Az élet újra szép, ...?

1. Fejezet

Sakura

- Köszönöm, hogy hazakísértél – fordultam újra a férfi felé, aki képes volt a falu másik végéig gyalogolni csak azért, hogy nehogy egyedül kelljen ballagnom ezekben a hajnali órákban. Valósággal elvesztem a fekete tincseiben, s azokban az ónix szemekben. Néha emlékeket juttatott eszembe ez a pillantás, viszont próbáltam azonnal elhessegetni őket.

- Ugyan, igazán nincs mit. – Lassan közelebb lépett hozzám, fokozatosan átszelve a közöttünk lévő távolságot. Mondhatom, hogy elég zavarban voltam, annak ellenére, hogy már pár hónapja együtt voltunk. Nem csókolt meg, látva a zavaromat, egyszerűen csak egyik kezét az állam alá csúsztatta, arra kényszerítve, hogy rá szegezzem a tekintetem, majd egy lágy puszit adott a homlokomra. Szorosan magához ölelt, majd egy mosoly kíséretében távozott.

Egy ilyen jelenet után, mit ne mondjak, kissé nehezen kaptam meg a lakáskulcsaimat, hogy végre az otthonom biztonságot nyújtó melegébe tudjam vackolni magam. Gyorsan felrohantam az emeletre, egyenesen a fürdőt céloztam meg. Pillanatok alatt lezuhanyoztam, mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy húzzam az időt. Miután végeztem, magamra húztam egy melegítőt, s bebújtam az ágyamba. De mielőtt elaludhattam volna, a szokásos emlékek futottak végig a szemeim előtt. Már hét éve annak, hogy Sasuke elhagyott bennünket. Hiába próbálkoztunk Narutóval, hogy valamilyen módon megváltoztassuk a véleményét, süket fülekre találtunk. Ráadásul a gyilkolászós kísérlete után kezdtem félni tőle. Kétszer megpróbált megölni. Már nem az volt, akinek megismertem, mintha egy teljesen más embert láttam volna magam előtt. Mindennek ellenére még bíztam abban, hogy a régi énje ott lappang belül, de már nem reménykedtem abban, hogy valaha is belém fog szeretni. Csak arra vágytam, hogy visszatérjen a faluba, s ne okozzon állandó fejtörést, hogy ezúttal kit haragít majd magára a folytonos bajkeverésével. Próbáltam túltenni magam rajta, s az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy valóban jó úton haladok.

Egy évvel ezelőtt...

Épp a Mesteremhez tartottam, mert hivatott, biztos valamilyen küldetés gyanánt, amikor hirtelen ANBU-k jelentek meg a város minden szegletében. A falusiak nem vettek észre semmit, az én figyelmemet azonban nem kerülte el ez a hirtelen megjelenés. Sietősebbre vettem a lépteimet, valamiért úgy éreztem, hogy a Hokage irodájában történt valami, ami ennyire felbolygatta a kedélyeket. Nem csalódtam az ösztöneimben, mivel minél közelebb kerültem az épülethez, annál több volt az ANBU, s a rohangáló jounin. Ötletem sem volt, hogy mi történhetett, ami ennyire fontos volt, a faluban viszont senki sem vett róla tudomást. Engem előreengedtek, mert a Mester hívása még mindig érvényben volt, ami csak furcsábbá tette a helyzetet. Ha ilyen komoly a dolog, csak nem jutott eszébe elküldeni gyógynövények után? Bár ettől a nőtől bármi kitelik. Amikor azonban beléptem az irodájába, három szempár szegeződött rám. Kettővel még tudtam mit kezdeni, amelyek tulajdonosa Kakashi és Tsunade volt. Viszont a harmadik teljesen lesokkolt, hirtelen megfagyott bennem a vér is. Csak néztem őt, miközben reflexszerűen becsuktam magam mögött az ajtót. Nagy nehezen szólásra nyitottam a szám.

- Hivatott, Tsunade-sama? – Nyeltem egy nagyot. Teljesen megfagyott a légkör az irodában. Félni kezdtem. Bár tudtam, semmi sem történhet velem, ameddig ANBU-kkal van körülvéve az épület.

- Igen,Sakura. Már vártalak – mondta teljesen higgadt hangon, ami igazán meglepett, főleg egy ilyen „vendég" jelenlétében.

- Mivel váratlan látogatónk akadt, gondolom kíváncsi vagy, mi is a helyzet, s te hogy kerülsz ide – szólalt meg ezúttal Kakashi is. Mi a fene folyik itt? A „vendégünkre" pillantok. Végigmért azokkal a gyanakvó szemeivel, viszont a tekintetében olyat láttam, ami megrémített. Úgy nézett rám, mintha már ezer éve ismerne, mintha teljesen átlátna rajtam. Tekintetem idegesen a Mesterem felé fordítottam, s könyörgőn néztem rá, hogy bökje már ki, mi a franc folyik itt, mert menten rosszul leszek. Igaz, hogy kívülről higgadtnak próbáltam tűnni, ami sikerül is a több éves tapasztalataimnak köszönhetően, viszont a belsőmben igazi vihar tombolt.

- Küldetésem van számodra – szólalt meg Mesterem. – Figyelned kell őt – mutatott a mellettem álló személyre.

- Majd ha hajlandóak lesznek elmondani, mi folyik itt, akkor talán igent mondok, viszont ellenkező esetben vissza kell utasítanom az ajánlatot, miszerint egy Uchihát vegyek a nyakamba – mondtam határozottan, amivel megleptem a mellettem álló férfit. Mit ne mondjak, megváltoztam, határozottabb lettem, már nem voltam az a nyavalygó kislány, mint régen.

- Láthattad az ANBU készültséget, amit az ő megjelenése váltott ki. De mielőtt mindenkit megrémítettünk volna, meg akartuk tudni, mit akar – kezdett a mondandójába Kakashi, amikor látta, hogy Mesterem nem hajlandó megszólalni. Milyen makacs egy nőszemély. – Vissza akar jönni a faluba. – Viszont ezekre a szavakra bennem akadt a szó, s már nem tudtam rejtegetni a döbbenetemet.

- Mi van?! – szóltam el magam hangosabban a kelleténél, minek hatására Mesterem halványan elmosolyodott.

- Pontosan – folytatta most már ő. – Elmesélte, mi történt valójában. Hogy az egész Danzou és a többi kotnyeleskedő terve volt, s ez volt az egyetlen esélye arra, hogy megmentse Sasuke életét. – A férfire szegezte pillantását. – Próbálunk hinni neki, viszont elég nehéz, s ez nem is lepi meg annyira. Tudta, hogy mire számíthat, ha ilyen ötlettel jelenik meg nálunk. Viszont úgy érzem, a szándékai komolyak s tiszták, de nem bízhatok semmit a véletlenre. Ezért vagy itt te. Neked kell majd megfigyelned őt. Küldetésekre ezentúl együtt fogtok menni, s ameddig rendbe hozatjuk a hajdani otthonát, nálad fog élni.

Na, ez kiverte nálam a biztosítékot. Uchiha Itachi vissza akart jönni a faluba, ráadásul nálam fog élni.

- De miért pont én? Ott van Naruto is – böktem ki zavartan az egyetlen gondolatot, ami eszembe jutott.

- Mert ő szétverné a képét Sasuke miatt. Tudom, hogy te sem szívleled az ötletet, de benned tudok bízni, hogy képes vagy türtőztetni magad.

Na igen. Ez jogos érv. Narutót még így is nehéz lesz leállítani, ha meglátja, nemhogy rábízni ezt a feladatot. Egy mély sóhaj kíséretében bólintottam, majd az Uchihával az oldalamon elhagytam az irodát. Kerülő úton tettük meg az utat hazáig, mert a falusiakat fel kellett készíteni a változásokra, s botrány tört volna ki, ha meglátták volna Uchiha Itachit a faluban sétálni.

Mikor hazaértünk, lazán megmutattam neki a szobáját, nagyjából, hogy mit hol talál, aztán levonultam a konyhába, hogy összedobjak valami vacsorát.

Így lépett be Uchiha Itachi az életembe. Az elején viharos volt a kapcsolatunk, de aztán kezdtem rájönni, hogy mégsem annyira rossz ő, mint ahogyan beállítják. Egyszerűen csak próbálta menteni a menthetőt, jelen esetben Sasuke életét, annak ellenére, hogy tudta, meg fogják érte gyűlölni. Igazán nemes cselekedet.

Ma este... Este? Már hajnalodik. Elnevettem magam a felismerésen, miközben a plafont bámultam. Narutóék esküvőjéről kísért haza. Igen, ahogy mondom. Naruto és Hinata egybekeltek. Elbűvölően néztek ki, úsztak a boldogságban, melynek láttán, melegség járta át a szívem. Ideje volt, hogy egymásra találjanak.

A kapcsolatom Itachival... Mit is mondhatnék? Pár hónapja vagyunk együtt. Miközben sülve-főve együtt voltunk, közelebb kerültünk egymáshoz. Bár azt nem tudnám megmondani, hogy ez szerelem vagy csak kötődés, s ezzel ő is ugyanígy van. Mindenesetre adtunk egy esélyt magunknak, aztán meglátjuk, hogy mit hoz ki belőle az élet.