mind hiába.
- Nem vagyok kedves. Sosem voltam az, nem leszek.
- Akkor ne légy és hagyj békén. Inkább menj el. - a durcizásom tetőfokon volt. Rossz érzés volt, amit mondod. Vehetem volna szarkasztikusan is, de ő nem az a típus. Ő komolyan mondta.
- Én voltam itt előbb. - vágta rá.
- Mióta is? - kérdeztem most már ránézve fejemet kicsit megemelve. Csak, hogy tudja én feljebb való vagyok nála.
- Pontosan 105 éve. - tette mintha gondolkodna.
- Ezzel nem tudok harcba szállni.
- Úgy is én nyernék mind hiába.
- Chh.. Kezdek éhes Rui.
- És? - kérdezte unottan fejét kicsit felém biccentve. Eddig  az ég felé meredt behunyva szemeit. Gondolom fáradt volt egy kicsit.
- Nem tudok főzni. Így éhen halok.
Vagy csinálok mirelit kaját. - döntésképtelen voltam.
- Ahogy akarod. Én is éhes vagyok.
- Akkor pattanj. Megyünk hozzánk. - fölpattantam és mosolyogva meredten rá.
- Biztos vagy benne?
- Aham.
És ekkor ugrott be valami hirtelen.
- Rui.. - szóltam neki halkan.
- Mi az már megint? - ő is felállt és porolta le a kimonóját.
- Azt mondtad csak akkor jöhetsz ha valaki beinvítál a lakásba, igaz?
-  Igen.
- De te már voltál nálunk emlékszel?
- Igen tudom. Ezt majd más elmondja neked.
- Mi? Most mire utalsz? - húztam össze a szemöldököm. Elegem volt, hogy Rui semmit nem mond el és titkolózik.
- Ezért utálom az embereket. - sóhajtott. - Nem vagyok éhes. Eszek máshol, de azért köszönöm.
- Hova mész? - kérdeztem elhaló hangon.
- Semmi közöd hozzá. Na szia. - egy pár másodperc alatt el is tűnt.
- Chh.. Bunkó. - dünnyögtem.
Megfordultam és sétáltam haza fele.
Nem érdekelt semmi. Se Rui, aki egy bunkó, tapintatlan, nem foglalkozik senkivel/semmivel. Hülye. Se anyáék, akik fogalmam sincs mikor mentek el egész pontosan. Semmi nem érdekelt csak az, hogy haza menjek lefürdöjek, kaját csináljak és jó éjszakát.
Haza fele hússzor leizzadtam pedig csak 10 percre laktam. Éreztem a bőröm ragad és kényelmeten volt a ruha is már. Őszintén már kezdtem hisztis lenni. Elegem volt mindenből, ez mind Rui hibája.

Haza érve lerúgtam a cipőmet majd becsoszogtam a fürdőbe és neki álltam vetkőzni. Amint beálltam a zuhany alá éreztem a megválltó érzését. Ahogy a bőrömről az izzatság mosodik le a kosszal együtt meg a fel- frissülést. Egy félórát biztos bent töltöttem. 
Frissen kilépve szobámba battyogtam és felöltöztem. Egy kényelmes rövid nadrágot vettem fel meg egy bő pólót amiben aludni is szoktam. Hajamat felkötöttem, mentem is a konyhába kaját csinálni. Igazából hazudtam Ruinak. Tudok főzni, elég jól. Csak nem akartam egyedül lenni. De most a szakács tudományomat nincs kedvem villogtatni, ezért marad az egyszerű jól bevállt rántotta.
15 perc után kész is voltam, hasam teli volt már, kezdtem végre újra helyreállni. Gyors elpakoltam magam után majd mentem fel a szobába aludni. Igen, még csak 15 óra, de én már alszok. Szeretek délután aludni. Este is szeretek, de nappal világosabb van és biztoságban érzem magam. Na jó ez így fura. Felejtsétek inkább el.
Mint mindenki más egy zuhany után, egy jó kaja után bedőlve az ágyra már aludtam is és próbáltam nem Rui barna szemeire gondolni, komoly, éles arcvonásaira a kellemes hangjára ha éppen nem bunkó persze. Meg akartam érinteni a bőrét, hogy milyen puha és sima lehet. Vajon miért? -   Minden az ő hibája. - fejemet a párnába temetem. Majd elaludtam.

19 óra kor a meleg szellő ébresztett fel, de akár mennyire is jó idő volt oda kint én még is fáztam. Lassan kinyitva szemeim láttam az ablak tárva nyitva van. Már megint. Valahogy egyből Ruira gondoltam, hogy itt járhatott miközben én aludtam. Titkon reménykedtem benne más részből meg perverznek gondoltam.
Ajtó kopogás szakított félbe.