A démoni szerelem

28. rész

Lily szemszöge:

1 hét az esküvőig. Minden készen állt. Foglalások, rendelések, nászút minden meg volt. Anya ruhája is és az enyém is. Anyának egy testre simuló gyönyörű ruhája volt. Személy szerint nekem nagyon nem állt volna jól, de ő azok a kevesek közé tartozót, akiknek borzasztóan jól állt.
Nekem meg bézs színű selyem ruhám volt. Első látásra szerelem volt. Persze az árába már nem annyira szeretem bele.
A meghívokat is már mindenki megkapta. Küldtünk New Yorkba is ismerősöknek, legjobb barátoknak.
És így mentek a napok egészen a Nagy napig.

Ideges voltam. Izzadtam. Izzgultam. Ezek az érzések voltak most a leginkább eluralkodóak.
Már teljesen kész voltam. Hajam kontyban volt és egy egyszerű smink volt rajtam. Amúgy sem szeretem ha 5kg rajtam volt. Természetesség híve vagyok. Anyámmal ellentétben, aki szerete kifesteni magát persze nem túlzotan, mint egy bohóc.
Ő is kész volt már. Mind a két értelemben. Tördelte az ujjait és mélyeket lélegzet.
Most komolyan fél?
- Te most tényleg félsz?- kérdeztem kissé szórakozótan.
- És ha igen?- nézet rám kicsit durcásan.
- Nincs mitől. Igazából nehéz elhinnem, hogy pont te félsz. - tünődtem el.
- Majd megnézem te milyen hangulatban leszel az esküvődön. - mosolyodot el.
- Egyszerű!- vontam vállat. - Nem lesz ilyen.- mosolyogtam vissza. Tényleg nem akartam, de azért szívem mélyén vágytam rá. Hogy valaki letérdeljen elém majd megkérdeze: Hozzám jössz feleségül?
Hmm.. szép elgondolás.
- Ugyan kicsim! Ne tagad meg magadtól a boldogságot. Mert azt csinálod!- állt fel.
Megdöbbentem. Nem vettem volna észre. Igaz senkit nem engedtem közel magamhoz már jó ideje. De valahogy nem is akartam.
- Lily gyere! - szólt anya barátnője. Mivel nekem már ott kell lennem ha ő jön.
- Ne izzgulj!- mosolygok anyára majd elmegyek.
Már a terembe vagyok és elfoglalóm a helyem. A vendégek már mind bent vannak és halkan beszélgetnek mennyire szép a terem. Hát igen. Nagy munka volt. A fő szín ugyebár a fehér így a virágok is azok. Végre nem halok meg a virág illatól többet.
Azuma is jött, aki elfoglalta a helyét majd feszengve nézet rám. Izzgult. Szemeimmel üzentem neki, hogy nincs mitől tartania. Most komolyan mitől félnek ezek? Elrontják a csókot vagy mi?
Ahogy körbe néztem a vendég seregén megakadt a szemem egy valakin. Még lélegezni is elfejtettem abban a percben. Megszünt a hangzavar és minden más. Csak abba a két szempárba tudtam belenézni, ami engem figyelt.
2 év alatt ő semmit nem változott. Talán annyi, hogy az arca nyúzotabb lett és fáradt. Ettől függetlenül szívdöglesztő.
Istenem!! Annyira dobog a szívem, mint még sose. De már rég elengedtem, ugye? De akkor mi ez a reakció?
Gondolkodásomat az esküvői zene szakította félbe és lekaptam a szemeimet Ruiról. Most anyám a legfontosabb és utána lévői teheendőim.

Rui szemszöge:

Mivel elhatároztam, hogy igen is elmegyek ezért Azumát hívtam fel. Nem nagyon rendelkezek öltönnyel így meg akartam kérni jöjjön velem venni egyet. Ő még is jobban ért ezekhez.
- Háló!
- Azuma! Rui vagyok. Egy kis szíveség kéne.
- Nem, nem ölök meg senkit és nem ások el senkit és nem, nem veszek whiskyt. 1 hete vettem neked hármat oszd be barátom. Egyáltalán van még májad?- csak fapofával vártam mikor enged szóhoz jutni.
- Nem ilyesmire gondoltam, de kösz az infót.
Szmoking kéne. - mondta rögtön a kérésem.
- Neked aztán minek olyan? Utálod azokat, nem?- ez tényleg ennyire hülye???
- Nem is tudom kinek lesz esküvője.
- Naa.. kinek?- hangja megdöbbentségtől árulkodot.
- Te tényleg ennyire hülye vagy?- nem bírom.
- Nyugi csak ugratlak. Ha gondolod tudok adni egyet. Sok szmokingom van a munkám miatt így nem hiányolom ha egy véletlenül eltűnik. - mondta most már komolyaban.
- Rendben. Köszönöm. Szerintem Yukit elküldöm érte. Még most ha neked megfele.
- Persze küld csak.
- Na csá.
Ezzel kinyomtam. Ez is le tudva.
- Akhio!!- kiáltottam. Tudtam, hogy a szomszéd szobában van.
- Igen?- kopogott majd bejött.
- Mond Yukinak, hogy hívatom.
Bólintott majd eltűnt.
Pár perccel később jött is az említett nő személy.
Persze kopogás nélkül.
- Hallottam, hogy hívatál.- ült le velem szemben.
- Elöször is mi volt tegnap? Találtatok valamit?- fontam össze a karom magam előtt.
- Nem, nem volt semmi. Még azelőtt elmentek mielőtt oda értünk volna. Nyomokat találtunk, de nem megyünk velük semmire. - hadarta el.
- Picsába!- sóhajtottam. Mostanábban elhagyatott helyeken történek illegális üzletek. Fegyverek, emberkereskedelem, drogok.
Egyre gyakoribbak. És mind az ember világból származnak.
- Elkapjuk őket nyugi.- mosolygot felém.
- A másik dolog meg elkéne menned az ember világba Azumához. El kell hozzni egy szmokingot.- néztem rá. Felhúzott szemöldökkel figyelt.
- Pont te akarsz szmokingba lenni? Még is hova mész?- látam mennyire jól szórakozik.
- Pontosan megyünk. Te is jössz. Szóval csípd ki magad! - nem néztem rá, inkább csináltam továbba papír munkám.
- Igen is!- nem kellett rá néznem mennyire boldog, hogy ő kísér el. Mikor végre egyedül maradtam töltöttem egy italt és csak az ablakon bámultam kifele. Nem volt mit bámulnom még is jól esett egy kis nyugalom.
Vajon felismer még? Egyáltalán beszélgetni fogunk és ha igen akkor miről? Vajon szeret még? Vagy távólságtartó lesz? Lett már valakije?
Annyi kérdés zakatolt a fejemben. És a legrosszabb az, hogy engem ez miért érdekel?
Már rég elengedtem.

Másnap már az ember világba voltunk a templomnál.
Amint beléptünk Azuma jött is felénk.
- Rui!- ölelt meg. - Hát te milyen gyönyörű nőt hozztál! - ámult el. Persze csak színjáték az egész. - Egy ilyen mogorva embert elkísérni egy ilyen nőnek, mint maga vétek. Idő pazarlás ha engem kérdez.- csókolt kezet Yukinak.
- Nem vagyok mogorva. - forgatam meg a szemem.
- Ugyan! Annyira nem rossz ember. - nézett rám szerelmesen. Talán úgy tűnthetünk, mint egy szerelmes pár. Yuki szép nő. Ma is csodásan fest a kék ruhájában. Kitűnik a tömegből a szőke hajával, a vörös rúzssal, a szépségével. Túlon túl tökéletes. Csak, hogy én nem ilyen különlegeségre vágyom.
- Áhh annyira.- neveték el magukat. - Na, de megyek, mert jelenésem van. És Rui! Az esküvő után nászútra megyünk Julival 2 hétre a szigetekre. Szeretném ha néha Lilyre néznél. Tudom, hogy milyen kapcsolatban vagytok, de örülnék ha mellőzni tudnád csak 2 hétig.- nézet rám kétségbeesve. És hogy is tudtam volna nemet mondani? Ő is mindig mellettem volt bármilyen szar helyzetben.
- Persze, nem probléma.- mosolyogtam rá. - Gratulálunk!
- Kösz haver.
Elfoglatuk mi is a helyünket.
Hátul foglaltunk helyet úgy, hogy azért mindent lássunk, amit kell.
És meg láttam őt. Ahogy az oltárnál áll bézs színű ruhába bújtatva. Szívem hevesen verni kezdet. Már 2 éve nem dobogott így, ahogy most. Gyönyörű volt. Haja hosszabb lett és, mint ha a színe is változott volna egy árnyalatott. Sokkal éretebb lett, nőiesebb. Hirtelen már nem azt a picsogi kislányt láttam magam előtt ha nem egy kibaszott kívánatos nőt. Jézusom!! Mennyire jó lenne most csak oda menni és megcsókolni. Olyan rég volt már. Szemeit hirtelen rám vezete és megdöbbent a látványomtól. Gondolom nem tudta, hogy itt leszek. Tévedtél picikém! Egymás szemébe néztünk, ameddig meg nem szólalt a tipikus esküvői zene.
Lekapta rólam a tekintetétt mi meg felálltunk.
Amint megláttam az anyát összehasonlítottam őket gondolatban. Az arcuk egyezett szinte mindenben. Az orruk, arcvonalaik, alakjuk is megegyezet. Leültünk, majd a pap elkezdte mondani a dolgokat. Nem akarok bunkó lenni, de nem tudok másra fókuszálni, mint rá.
Szóval visszatérve, ami nem egyezik bennük az a haj szín meg a szemük. Míg Lily átlagos barna haj, szem, addig az anyának szőke haja és zöld szeme van. De amúgy meg kiköpöt másuk egymásnak.
Nem tudom meddig voltam a gondolataimba merülve, de már csak azt láttom, hogy az ifijú pár megy ki. Azuma még bólint felém egy nagy mosolyal majd utánuk indulunk. A menyasszony eldobja a csókrot hátra felé és beül az autóba. Elhajtanak. Hideg ujjakat érzek meg a kezemen.
- Mehetünk haza?- kérdezte mosolyogva.
- Nekem van még dolgom, de te menj csak. Addig gondoskodj a dolgokról míg nem érek vissza, kérlek.- húztam el a kezem tőle.
- Ugye nem a kis csajról van szó Rui? Igen, megváltozott nem tagadom, de lehet, hogy most jó élete van nem kéne bele tolakodnod főleg úgy, hogy volt köztettek valami.- nézet rám. Igaza volt Yukinak viszont nem bírtam ki ne szóljak hozzá legalább egy mondatott. Csak bebizonyosodok arról, hogy tényleg nem érzek semmit iránta és csak egy fellángolás csupán.

Ami 2 évig hajszolt, ugye?

Nem szóltam semmit. Yuki tudomásul vette majd elment.
Én meg elindultam vissza be megkeresni a lányt. Nem volt nehéz dolgom rögtön ott állt az oltárnál és hevesen magyarázot mit hova pakoljanak az emberek. Szegény már biztos ki van borulva. Onnan feltételezem, hogy már a fejét fogja ezzel is felszabadítva néhány tincset.
Közelebb megyek hozzá majd megérintem a vállát, hogy megforduljon. Mivel idő közben hátat fordított.
Rám emelte gyönyörű barnai szemeit, szinte úgy nézet rám, mint ha szellemet látott volna.
- Szia!- szólaltam meg.
- Rui! Hát te mit keressel itt?- kérdezte bizonytalanul. Igen, neked is szia jó, hogy találkoztunk. Hmm.. valami ilyenre számítottam, de ha nem akkor nem.
- Jöttem beszélgetni. Már rég volt, nem gonolod?
- Én...Én most nem érek rá! Egy csomó dolgom van még. Rendbe kell hozznom ezt az egészet.- mutatott körbe. - Plusz meg már a hajam tépem olyan érthetetlenek az emberek. Azt mondom azt tegyje oda, de nem oda teszi. Fuu... ha nekem kellett volna megszervezni a leánybúcsút falnak mennék most. De szerencsére nem volt. - adott hálát magában. Olyan aranyos mikor csak beszél nagy bele éléssel. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak el.
- És tudod frusztráló, hogy....- abbahagyta majd nézet rám felvont szemöldökel.
- Hogy?- kérdeztem vissza.
- Jaa.. hogy izé..szóval..frusztró.
- fejezte be zavartan.
- Este rá érsz?- tértem a lényegre. Akartam vele tölteni egy estét. Csak egyet.
Hát..öhmm.. én ..- szakítottál félbe.
- Ezt hova tegyük?- jött egy pakolászó ember.
- Azt dobja ki úgy, ahogy van. - rántott vállat a lány.
Tudtam, hogy túl zavarban van így csak kiadtam az utasítást.
- Tudod mit? Este hétre a cseresznyefánál. Na szia!- gyors leléptem mielőtt ellenkezni tudna. Férfias megoldás mi? Jó kedvvel léptem ki az ajtón és tudtam ezt a csatát elvesztettem. Akár, hogy győzdködtem magam bele szeretem. Hiába tagadtam 2 éven keresztül. Sose engedtem el őt.