Egy Újabb Fogadással

7. Lebuktunk? Vagy mégsem?

7. Lebuktunk? Vagy mégsem?

Elég ha egy szerettünk csalódik bennünk, és onnan a kapcsolatunk nem lesz a régi

/BRANDON/

Mondhatnám, hogy napjaim jól teltek, békességben a családommal és  a szeretteimmel de nem tudom ezt mondani. A mai nap volt a pokol. És az egész csak reggel kezdődött.

Az ébresztő rikácsolása betöltötte az egész szobát. A mellettem lévő ágy matrac már üresen mutatta Kim nyughelyét ami azt jelentette, hogy elindult dolgozni. Amit furcsálltam is ugyanis péntekenként mindig együtt kelünk. A nyitott ablakon áradt be reggeli nyári szellő ami azt jelentette, hogy már igen csak hajnal van.

Az időzítése a váratlan hívómnak tökéletes volt, ugyanis amikor kikapcsoltam a vekkert, a szoba másik felében megcsörrent a telefonom. A képernyőn nagy betűkkel Ben neve villogott amitől a szívem gyorsabban kezdett el verni. A zöld gombot elhúzva fogadtam a hívást és vártam amíg Ben üdvözöl.

-Brandon tudod milyen nap van? -kezdett bele köszönés nélkül mire a szememet forgattam. Ben már az egyetemen is, ha lehet mondani, selyem fiú volt. Nyálas hangja az utolsó években engem is az őrületbe kergetett és most már kifejezetten irritál ha beszél hozzám.

-Péntek? -kérdeztem a szememet forgatva miközben a szekrényből kivettem egy farmert és egy fehér pólót. -Ha megkérhetlek siess a mondanivalóddal, mert ma Bettyt elkell vinnem a barátnőjéhez. -hadartam miközben a lépcsőn mentem le egyenest az étkezőbe ahol már a gyerekek reggeliztek.

-Azaz, Brandon. Péntek. Azaz az utolsó napod teljesíteni a feladatodat. -röhögött fel ördögien mire az arcom fintorba torzult. -Hogy állsz, haver? -kérdezte már normális hangnemben mire inkább kivonultam az étkezőből egyenest a teraszra. -Jajj csak nem elmenekültél a gyerkőcök elől? Nehogy hallják, hogy apuci romba dönti az elkényeztetett életüket. -kapott rögtön azon, hogy kinyitottam a kelleténél hangosabban a tolóajtót.

-Hagyd békén őket, Ben. Nem ártottak neked ahogyan én sem. És ne merd rájuk az elkényeztetett jelzőt használni, mindenki tudja, hogy hogyan neveltük őket. -védekeztem ezzel kitérve a másik kérdése elől.

-Rosszul terelsz témát, Brandon. Na hagy halljam! Hogy állsz Norával? -röhögött fel mire megforgattam a szemeimet, irritáló hangjára.

-Jól. Még nem teljesítettem majd ma mert senki se lesz itthon. És mivel edzés se lesz ketten leszünk. -jelentettem ki miközben a velem szembe lévő medencét bámultam. 

-Ejnye Brandon, hát nem akarsz a gyerekeknek csalódást. Csak Kimnek? -kérdezte miközben hallottam, hogy halkan nevet. Sosem értettem azokat az embereket akik másoknak rosszat akarnak, mert az ő életük már elvan cseszve. 

-Neki sem akarok, csak egy fasz kitalálta, hogy amiért az ő élete elvan baszva miért ne lehetne olyané is akinek minden jól megy. Nem ismerős? -kérdeztem már ingerülten. A vonal végéről egy hosszas csend jött majd egy halk nevetés.

-Dühkezelési problémáid vannak, Brandon? -kérdezte és a hangján hallottam, hogy vigyorog. Nem is vártam meg a következő mondatát, mert ráraktam a telefont.

🌼🌼🌼

Visszaérve a kocsikázásból egyből Nora keresésére indultam. A terv tökéletes volt. Betty a szomszéd utcába, Nicholas, Andrew a szobájukban alszanak, Kim dolgozik. Szinte a terv megfelelő volt.

-Nora? -kezdtem keresni halkan mire a konyhában lévő zene lehalkult. -Nora itt vagy? -kérdeztem újra már a konyha felé véve az irányt. Nora tényleg a konyhában volt és a konyhapultnál ügyeskedett valami sütemény szerűt. A mellette lévő rádiót még mi vettük neki karácsonyra mert folyton a rádiót hallgatja. -Hát nem is szólsz, hogy itt vagy? -kérdeztem az ajtófélfának dőlve.