Egy Újabb Fogadással

24. Kérlek ne hagyj el

24. Kérlek ne hagyj el

Vakuemlék. Így hívják, amikor évtizedek és valószínűleg örökre pontosan emlékszel, hol voltál és mit csináltál abban a pillanatban.

/BRANDON/

-Már azt hittem sosem érek ide. -fordult be futva a sarokról Brian, de engem nem tudott érdekelni a bátyám, ugyanis fel-alá járkálva vártam, hogy legalább egy olyan ember kijöjjön az egyik kórteremből aki ért is valamihez. -Hé mehetnéked van? Mert elmehetnél nekem egy tejfölért, kell otthonra. -röhögött fel Brian de most sajnos nem tudtam nevetni a poénján.

-Fogd már be, Brian az Isten szerelmére is! -fordultam meg és éreztem ahogyan, a teste teljes egészében az idegességről szól. -Menj el a kibaszott tejfölödért, de nekem most mint látod jobb dolgom van! Nem hiszem el, hogy nincs egy csepp empátiád sem. -magyaráztam neki és beletúrtam a hajamba.

-Van empátiám, csak semmit sem ér, ha teljesen idegben várunk a csodára ami nem fog megtörténni! Öcskös, lehet, hogy még órákig itt fogsz körözni mint valami idióta? Nyugodj le! -fogta meg a vállamat, de én hamar leráztam magamról hatalmas kezeit, és szinte égető szempárokkal néztem rá. 

-Nem a te feleséged fekszik ott, hanem az enyém te idióta! -mutattam az üvegre ami mögött a függöny elvolt húzva, hogy ne lássunk be. -Te is ideges lennél! -fordultam meg és sétáltam el ismét a folyosó végéig és vissza. 

-Persze, hogy ideges lennék, de, hogy itt őrjöngsz az nem segít! -magyarázta majd úgymond "felhagyva" velem odament Bettyhez, Andrewhoz és Nicholashoz. Betty pontosan tudta, hogy mi történt. Hófehéren meredt előre a bézs szín falra aztán könnyes aranybarna szemeit rámvezette. Felállt a bátyám mellől és egyenes elém sétált.

-Minden rendben lesz? -ölelte körbe a lábaimat, de én leguggoltam hozzá és magamhoz öleltem őt. Az orromba hamar beszállt a kislányos illata amitől a szívem kezdett megnyugodni. -Minden rendben lesz veletek? -tudom, hogy Betty nagyon is optimista ember. Most is hallható volt az a hangján, hogy tudja, hogy minden rendben lesz. 

Mindennek rendben kell lennie.

-Persze, Kicsim. -pusziltam meg a feje tetejét és végigsimítottam a copfos haján, ami eléggé bénára sikeredett mert én fogtam össze neki. -Anya jelenleg még nem ébredt fel de felfog, megígérem neked. Rendben? -simítottam végig a hátán de éreztem, hogy bólogatott. -Tudod, hogy nagyon szeretem anyát, és most már sohasem fog elmenni. -tettem ígéretet ígéret hátára de a szavaim nem voltak a legbiztosabbak.

-Anya is nagyon, nagyon, nagyon szeret téged, apa. Még akkor is, ha mérges rád, vagy, ha nincs nálad, hanem otthon van, nagyon szeret téged. -magyarázta és úgy ölelte a nyakamat, hogy féltem, hogy leszakad a helyéről.

-Tudom, Kicsim. -simítottam újra a haján és a szemem sarkából megláttam, hogy Tod lihegve, befordul a sarkon. Farmerkabátja lobogott utána, kissé göndörebb mogyoróbarna tincsei pedig rakoncátlanul a homlokára lógtak. -Most meg menj oda Todhoz. Hamarosan engem behívnak anyához, és gyorsan kell odamennem. -pusziltam meg az arcát és eltoltam magamtól, hogy feltudjak állni.

-A kocsiját most vitték el, dugóba keveredtem. -állt meg előttem és kimagyarázta, hogy miért késett majd kezet fogott velem. -Bent van? -kérdezte és ránézett a kórterem ajtajára. Halványan bólintottam mire Ő is követte a példám és lepacsizott Briannel aki nagyban mutogatta a fiúknak a kocsikulcsát. -Él? -Tod kérdése fájdalmat költöztetett a mellkasomba és el sem hittem, hogy egy bátty ilyet mer egyáltalán kérdezni.

-Persze, hogy él. -komolyodtam el és az a kicsi görbe vonal is egyenesbe kúszott a számon. -Már ne is haragudj de, hogy kérdezhetsz ilyet? -kérdeztem még mindig elámulva és felvontam a szemöldökeimet. Tod már éppen nyitotta a száját, gondolom valami haragos megszólalásra, mert a szeme is erről az érzésről árulkodott.

-Tod, gyere vigyük el őket, jobb, ha Brand most egyedül marad. -állt fel a fiúk mellől Brian én meg egy hálás nézéssel köszöntem meg a mondatát. -Hazaviszem őket, ott is aludhatnak, csak add ide a kulcsot és veszünk ki nekik ruhát. -jött elém a nálam kicsivel magasabb bátyám mire azonnal átnyújtottam neki a lakáskulcsomat. -A kulcs a virágtartó alatt lesz, és menj haza azért aludni. -mondta de legbelül Ő is érezte, hogy esélytelen, hogy elmenjek innen.

-Rendben. -bólintottam magamba szippantva az infókat, és feladtam Bettyre a rózsaszín kabátját. -Legyetek jók! -küldtem egy puszit a levegőbe mire Andrew és Nicholas elmosolyodott.

A folyosó kongott az ürességtől, egyedül én ültem a széksoron. A percek kezdtek óráknak tűnni és a remény kezdett eltűnni belőlem. A szemeimből kihullottak az első könnycseppek és a telefonomon lévő galériába bemenve jöttem rá, hogy minden képem róla szól. Még a nyaralásos képek, a hátterem pár profilkép. Elmosolyodva gondoltam vissza arra, mikor Júniusban még mellette keltem és békésen vele akartam tölteni a reggelemet. -Mi lenne, ha együtt töltenénk a reggelt? Norával már megbeszéltem, hmm? Csak Te és Én. Jutottak eszembe újra a szavaim és az is, hogy milyen édesen is mosolygott. Visszagondolva a bűntudat lesz az ami a halálomhoz fog vezetni. Nora is kétszínű volt vele, amiért mégis ellene fordult, és a legjobb barátnője hirtelen az ellensége lett. Talán legeslegjobban Ben az aki elrontotta a kapcsolatunkat, talán végleg, talán csak egy időre.

A velem szembelévő ajtó csiga lassún kinyílt és egy fehér köpenyes doktor lépett ki rajta. A fején is látszott, hogy átkoz mindenkit aki élő és holt, és fáradt szemekkel rám nézett. A kezében fehér papírokat szorongatott én pedig kellő kíváncsisággal vártam az első mondatát.

-Kimberly Enderson hozzátartozója? -szimplán egy kérdésében több gyűlölet volt a munkája iránt mint amennyit én egész életemben hallottam. Villámgyorsan felpattantam a fehér székből és bólintottam mire olvasgatni kezdett a papírján. -Úgy látszik remek őrangyala van a hölgynek. Egy ilyen balesetet ezerből maximum egy-kettő ember élné túl, de az is csak bénulással. 

-Lebénult? -olyan gyorsan és illetlenül vágtam a 70 év körüli orvos szavába, hogy már éreztem, hogy illetlenség amit csinálok. -Hallgatom magát. -adtam vissza szót, amit egy bólintással át is vett.

-Hála Istennek bénulást nem észleltünk. De ez még mindig nem azt jelenti, hogy nem is lesz. Nos, ugye egyértelmű, hogy a hölgy várandós, és hála Istennek az is. Jelenleg még alszik, és aludni is fog de mivel az intenzíven vagyunk, max csak 5 percre mehet be, külön felszerelésben. Ha a kolléganő kijött, majd a bent lévő fotelon talál magának ruhát, és ne maradjon bent öt percnél tovább. Jelenleg ennyi. -sétált el előlem, de megköszönni se szóltam utána, hiszen amit éreztem az a boldogság volt. Az örömkönnyek lefolyni készültek az arcomon, én pedig hagytam, hogy nyugodtan gördüljenek csak le azok.

Boldog voltam, mert tudtam. Minden rendben lesz.

Sziasztok!

Itt is lenne hosszú idő után a következő rész, tudom, hogy rövid lett, de sajnos nem tudtam mit tenni, részt pedig mindenképpen akartam hozni. Annyira elvitt a Hold és a Csillagok második része újraírása, hogy meg is feletkeztem erről, de hamar korrigáltam. Ha bárkinek is bármi ötlete van ezzel a könyvel, vagy másik könyvekkel kapcsolatban, akár a történet, akár  könyv képével kapcsolatban nyugodtan várom az ötleteket privát üzenetben. Félre értés ne essen, nem akarok senkinek sem plusz munkát, ezzel leadva a vállamról a terhet szimplán csak titeket is beleakarlak ebbe vinni, ha már több ezren itt vagyunk. A következő részig is puszi nektek!