A démoni szerelem

26. rész

Még egyszer jelezném, hogy az előzö rész ki lett bővítve!!
----------------------------------------

Lily szemszöge:

Ha valaki egyszer azt mondta volna, hogy bele szeretek egy démonba vagy, hogy meg akarnak ölni és öngyilkos lesz előttem egy néni hát esküszőm képen röhögtem volna hisz ez az egész abszurd.
Csak, hogy nem elégé.
Elgondolkódtam nekem még is mi keresni valóm van itt?
Hogy kerültem ilyen helyzetbe? Persze tudom csak saját magam és a kiváncsiságom miatt egy részében. Itt a fő bűnös Amida Rui. Egy fél démon. Egy heves természetű, személyiség zavaros ember, akit szeretek.
És mind a rohadt muzsikája miatt, amit még éjjel egy kor is hallotam a szobámból.
A hülye bizonyítás, hogy az emberek egyáltalán nem olyanok, mint azt ő képzeli.
Minden így kezdődöt.
Ahogy nevét mondta és egy fél mosoly jelent meg arcán. A szeme, ami pontosan át látott rajtam a legelső perctől fogva. Ahogy ezekre gondoltam vissza melegség járja át a szívem ugyan akkor fájdalom is vegyül hozzá.
Haza kell mennem már. Tegnap még szikla szilárdan álltam ehhez a tényhez, de most elbizonytalanodtam. Nem akarom, hogy távol legyen tőlem. Közelembe akarom tudni. De az élet nem kívánságműsor. Ez van.

Miután megbizonyosódtam, hogy nem tudok vissza aludni elmentem zuhanyozni. Halk suttyorgást hallotam, de annyira nem foglalkoztatott túl kómás vagyok még hozzá.
A forró víz kellemesen égete bőröm és éreztem felfrissülésem hatalmas erejét, ami segít végig szenvedni a búcsúzást. Többet úgy se fogom látni.
Éreztem a könnyeim utat akarnak törni, de nem engedtem. Még nem.
Felöltöztem majd, amit kaptam ruhákat gondosan összehajtottam. Csak, hogy ne tűnjek trehájnak. Plusz anyám gondosan belém nevelte.
Amint kész lettem megálltam az ajtóba. Nem mertem kimenni. Nem akartam a szemébe nézni, mert tudtam elsírom magam. És nem akartam, hogy így lásson.
Persze szokásomhoz híven nem bírtam ki, hogy ne hallgatózak.

- Biztos ezt akarod Rui?- hallottam meg Azuma bizonytalan hangját.
- Érsd meg nincs választásom. Nem akarom, hogy itt legyen. Különben is csak nyűg a hátamon. - határozott és kegyetlen. Talán így tudnám jellemezni. Szóval én csak nyűg vagyok? Tudom, hogy rólam volt szó még a hülye is meg mondaná. Tényleg így gondol rám? Minden csak hazugság volt?
- Ugyan ezt te se mondod komolyan. Szereted tudom én. Csak túl makacs vagy és most nem tudsz az érzéseiddel törödni hisz egy csomó dolog a nyakadba szakadt. Vége a lusta életnek Rui! - lelki szemeim előtt láttom Azuma szokásos mosolyát az a ,,tudom, hogy igazam van" féle.
- Nem Azuma! Rohadtul tévedsz! Lily és én köztem sosem lesz semmi. Ég és föld vagyunk. Más világban élünk ő meg túl gyenge ehhez a világhoz. Engem meg ide köt minden. És igen most mással kell foglalkoznom, mint holmi csitrikel.- fejezte be kicsit higgataban.
- Értem. Jól van a te dolgod. Nem szólok egy szót se viszont tudod, hogy igazam van, de azért se fogod beismerni.
Csak, hogy amit mondtál az hülyeség. Együtt vagyok az anyával és igazából én is azt hittem két külön világ vagyunk. Pozitívan csalódtam, hogy ez nem igaz. Elhatározás kérdése mit akarunk és mit teszünk megérte. Imádom azt a nőt igaz nem voltam vele őszinte, de lehet elmondok neki mindent. Megérdemli az őszinteséget. Bár én könnyen beszélek.- ahogy hallgatam mit mond anyáról melegség öntött el. Annyira örülök, hogy végre anyát is szeretik teljes szívből. Örülök a boldogságuknak. Tényleg! Akkor is ha az enyém elkerül.
- Irigyelek. - csapta meg a füllem Rui hangja. - Bárcsak én is így éreznék.
- Köszönöm. Túl helyes vagyok. Bár mindig tudtam érzel valamit irántam mindig furán méregetsz.- nevette el magát Azuma.
- Fogd be inkább.- mondta fél mosolyal akkor is ha nem láttam.
Kicsit elhátráltam az ajtotól, hogy ne legyen feltűnő, ahogy kimegyek.

Mély levegő! Most mehetsz.

Lendületesen kimentem majd mind a ketten rám néztek. Rui szemében fájdalmat láttam. Akartam azt a szemkontaktust, hogy minden kicsi részletre emlékezzek. Viszont ő megszakította.
- Lily !! Édes lelkem! - állt fel Azuma majd elindult felém. Szoros ölelésbe zárt. Annyira jól esett. Majd nem elsírtam magam. Még pár másodpercig így voltunk aztán elengedet.
- Szólok készítsenek elő kocsit aztán visszajövök és mehetünk is. Rendben?- mosolygot rám. Azuma mindig ilyen volt, amióta összejött anyával. Mindig mosolygot és vidám volt. A kisugárzása is szinte ragyogó. Csodáltam ezért.
- Rendben. - erőltettem magamra egy mosolyt. Csak egy szomorkás mosolyt kaptam egy olyan ,,ne hazudj" félét azzal elindult ki, de előtte oda súgott valamit Ruinak, aki csak bólintott. Azzal kiment.
Ezt a pillanatott akartam a legjobban elkerülni mikor csak ketten vagyunk. Mit mondthatnék?
Szia! nagyon jó volt veled ez a 4 nap. És azt hiszem szeretlek szóval bazdmeg, hogy elloptad a szívem.
Nem ezt azért még se mondhatom.
- Jobban vagy? - kérdezi egy ital közben. Túl sokat iszik.
- Aham. Az alvás sokat segített.- nem hazudok. Tényleg sokat segített.
- Figyelj Lily! - tette le a pohart az asztalra. Végre rám nézet!
- Sajnálom, hogy ilyen dologba kevertelek bele és hogy ilyen szörnyű dolgokat kellett látnod. Az én hibám. Nem akartam, hogy úgy menj el, hogy neheztelsz rám ez miatt. Vagy rosszul érezd magad. - mondta őszinte megbánással.
Csak egy törött szív. Mit számít, nem?
- Ugyan dehogy! Nem a te hibád. De azért köszönöm. Bocsánat kérés elfogadva. - mosolyogtam rá.
Kicsit kínosan éreztem magam. Volt valami, ami megváltozott köztünk. De egyikünk se akarta felhozzni. Főleg az utolsó pillanatban nem.
- Vigyázz magadra otthon! Azumára is hisz olyan, mint egy nagy gyerek.- mosolyodott el.
- Meg lesz. Igyekszem nem bajba kerülni. - vontam vállatt. Általában a baj talál meg engem nem fordítva.
Egy ideig néztük egymást. Vártuk, hogy valamelyikünk mondjon valamit.
De nem történt semmi. A szemkontaktust Azuma nagy léptei szakította félbe és, ahogy feltépi az ajtót.
- Mehetünk is! - mondta boldogan. Komolyan nem értem mitől van ilyen kisugárzása. Maga a megtestesült optimalizmus.
Bólintottam majd elindultam az ajtó felé. Nem is tudom. Azt vártam, hogy megfogja a csuklóm és magához ránt majd szenvedélyesen megcsókol. Aztán elmondja szeret engem.
De ez túl sablonos lenne igaz?
Hát hogyne.
Csak nézte, ahogy kisétálok az ajtón és az életéből is. Elhaladva mellette éreztem még az illatát. Mikor meg a küszöböt léptem át a szívem összeszorult. A folyóson haladva pedig csak azt veszem észre, hogy a könnyeim megállíthatatlanul folynak. Ideje új életet kezdeni nélküle.

Ég veled Amida Rui!

---------------------------------------
Hát guys nem tudom miért, de tök olyan, mint ha a befejezés lenne.😂
Remélem van igény a folytatásra bár akkor is folytatom ha nincs.
Viszont szeretném ha leírnátok a véleményeteket.
Ha esetleg valamin változtatni kéne vagy írás ügyileg akkor jelezétek.🙏❤🙋