A démoni szerelem

16.rész

Már a kocsiban ültünk és arra vártunk, hogy elinduljon.
Kicsit féltem, mert tériszonyos vagyok, de csak egy kicsit.
Ruihoz egy árva szót sem szóltam.
Tudja, hogy van valami bajom még se firtatya.
Viszont a tervem egyszerű.
Addig nem szólok hozzá míg bocsánatot nem kér. Szót fogadni szót fogok,mert tudom ez mekkora nagy esemény plusz magamat sem akarom szégyenbe hozzni. Bár szerintem annak már mindegy.
Hirtelen a kocsi felemelkedett és szívbajt kaptam. Gyors fogtam az ülést és olyan erősen szorítottam amennyire lehet. Becsuktam a szemem hát ha jobb lesz, de tévedtem. Nagyon durván. Csak jobban beparáztam.
- Jó Lily. Semmi baj. Nem halunk meg.
Nem fogunk lezuhani, mint a repülők. Semmi baj.- saját magam megnyugtatása előbséget élvez. Nem érdekelt, hogy bolondnak hisznek vagy sem nem akarok meghalni pánikbetegségben.
Most komolyan miért nem lovon vagy valami talajhoz való eszközhöz alkalmazkodunk?
Ja igen, túl egyszerű lenne.
Mikor már kezdtem biztonságban érezni magam elengedtem az ülést és a szemeimet is kimertem nyitni.
Az ujjaim nagyon fájtak. Nem is éreztem, hogy ennyire szorítottam.
- Jobban vagy? - fordult felém Rui.
Tartottam magam, hogy nem szólok hozzá így egy bólintással jeleztem.
- Értem. Most nem szólsz hozzám?- teljesen átlát rajtam vagy mi?
Erre szerencsére nem kellett valaszolnom, mert a sofőr vagy mi közbe szólt:
- Uram megjöttünk.
A kocsi lassított és egy erre a kitűzött helyre álltunk meg.
- Ne feledd mit mondtam. És hajolj meg mindenki előtt, aki befolyásos. Add meg a tiszteletet és ne hozz rám szégyent. - súgta a fülembe majd kiszállt. Követtem tettét, de úgy ledöbbentem, hogy csak na.
Gyönyörű hely volt. Velem szemben egy hegy volt abba bele építve egy nagyon nagy ház szerű valami. Mindent zöld fák borítottak virágok és tiszta hegyi levegő. Csodálatosan nézet ki nem mondom. Laknék itt úgy pár évig. Na jó egész életemben.
- Lily gyere! Ne bámészkodj, mint egy szerencsétlen.- és itt a kemény Rui. A flegma, tiszteletet parancsoló.
Követem egy lépcső fordulóig, ahol a lépcső tetején egy ajtó volt. Lehetetlen hallani a sok embert, aki bement tartózkodott.
- Gyere, ne félj. Nem esznek meg. Ha igen akkor az sajnálatos lesz. - mondta egy félmosollyal az arcán.
- Rendben. - bólintottam. Baszki hozzá szóltam. Ahjj francba. Jó semmi baj. Maradunk a tervnél.
Fel fele egy nagy helyiségbe léptünk.
De tényleg nagy. Nem túlzók.
Egy nagy kör asztal foglalt helyet közepén jó pár ,,emberrel " körül véve. Voltak szoba növények és egy hatalmas ablak. Ezen kívül üres volt. Láttam még pár ajtót is, de ott nem tudom mi rejtőzhet.
Ahogy beléptünk minden szem ránk szegeződöt.
- Áhhh Rui! Téged meg mi hozott erre? A nagy Amida Rui megtisztelt a jelenlétével. Hova írjam fel? - mondta cinikusan egy kisebb puffok ember. Őszülő félben haj, alacsony, puffi.
Tipikus házsártos öregember.
- Jinya.. látom az évek nem kiméltek.
Csak öregebb és csúnyább lettél. - eresztett Rui egy félmosolyt majd rá emelte tekintetét.
Nem is kell mondanom, hogy milyen vörös lett az idegtől.
- Tud kivel beszélsz te kölyök. Apád forog a sírjába, amiért ilyen hanyag, szemtelen fia van. - állt fel az asztaltól és csak úgy kiabálta a szavakat.
Szóval Rui apja meghalt. Sose mesélt a családjáról és sose kérdeztem. De jobban is tettem. Amúgy én behúzott farokkal állok az ajtónál készen létben ha esetleg futni kéne.
- Apámat szádra ne vedd ha csak nem szeretnél egy sírban kikötni. - Rui tekintete megváltozott. Szemében látni lehetett a dühöt, fájdalmat, gyászt és az ölni akarást.
Mit képz...- már kezdte Jinya, de félbe szakították.
- Na elég lesz!! Nem ezért gyűltünk össze, hogy a régi sebeket hozzuk fel. Rui ülj le! Jinya te meg higgadj le és ülj vissza. - adta ki a parancsokat egy öreg néni. Tekintete parancsoló volt. És pontosan ezért fogadott mindenki szót neki. Gondolom ő itt a főnök. Mert ahogy ő megszólalt szinte mindenki be kussolt.
Rui fújtatot még párat majd leült. Én meg követem mi meglepő. Úgy érzem magam, mint egy pincsi.
És még állnom is kell. Chh...hülye társadalmi alá- fölé rendelég.
- Nagyszerű! Ebben a három napban különféle problémákat fogunk meg- vitatni, ami mindenkire befolyással van a jövőre nézve. Minden évben összegyűlünk többé kevésbé nagyobb sikerrel.- itt jelentőség teljes pillantásokkal díjaztak minket.
- Az év problémáiról fogunk beszélni holnap. Úgy gondolom, hogy ma mindenki elég fáradt az utazás miatt így mindenki pihenj ki magát. Ennyi mára. A szobátakat tudjátok hol találjátok. Ha bármi féle probléma van hozzám fordulhatok vagy az alkalmazotakhoz.
Viszlát! Rui te maradsz. - felálltak az  ,, emberek" majd meghajoltak és távoztak a teremből. Én a dolgokat még fel se fogtam. Olyan gyorsan történek az események.
- Rui!- emelte meg a hangját szigorúan a néni.
- Nem én tehetem róla Nao-san. Ő kezdte az egészet és... -Rui be se fejezte a mondandóját már leintette Nao-san. Na most már tudom a nevét.
- Nem érdekel ki kezdte vagy sem. Ne legyen több vitád Jinya-val. Te is tudod mekkora a hatalma van. Nagyobb, mint neked. Meg is ölhetne.- oktata ki Ruit.
Nem úgy nézet ki, mint aki bánta volna a kijelentését. Keményen állta Nao-san tekintetét.
Személy szerint nekem nem menne. Kék szeme szinte a lelkemig hatolna.
- Értettem.- válaszolta egy hangúan.
- Míg nem lesz asszonyod te is tudod, hogy tehetetlen vagy. Apád így rendelkezett.- arca lágyabb vonásokba húzódott.
Hogy miiiiiii? Ruinak feleség kell? Mivan? Ezt nem értem... Na jó kezd ez sok lenni nekem. És miért tehetetlen? MI FOLYIK ITT??