A démoni szerelem

9. rész

A kopogás után nyílt is az ajtó. Azuma jött, ami elég szokatlan mivel sose jött még hozzám/ kopogott.
- Jöhetek? - kérdezte az ajtót kicsit jobban megnyitva.
- Persze, úgy is most keltem. - mosolyogtam kómás fejjel.
- Öhm.. Lehet beszélnünk kéne. - arca gondterheltnek tűnt és bár nem tudom, miről akart beszélni, de láttam rajta nem lehet könnyű téma.
- Igazából nem is tudom hol kezdjem... Kicsit fura erről beszélni. - húzta el a száját én meg érdeklődve vártam mit is akar.
- Mond nyugodtan. - bátorítottam.
- Ruiról lenne szó.. - hangja kicsit félelemmel volt tele gondolom a reakciómat figyelte. - Tudod ő egy kicsit szokatlan alak és kicsi zsörtőlödö, de kedves is tud lenni. Nem mutatja, de igen is másokra is gondol. Úgy, mint most. Gondolom beszéltetek úgye? - én csak meglepett, hófehér ábrázattal meredtem rá és köpni-nyelni nem tudtam. Még is honnan ismeri Ruit?? Megszólalni nem tudtam így csak bólintottam egyet.
- Jajj már ne néz így majd mindent megmagyarázok. Rui jó barátom vagy már 1000 éve ismerem. Na de üzenetett közvetítek, ami jó lenne ha betartanál. - mutatta fel a mutatóujját. Én még mindig sokkos állapotban voltam. - Nem fog többet a mi világunkba jönni és ne is keresd. Tudja, hogy makacs vagy ezért kéri. Nem szeretné, hogy bármiféle kapcsolatban állnátok egymással. Remélem megérted. Ő nem szeret. - ahogy hallgattam mit kér Rui tőlem egyszerűen sírásra késztetett. Mi az, hogy nem akarja bármiféle kapcsolatunk legyen? Mit ha lett volna.. Nem szeret...ahogy ezt kimondta az agyamba folyton elhangzot ez a két szó. Nem szeret.
- Ugyan Lily ne sírj. Így a legjobb. Démon és ember között sose működött semmi jól. Ezt se lenne különb. - nézet rám sajnálkozó tekintettel. Szomorú is voltam meg dühös is.
- Hülye Rui. Hol van most?? - meg akartam keresni és jól lekiabálni a fejét, hogy még is mi képzel magáról?
- Szellemvilágban. Oda sose fogsz eljutni. Ember nem léphet be oda.
- És mi az, hogy nem lehet köztünk semmi? Azuma.. Azért, mert több millió éve nem jött össze attól még most sikerülhet, nem? Ha meg sem próbáljuk úgy nem ér az egész semmit. - kiabáltam szegény Azumával pedig ő csak egy üzenetet közvetített. - Jaa és tudja meg, hogy én se szeretem, sőt utálom. Ezt üzend vissza neki. - a sírás már jó ideje abbahagytam és a szomorúságot a düh váltotta át. Miután ezt elmondtam Azunak kiviharoztam a szobából és enni mentem. Ahogy becsaptam az ajtót láttam milyen megdöbbent fejet vágott. Általában nyugodt személyiség vagyok, de ha ideges leszek onnan nincs menekvés. Mindenkivel kiabálok, aki csak a közelembe van.

Kaja után visszamentem a szobámba most már nyugodt állapotban. De még is rosszul éreztem magam. Nem ismerem Ruit még is olyan mintha már több ideje ismerném. Nem, nem szeretem bele. Inkább valami kötődést éreztem iránta. Azt hiszem. Tudjátok van az az érzés amikor nem szabad éreznünk egy bizonyos személy iránt, de mind ezek ellenére ott lapul a vágy, hogy megismerjük és bele szeressünk. Közben minden porcikánk ellenkezik.
Talán én is így éreztem. Csak a szerelem gondolatába vagyok. Hisz ember és démon között nem  lehet semmi, nem igaz? Csak túl naiv vagyok, hogy én is belássam. Nem fogok utána menni és nem fogom keresni. Ő akarja így. És én is.

A napok lassan teltek. Suli ugyan úgy ment. Felkelek, reggeli rutin, suliba megyek, tanulok, haza megyek, tanulok, esti rutinok és lefekszek. Akár egy robot. Haza fele mindig elnézek a fák felé hát ha ott lesz pedig tudom, hogy semmi esély rá. Még is reménykedek titokban.
Bár néha izgalmas részek is becsuszanak. Például amikor  Sota-kun egy felmosóval takarított le a táblát, mert úgy gyorsabb. Vagy amikor Ami-chan feldobta a labdát és a fejére eset után meg azt kiabálta, hogy labdák esnek az égből majd ugyan abba a labdába hanyatesett. Szóval voltak jó dolgok is.
Meg Azuma is elmesélte honnan ismeri Ruit.
Azuma félig démon. Igen, én is sokkos állapotban voltam mikor meghallotam. Ruit a szellemvilágban ismerte meg akkor mikor Azuma rossz társasságba keveredett tudjátok adósság meg stb.. Rui kisegítette és azóta is törleszt. Amiben csak tud segít neki. Persze kölcsönösen. Onnantól kezdve nagyon jó barátok lettek, sokáig együtt is jártak szórakozni stb.. Végül Azuma szerelmes lett egy emberbe és eldöntötte, hogy normális életet fog élni. Így is lett. De ez azt is jelenete, hogy a két barát útjai elválnak. Persze anyu semmit nem tud és ez így is marad. Nem akarom, hogy kórházba kerüljön és meg tudja, hogy egy fél démonnal szokot ketyinteni. Ugye értitek?

Most épp este van és szörnyű csend van.  Tudom, hogy hiányzik valami viszont nem tudom megfogalmazni mi is az. Talán az esti furulya, amit szoktam hallgatni. Azok a szomorú dallamok. Vagy talán az, hogy nincs nyitva az ablakom rejtélyes módon. Nem tudom mi hiányzik, de az nagyon. Talán csak a magány zavar, ami akkor keletkezett, amikor ő elment.