Egy Újabb Fogadással

20. Anya és Apa

  
20. Anya és Apa

A szerelmed nem mindig az ideálod. Az ideálod nem mindig a szerelmed.

/KIMBERLY/

-Gyerünk Nicholas! Húzzunk bele mert elkésünk. -kérleltem már harmadjára a fiút, hogy vegye fel a kis mellényét és induljunk el az Óvodába ahol, az óvónők "tesztelik a gyerekeket" vagy mi. Nicholast felraktam a konyhapultra és bekötöttem a sportcipőjét amit még az apjától kapott és becipzároztam a mellényét. -Betty délben add be Andrew-nak a vitaminokat ha addig nem érünk haza, szeretlek! -adtam puszit a mellettem álló kislány arcára és a konyhapulton ülő kisfiút a karjaimba véve vittem ki a kocsiig, majd beültettem a gyerekülésbe. -Izgulsz? -néztem rá a visszapillantóból mire megrázta a fejét.

-Olyan hülyék azok a nénik. -fintorodott el mire csúnyán néztem rá. A kisautóját szorongatta a kezébe amit még szülinapjára kapott, és a benne lévő emberkét forgatta ami benne ült. 

-Nicholas Bell! -rivalltam rá egyből. -Ilyet nem mondunk, ki tanította neked ezt? -fordultam hátra hozzá mikor megálltam a pirosnál. Ő csak halkan felnevetett és végigszántotta az ujjait a barna kissé göndör fürtjein. Ezt az apjától leste. 

-Apa mondta nekem. -nevetett fel vékony, kisfiús hangján. -Múltkor Norával veszekedtek a ovi folyosóján, és az óvónénim rá szolt apára, amitől én sírni kezdtem. -konyult le az aprócska szája és megdörzsölte a szemeit majd ásított egyet. 

-Miről veszekedtek Norával? -kérdeztem és próbáltam a hangszínemet normálisra váltani, hogy fel ne tűnjön neki a féltékenység. -Azzal kapcsolatban, hogy apa modell lett? Vagy valami régebbi dologról beszéltek? -bombáztam kérdésekkel, miközben befordultam az óvoda parkolójába.

-Nem hallottam miről beszélnek, de arra emlékszem, hogy apa azt mondta, hogy "Állítsd le a kis Benedet és a hülye játékaidat, Nora", te szereted Norát, anya? -kérdezte Nicholas de válaszra nem  lelt ugyanis, én teljesen ledöbbentem. "-Mrs. Bell? -szólított meg kedvesen Nora felkeltve ezzel engem a szerelmes gondolataim közül. -Probléma lenne, ha ma a barátommal lennék?" csengtek újra a fülemben Nora szavai. A méreg égette a bensőmet. Ez a nő túl okos! 

Kiszedtem Nicholast a kocsiból és bementünk az óvoda felé. A fiam már rutinosan vette le a sportcipőjét és felvette a kis papucsát amit még a termekbe kellet venni neki. Illedelmesen köszönt minden felügyelőnek, amiért a folyosó végén meg is dicsértem. Halkan felnevettem, ahogyan kezet fogtak a barátjával és annak az apukájával.

-Kim? Te vagy az? -hallottam meg mellőlem egy régi ismerős hangot. Roger? -Tényleg te vagy az! -nevetett fel majd hirtelen magához ölelt. Semmit sem változott a 10 év alatt. Barna haja még mindig hátra volt nyalva, üveg szemei csillogtak, amikor egybe folytak az enyémmel. 

-Én is régen láttalak, Roger. -mosolyodtam el, habár nem volt a meggyőzőbb a kis görbület a számon. Legbelül nem tudtam, hogyan alkalmazkodjak hozzá, hiszen mégis elég csúnyán szakított velem. -A fiad? -böktem a mellette álló kis srácra. Éreztem, hogy a kérdésem felesleges ugyanis, a kis fiú szeme nagyon hasonlított az apjáéra ami miatt elmosolyodtam. 

-Igen. Mark köszönj szépen. -fogta meg a kisfiú vállát de ő nem is figyelt az apjára, mert nagyon beszélgettek az én fiammal. -Felesleges lenne megkérdeznem, hogy Nicholas a tiéd-e, de rettentően hasonlít Brandonra. -nevetett fel és feljebb húzta az inge ujját.

-Hát igen. -nevettem fel kínosan és megigazítottam a táskámat a vállamon. -De attól függetlenül sok közös van bennünk. -simítottam végig Nicholas barna fürtös haján.