Egy Újabb Fogadással

21. Nem akarlak már

21. Nem akarlak már

Hibázni emberi dolog, de Isteni érzés

/KIMBERLY/

Mindenkinek vannak véleményei. Emberekről, cselekményekről, dolgokról, sőt, még saját magunkról is. Lebecsüljük magunkat, pedig legbelül nem is tudjuk, hogy kik is vagyunk igazán. Képesek vagyunk hinni minden pletykának és képesek vagyunk sírni egy-egy  rossz szó után.  Elindulunk az úton, az élet észre vesz minket. Elsőnek elénk rak egy kavicsot, de aztán már csak azt vesszük észre, hogy egy hegy áll előttünk. Fáradtak vagyunk, a türelmünk pedig már a kisebb domboknál elfogyott. Az élet pedig csak néz, hogy hátha most elbukunk. De mégis neki indulunk a hegynek. Ég bennünk a bosszúvágy, bizonyítani szeretnénk. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy egyenes terepre kerülünk. Nincs több hegy, nincs több domboldal. Az élet meghajol előttünk.

-Miért jöttél utánunk? -kérdeztem, komolyan, semmilyen érzést sem kimutatva, Nicholast kiraktuk a barátjánál és mi meg bent rekedtünk a dugóban. -Nem láttam értelmét az utolsó percre beesni. -forgattam meg a szemeimet és lehúztam az ablakot.

-Ne hogy azt hidd, hogy miattad mentem vissza. -válaszolt flegmán, ami legbelül nagyon eltalált. Morogva és fújtatva kapcsolta be az övét, majd újra felém fordult. -Egyedül Nicholas érdekelt.

-Már megint összefeküdtetek Norával, hogy úgy nézel rám mint a véres rongyra? -kérdeztem halványan mosolyogva, hiszen tudtam, hogy így volt. -Nem hiszem, hogy még nem unod azt az útszéli nőt. -ráztam meg a fejemet.

-Nora sokkal jobb nálad. -jelentette ki csuklóból, mire nyeltem egyet. A mosolyom hamar a fülemig kezdett el érni, mert tudtam, hogy hazudik. Az ujjaival dobolt a combján, másik kezével pedig állandóan a haját túrta.

-Nyilván akkor lettem én a barátnőd, azért kértél feleségül és azért akartál egy családot velem alapítani. Meg nyilván akkor azért könyörögtél a bocsánatomért mert Nora sokkal jobb nálam. -nevette fel keserűen, de talán örültem is, amiért lezárhatunk mindent. A kocsisor egy kicsit megindult így tudtunk haladni pár métert de még mindig nem jutottunk ki a városból. 

-Nem beszélhetnénk meg ezt otthon, Kim? -kezdte el masszírozni az orrnyergét és idegesen a biztonsági övbe markolt. Otthon. Ezzel az egy szavával rendezte el, hogy hazudott végig. Hiába mondta, hogy Nora "mindenben" jobb nálam, most mégis a régi házunkat mondja otthonának. Halkan felnevettem és bekapcsoltam a rádiót. Ami sajnos nem fogta az adást.

-Az otthon mást jelent neked és nekem is. Nem egy házban élünk, mintha azt említetted volna, hogy Nora jobb nálam, ezek szerint nekem semmi keresni valóm ott, Brandon. -magyaráztam neki majd elővettem a mobilomat és bementem az egyik játékba amit unatkozás ellen töltöttem le. 

-Fejezd be a buta liba viselkedést, Kim. -vette ki a telefont a kezemből és a kesztyűtartóba dobta azt. Teljes testével felém fordult már amennyire engedte neki a biztonsági öv, de én még csak rá sem pillantottam. Az előttem lévő kocsisor megindult és végre a mi utunkra térhettünk. -Igen a barátnőm voltál, igen a feleségem voltál, és igen a gyermekeim anyja vagy.  Figyelj, lehet, hogy neked még jelentek valamit, de nekem te már semmit sem. -Brandon egy mondatával csomagolta össze az összes érzésemet és hajította el a kuka legalsó pontjába.

-Akkor ennek örülök, Brandon. Ezt megbeszéltük. -habár egyetértően akartam megszólalni, a hangomon hallatszott a hatalmas fájdalom. -Csak tudod Brandon akkor egyetlen egy dolgot nem értek. -fordítottam el a fejemet mikor megálltunk a pirosnál és kinéztem a mellettem lévő ablakon. -Minek szédítettél engem  tegnap előtt, ha Nora már akkor is jobb volt nálam. Elérted a bizalmamat, hogy aztán újra elhajíts valahova. -ráztam meg a fejemet és gázt adtam a járműnek amiben ültünk, ami egyből gyorsabban ment. Az utcába ahol, Brandon lakott a nálam sokkal jobb Norával automatikusan fordultam be. Már csak 400 méter.