Egy Újabb Fogadással

33. Utálom magam

33. Utálom magam

Mekkora fájdalmat érezhet a napraforgó, amikor végignézi, ahogy minden egyes nap sötétedéskor eltűnik életének értelme?

/BRANDON/

-Mi a franc? -töröltem meg a szemeimet mikor felkeltem a kényelmetlen kanapéról. A hátam zsibogott a karjaimmal együtt akár csak az arcom. Felülve az ülőgarnitúrán jöttem rá, hogy a farmerom a fehér pólómmal együtt rettentően piszkos. Végignézve a kis helyiségben jöttem rá, hogy én teljesen máshol vagyok mint ahol kéne. Éreztem az állateledel szagát és biztos voltam benne, hogy nem egy egér is megfordul itt. -Andrew? -kerestem a kis fiamat akit nem találtam. Felkelve a piszkos heverőről jöttem rá, hogy ez nem is olyan pici helyiség. Kilépve az ajtón tárult elém egy nagyobb folyosó. A végén pedig még egy raktár szerűség. -And... -kezdtem bele mikor kinyitottam az ajtót de a szavam is elakadt. 

-Volt egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, hogy építsenek maguknak külön házikót. A három kismalac nagy vígan dalolva útnak indult. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki zsúpszalmát cipelt. -olvasta fel a könyvből a népmesét Ben, Andrewnak aki a combján ült. -Ohh szia Brandon. -nézett fel rám Ben. Éreztem ahogyan összes izmom megfeszül és ahogyan, a félelem úrrá lesz rajtam, amiért belegondoltam, hogy bánthatja az én gyerekemet. -Már azt hittem meghaltál, annyira kifeküdtél. -a meghalás szóval intézte el Andrew lelki világát akinek barna szemei azonnal bekönnyesedtek.

-Apa! -ugrott volna fel, de Ben leszorította őt. -Engedj el! -próbálta lehámozni magáról Ben hatalmas tenyért, természetesen sikertelenül. 

-Maradj nyugton te kis buzi, ha nem akarod úgy végezni mint az apád. -morogta idegesen mire Andrew azonnal csendben maradt. Nem csak rajta látszott a félelem hanem rajtam is. Minden egyes porcikám remegett, hogy itt most mi vagyunk az áldozatok nem pedig Ben. -Tudtam én, hogy jóba leszünk. -engedett a szorításon majd felém fordult. -Tudod Brandon, szerintem akkor is Andrew a legszebb gyereked. No persze félre ne érts, Nicholas és Betty is több mint gyönyörű. És akkor Kimről nem is beszéltünk. -felhozva az egész családomat állt meg az ereimben a vér, a tudattól, hogy Ő sokkal felkészültebb mint gondoltam. "-Tudod Brandon az élet egy kibaszott nagy játék. Amiben kisebb mérkőzések vannak. te is belestél ebbe mert túl nagy volt a pofád. A te játékodban minden rendbe megy. Egy csinos feleség, 3 angyali gyermek. Az én játékomban szintén minden rendben megy csodás barátnővel. De én nem csak élek a játékban hanem irányítok is." újra eszembe jutottak Ben szavai amit még telefonon közölt velem. -Nagyon jól választottál, Brandon. -mosolyodott el miközben halál nyugodtan beszélt akár csak egy hidegvérű gyilkos. 

-Engedd el a fiamat. -sziszegtem lassan mire Ben felvonta a szemöldökét. Végig simítva Andrew baba puha arcán rázta meg a fejét. -Azt mondtam, hogy engedd el. Most. -közelítettem felé de amint észbe kaptam, hogy Andrew nála van nem tehetek semmit. Bántani is képes lenne, én abba pedig belehalnék. 

-Úgy bizony, Brandon. -bólogatott mosolyogva. -A legnagyobb fegyver ellened nálam van. -olvasott a gondolataim közt. -Majd ha megcsinálod amit akarok, akkor szabadon távozhattok. Ha nem, nos akkor a szép kis pofitok el lesz intézve. -nevetett fel mire felvontam a szemöldököm. -Nehogy a kis úrinőd sírjon a szétvert fejed miatt. -nevetett fel.

-Nem úrinő, hanem úrnő. Mellesleg mi tudná bizonyítani, hogy elengedsz? Lehet, hogy megint követni fogsz mint egy utolsó palotapincsi. Amúgy is egy utca nevelt korcs vagy. -vágtam hozzá az összes sértő szavat de a helyett, hogy idegesebb lett volna, inkább csak felnevetett.