Egy Újabb Fogadással

40. Egy világ

40. Egy világ

Sohase hagyj el egy olyan embert aki jobban megérinti a lelkedet mint a tested

/KIMBERLY/

-Oké, oké, semmi baj. Minden rendben lesz. -mondogattam magamban már huszadszor miközben a második réteg vörös rúzsomat kentem fel a számra. -Tehát, most négy óra, negyed óra múlva fektesd le a fiúkat, Helen alszik, mire felkell visszaérek, megetettem, körülbelül az lesz háromnegyed öt, vissza altatom, az minimum 30 perc szóval negyed hat, és mire a bulira érek az ismét fél óra, tehát hét óra lesz. Fél nyolckor beszédet kell tartanom szóval, ha visszaérek megetetem újra Helent és lefekszem aludni mert hulla leszek. -vázoltam fel az elkövetkezendő órák terveit Paulának aki az ágyon ült. 

-Kim, semmi baj nem lesz. Hazajössz, Helent megeteted és mész tovább. Könyörgöm, Kim! Ez az utolsó napotok az ügynökségnél! Buli lesz, te meg szórakozni mész. Megleszünk. Tod és én is itt leszünk. Engedd el magad. -bíztatott miközben végigsimított a kiengedett hajamon. Hosszasan kifújtam a levegőmet és elraktam a rúzst a helyére majd a tükörbe néztem.

Hosszú hónapok után végre  tükörből egy igazi kiegyensúlyozott nő nézett vissza rám, és nem egy túlbuzdult anyuka. Kiengedett hajam csigákba göndörítve terült szét a vállamon, fekete ruhám megadta az ünneplő hangulatot. Magassarkúm kopogott a parkettán miközben fel s alá sétálgattam.

-Oké, akkor megyek. -roppantottam ki az ujjaimat majd a barátnőmmel együtt kiléptem az ajtón és a lépcsőn lemenve köszöntem el a bátyámtól. Aki egy kisautóval játszott. -Oké, srácok jók legyetek, jók, aludjatok szépen hamarosan, Betty kérlek írd meg a leckédet, utána átmehetsz a barátnődhöz, te kicsikém pedig próbálj meg nem hangosan üvölteni. -hajoltam az ágyon fekvő nevető kisbabához, akinek a szemei csillogtak. -Elmentem majd jövök! -intettem majd a kis táskámat felvéve mentem ki végleg a bejárati ajtón.

-Kim. -szaladt utánam Paula mire hátrafordultam, hogy mit szeretne. -Kérlek szépen beszélj Brandonnal. -Paula egy másodperc töredéke alatt ölte meg bennem a nem rég kialakult lelki nyugalmat, és a szívemet azonnal felpörgették a szavai. -Te is tudod, hogy nem az a legjobb megoldás, hogy nem engeded Helen közelébe. -magyarázta nekem mire összeszorítottam a szemeimet. Már éppen megszólaltam és védekeztem volna de Paula a szavamba vágott. -Igen, Kim tudom. Ő belevágott melletted a falba, amitől Andrew, Nicholas és még Betty is sírni kezdett, de gondolj bele, az édesanyja meghalt. Már egy családtagja sem él, csak a testvérei és ti. Ő nagyon jó ember. Talán te vagy az aki rosszá teszi, Őt. Nem láthatja a kislányát, és ez hatalmas büntetés.

-Kérlek ne kelljen most erről beszélnem. -nyeltem le a torkomban kialakult keserű gombócot miközben éreztem, hogy a mellkasomat mindjárt kettévágja a fájdalom, melyet bűntudatnak hívnak. -Mennem kell. -zártam le és megölelve őt szálltam be az autóba majd kifordulva az utcáról vettem az irányt a régi szülőházam irányában. Régen jártam ott, talán karácsonykor mikor kicsit megtakarítottuk. Nem adtuk el, nem adtuk ki. Számomra egy emlék. 

Megláttam a ház világos színét, a kertében virágozó ibolyákat, tulipánokat és a szívem már fájni kezdett. Leállítottam a kocsi motorját, kiszálltam abból majd a bejárathoz igyekeztem. A lábtörlő alól kivettem a kulcsot majd benyitottam. Már nem éreztem az otthon illatát, csak a beázott falak szagát. Szemem elé tárult az üres nappali amit ki kellett pakolnunk, mert amikor Todék elköltöztek innen magukkal vitték. Lassan felmentem az emeletre miközben végigsimítottam a poros korláton és megálltam a szobám előtt. Benyitva oda jöttem rá, hogy milyen monoton is alapból. Bézs falai valahogy most számomra szürkének tűntek, fehér bútorai pedig mégjobban elrontották a hangulatom. Az íróasztalomon még mindig ott sorakoztak a szerelmes regények, kötelező olvasmányok, amikbe belekezdtem de sosem tudtam befejezni. Aztán ott állt a poros képtartóban egy kép. Benne édesanyám arcképéről. Kezembe véve azt öleltem magamhoz, ahogyan régen is tettem de valahogy most a szívem mégjobban fájni kezdett, minthogy megnyugodni. Utáltam magam amiért otthon nem került ki egyetlen egy kép sem az édesanyámról, és a családomról, de sajnos ez így alakult.