Egy Újabb Fogadással

36. Megváltoztál

36. Megváltoztál

A legnagyobb bók amit kaphatsz, az az, ha azt mondják: megváltoztál

/KIMBERLY/

-Jólvan Tiffany, ne sírj. -simítottam meg az előttem ülő szeplős kislány könnyásztatot arcát. Tejszőke haja két copfba volt fogva, felemás, hajgumikkal. Vékonyka karján ott díszelgett, az unikornisos karkötő amit még tőlem kapott. -Az anyukáddal minden rendben lesz. -mosolyogtam rá mire Ő is követte a gesztusomat. -Jobb neki odafent. 

Habár én gyermeknek nem így néztem ki mégis teljesen átéltem az életét. Elvesztette az édesanyját a rák súlyos betegségében, Ő meg semmit sem tudott tenni, minthogy végig nézi, ahogyan az édesanyja állapota napról napra romlik. Az apja, teljesen magába volt borulva mikor kiderült a felesége betegsége ezért teljesen magába és az italokba fordult, akár csak az én apám is. Habár Tiffany-nak nem volt bátyja se nővére, csak egy pici kisbaba testvére mégsem akartam, hogy egyedül érezze magát. Én itt vagyok, neki.

Itt vagyok neki az új, ocsmány, apró, de rendelőnek kinézi rendelőmben. Brian elintézte ezt nekem kerek perec 2 óra alatt abban a kórházban ahol, Ő is dolgozik csak sebészként. Majdnem térden állva könyörögtem neki, hogy ne mondja el Brandonnak, ő pedig ezt meg is értette. Vagyis azt hittem, ugyanis hallottam, ahogyan a főnökének arról beszél, hogy holnap, azaz ma, a két öccsével lesz. Marha jó!

-A mamád hol lakik? -kérdeztem mikor felírtam a papírra a "Lakhely" szót. Láttam a velem szembe ülő kislányon, hogy teljesen megfeszül. A bőrfotel kartámláját szorította, aprócska ujjvégei már szinte elfehéredtek. Szemén apró könnycsepp folyt le én pedig egy zsebkendőt nyújtottam felé. -Baj van? Volt valami a nagyiddal is? -kérdeztem tőle mire megrázta a fejét. 

-Papámmal nem jöttek ki jól, aztán apával is összevesztek. Régen nem voltunk náluk. -rázta meg a fejét én pedig bólintottam. A lapomra nézve jöttem rá, hogy a kislány élete cseppet sem könnyű. Megbízhatónak akartam számára tűnik ugyanis neki én voltam az egyetlen egy menedék. Az apja sem tudta, hogy itt van. Az unokatestvérei kísérték el ide. -Itt van már Max? -kérdeztem rá a nála idősebb 17 év körüli rokonára. 

-Nem tudom. Sokat van a barátnőjével. -rázta meg aranyosan a fejét miközben az ajkain egy édes mosoly terült szét. -Nagyon aranyosak együtt. Úgy mint egy Hercegnő és egy Herceg. -mondta nekem mosolyogva mire az én számon is egy kedves, őszinte mosoly terült szét. 

-Kedves, hogy így gondolod. -mosolyodtam de befejezni a mondatomat nem tudtam, mivel az asztalra amin könyököltem egy kulcscsomó landolt. Összeráncolva a szemöldökömet vettem a kezem közé a sok vas, fém darabot. -Elnézést ez egy zárt körű beszélge... -ráztam meg a fejemet és néztem fel magam mögé de a szavam rögtön elállt, mikor megláttam mellettem Brandon dühös tekintetét. Egyik keze az én székem hátulján, a másik pedig az asztalon támaszkodott így tökéletesen tudott fölém hajolni. Fehér pólója kissé piszkos volt, bőrkabátja enyhén lógott rajta. Haja rendezetlenül, szemeiben végtelen lángtenger. 

-Normálisak vagytok? -kérdezte én pedig mögé néztem, ahol a bátyja állt bocsánatkérően engem kémlelve. -Betörök a régi házunkba, péppé verem Bent meg lekötözöm, hogy aztán neked, elhozzam a kulcsokat és őket onnan eltakarítsam, te meg közben a bátyámtól kérsz egy kis szar helyet? -túrt a hajába idegesen mire élesen szívtam be a levegőt.

-Tiffany megkérhetlek, hogy várj meg engem itt? a sarokban találsz színezőt és ceruzát. -mutattam a mögötte lévő kis szekrényre, aki megszeppenve bólintott. Én közben a kórház folyosójára mentem Brandonnal és a bátyjával. -Te mi a szarról beszélsz? Te eladtad neki, és aztán vissza lopod? Brandon te őrült vagy! -jelentettem ki de tagadni sem tudtam, hogy mennyire is reszketek a félelemtől. Habár Brandon sosem emelt rám kezet (és reméljük sosem fog) mégis, ha problémája volt nem üvöltött.

-Én vagyok a kibaszott őrült? -mutatott magára hitetlenkedve. A folyosón elhaladó emberek furcsán néztek ránk de egy se jött volna oda, hogy lecsendesítse Brandon kirobbanását. De hát mit is várunk? Emberek. -Nem én hívogatom a férjem testvérét, hogy szerezzen nekem egy ilyen kis putrit. Gondolkozz már. -közeledett felém mire kezdtem mégjobban félni, de  mégis egy helyben maradtam. Rettentően féltem tőle még akkor is, ha tudtam, hogy nem is fog megütni.

-Én gondolkozzak? Nem én szórakozok a feleségemmel meg a gyerekeim anyjával! Meg nem én török be minden házba mert én vagyok a nagy Brandon Bell és megtehetem! -keltem ki már én is magamból és a mellkasára simítva a kezeimet akartam ellökni magamtól. De ahelyett, hogy elkerült volna tőlem, a kezemet elkapva húzott még közelebb magához, a cipőnk orra teljesen összeért, két keze a derekamra simult én az enyéimet pedig megtalálták újra a mellkasát. -Sosem fogod ezt megunni? -kérdeztem fáradtan, és kimerülten. Semmi kedvem sem volt a drámához.

-Sosem. De az már unom, hogy állandóan megváltozol velem szembe. -hajolt a fülemhez és súgta oda minden egyes szavát. -Azt ugye tudod, hogy Ben akarta az egész szarságot? -súgta még mindig, hangján pedig érezhető volt a feszültség. -Egész végig rád gondoltam miközben, betörtem hozzá. Azt akartam, hogy megbocsáss, csak ezt akarom. 

-Akkor talán úgy is kéne viselkedned. Nem megcsalni azt akinek örök hűséget esküdtél. -köptem fintorogva elé mire az arca elkomorodott én pedig azonnal megbántam, hogy mit is mondtam, úgy tűnik ma nincs jó napja.

-Ez kedves volt tőled. -szorított jobban magához mire elakartam tolni magamtól, hogy véget vessek ennek az értelmetlen beszélgetésnek. De azonban Ő nemhogy nem engedett el mégjobban szorítani kezdett engem ami már fájdalmas volt. A szemeim fájdalmasan csukódtak össze, és felszisszentem. Brandon ezt látva azonnal megrázta a fejét, és lazított rajtam majd simogatni kezdte az előbbi helyet. Az arca aggódó lett. De nálam ez semmit sem ért mert a szemeim előtt újra megjelent az apám képe amikor ugyanúgy a derekamon szorított meg engem mert elakartam lökni magamtól mikor megakart ölelni részegen. -Ne haragud... -kezdett bele de az arcomon lecsorduló könnycseppek azonnal elhallgatták őt. 

-Utálom, hogy ekkora fájdalmat tudsz okozni bennem és rajtam. -töröltem meg a szemeimet miközben ellöktem magamtól de utánam sietve kapta el a kezemet, hogy a szájához emelje és egy puszit hintsen rá, de én azonnal elrántottam azt. Féltem tőle, mert tudtam, hogy most nagyon ideges volt rám. Láttam a szemében lévő könnyeket, amik aztán markáns arcán csordultak le. A bátyja  sokkoltan állt mögötte, lába teljesen a földbe gyökerezett. Utáltam magam amiért szerettem őt, és azt is, hogy ezután is tudom szeretni őt. -Nem akarlak este otthon látni. -nyeltem egy nagyot, mielőtt végleg elhagytam a folyosót.

Sziasztok!

Itt van a következő rész. Mielőtt bárki is félre érti, Brandon nem agresszív! Nem szeretném ezt nagy dobra verni, csak mielőtt bármi is történjen. Igen mérges volt Kimre és a lendület elvitte őt is. Sietek a következővel, de közben egy Tiltott Gyümölcs és egy Hold és a Csillagok rész is íródik amik a héten kikerülnek. Teljesen magába szippantott ez az egész. Így a héten nagyon jó sorotok lesz. Sietek a következő résszel addig is sziasztok!