Egy Újabb Fogadással

10. Hiányzol

10. Hiányzol

Kevés dolgot csinálsz jól, de hiányozni nagyon tudsz

/KIMBERLY/

Brandonnal ellentétben én tartottam a szavam és majdnem kerek egy hét után, tényleg eltudtunk költözni. Paula anyukája ingatlanirodában dolgozik, így hamar tudott nekem egy lakást szerválni. Hála a barátaim szorgos kezének két nap alatt kifestettük az egész házat és a maradék 5 napon pedig berendeztük azt. Nem állt szándékomban nagy házat venni, hiszen mégsem volt annyi pénzem és eszem ágában sem volt bármilyen úton-módon Brandon pénzéhez nyúlni.

Így hát, a River Street újabb lakókkal gazdagodott.

Azonban a problémák nem a háznál, hanem az embereknél kezdődtek. Toddal szinte fájdalmas volt közölni, hogy mi történt és legalább 3 napig teljesen magába volt zuhanva a legjobb barátja miatt. De itt nem csak az ő jóságos szíve tört össze hanem az enyém is. 

Nem látszott rajtam a fájdalom, a gyűlölet és a csalódottság de esténként igazán éreztem Brandon karjainak a hiányát. A háló éjszaka kongott az ürességtől ami miatt nem egyszer aludtam el sírva. Fájtak az események, hiszen Ő volt mindenem. Ő volt a másik felem. 

10 év után újra itt ülök az ágyamon sírva, összetörve, egyetlen egy ember miatt. Elképesztő volt számomra a tudat, hogy mennyire magába bolondított és a legfájdalmasabb az az volt, hogy én azt hittem, hogy viszonyozza is. 10 év után újra mérhetetlen nagy ürességet érzek a lelkemben és a szívemben egy viszonzatlan szerelem miatt. 

-Megyek már! -álltam fel szitkozódva az ágyról és gyorsan siettem a bejárati ajtó felé, ami mögött egy türelmetlen látogató várt. -Jövök már nyugalom! -kiáltottam mikor az ismeretlen ember már hetedjére feküdt rá a csengőre. A kinti papucsomat felvéve nyitottam ki az ajtót, az ismeretlen személynek aki így, látva nem is volt annyira ismeretlen. -Brandon? Megtudhatom, honnan van meg a címünk? -kérdeztem de nem is foglalkozva a két költői kérdésemmel belépett az ajtón és a cipőjét ledobva az előtérben nézett körbe az új, lakásban. 

-Nem hívtál, muszáj voltam kezembe venni az ügyet. -adott tömör választ szintén, köszönés nélkül és beljebb jött utánam egészen az étkezőig. -Otthonos. Jól érzitek magatokat itt? -fordult végleg felém mikor körbenézett és megtanulmányozta a falon lévő képeket amiket Betty, vagy a fiúk rajzoltak. A kérdése egyértelmű, hogy a biztonság és az aggodalom miatt volt, mert ismerem annyira, hogy tudjam mire megy ki a játéka. Ha a gyerekek azt mondják, hogy nem érzik jól magukat és inkább visszamennének a palotába egyértelmű, hogy Brandonnál fognak lakni, amit a legkevésbé sem akarok.

-Még meg kell szoknunk, de igen, jól érezzük magunkat. -jelentettem ki és leültem az ebédlő asztalhoz, mire Brandon is helyet foglalt velem szembe. -Megszabad tudnom, minek köszönhetem a látogatásod? -vontam fel a szemöldököm és egyenesen Brandon szimmetrikus arcába néztem.

-Gondoltam megbeszélhetnénk ezt a "külön élünk, és nagy valószínűséggel elválunk" dolgot. Meg persze a gyerekek miatt is. -és mintha a sorsom csak tudta volna Brandon mondatát, a folyosóról megjelent Andrew és Nicholas mögöttük Bettyvel aki a testvérei ellentétében fintorogva fogadta a velem szembe ülő férfit.

-Apa! -szaladtak az apjukhoz egyszerre Andrew és Nicholas, miközben már az étkező ajtajában kitárták a karjukat felkészülve apjuk ölelésére. Brandon szintén úgy tett és csillogó szemekkel ölelte magához mind a kettő törékeny testét. Bettyre néztem aki szintén engem figyelt aranybarna szempárjaival és kérdőn üzent felém, hogy minden rendben-e. Egy bólintással válaszoltam a néma kérdésére mire Ő is közelebb lépett az apjához.