Egy Újabb Fogadással

23. Egy lépéssel a halál előtt

23. Egy lépéssel a halál előtt

Mindennek ára van. Csak későn jövünk rá, hogy miért és mivel fizetünk.

/BRANDON/

Mindannyian ismerjük a vihar előtti csendet. Amikor kinézünk az ablakon, látjuk a közeledő felhőket. A nap fényesen süt, a madarak csiripelni, a fák ágai táncolnak a cirógató szélben. A gyerekek játszanak a játszótéren, a szerelmes párok pedig sétálgatnak a parkban kézenfogva, békében. Aztán szélcsend. A fák ágai merevek, a madarak csicsergése elhalkul. Látjuk a közelgő felhőt de nem foglalkozunk vele. Miért? Mert gyönyörködtünk eddig a békességben. Az első villámok lecsapnak, az embereken úrrá lesz a szorongás. Hiába is tagadnánk, félünk. De nem is magunkat, hanem azokat akik fontosak nekünk. A családunkat, a gyerekeinket. 

De aztán minden lecsendesül újra. Az égen egy felhő sincs, a nap újra ezer ággal süt. A madarak ismét énekelni kezdenek, viszont egy valami változik. Az emberek félnek. Érzik még az eső keserű illatát, tudják, hogy ez még nem a vég. Mégis kimennek. A játszóterek újra megtöltődnek, a parkokba újra élet száll. Miért? Mert mindenki reménykedik, hogy most nem lesz újra vihar. 

-Gyerünk, Andrew. Kösd be magad. -fordultam hátra mosolyogva és megvártam amíg Andrew beköti a biztonsági övét. Betty a végén elvesztette a türelmét és megcsinálta testvére feladatát. -Köszönöm Betty. -mosolyodtam el, és kifordultam a garázsól. Az utca végén tartottam mikor a telefonom megszólalt a zsebembe, és hála a piros lámpának fel is tudtam venni.

-Brand, az Isten szerelmére! Nem hiszem el, hogy nem tudjátok idetolni a seggeteket, legalább délre. -ordított a telefonba a bátyám, Brian. Összevont szemöldökkel pillantottam Bettyre aki szintén csak összevont szemöldökkel figyelt engem. 

-Brian, nem tudom mit szívtál de jelenleg nem oda tartok ahova te. -fordultam be egy parkolóba és megálltam amíg telefonálok Briannel. -Ezerszer megmondtam, hogy írd fel, hogy kinek mit akarsz mondani mert látod? Most is kódfejtőnek kéne lennem, hogy megfejtsem mi a fészkes fenét is hablatyolsz! -néztem ki az ablakon, ugyanis kettő darab mentő fénysebességgel száguldott el mellettem.

-Tod tegnap mondta Kimnek, hogy jöjjön, Scott szülinapi bulijára és Ő rá is bólintott, hogy reggel kilencre ott is lesz, de mint látod, most mint látod dél múlt és Kim sehol! Úgyhogy nagyon gyorsan ültesd be a kibaszott kocsidba és hozd ide! -magyarázta hevesen de engem azonnal elöntött a pánik, hogy mi van, ha baja esett neki.

-Lassíts már te idióta! -korholtam le a testvéremet mire halk cammogása jött válaszul. -Kim nincs nálam. Otthon van gondolom. -magyaráztam neki és a hívást átraktam az autó hangszórójára és elindultam Kim háza felé. -Hozzá megyünk éppen, de nem tudtam, hogy programja lesz. -morogtam az orrom alatt mire Brian harsányan felnevetett. 

-Ezt te basztad el, öcsi. -folytatta mire megforgattam a szemeimet és rákanyarodtam a főútra. -Tudnám, hogy miért baszol el mindent. -habár nem láthattam tudtam, hogy elkezdte ingatni a fejét. 

-Tudom, kösz, hogy emlékeztetsz. -morogtam az orrom alatt és megálltam a hatalmas kocsisornál. -Már másodjára van dugó ezen a héten komolyan mondom megőrülök. -ráztam meg most én a fejemet mire Brian ismét felnevetett.

-Baleset volt. Állítólag frontális ütközés volt. Ha valaki életben marad akkor az is csak a szerencse. -magyarázta nekem Brian de én most kivételesen megnyugodtam hallgattam. Kim is biztosan ebben a dugóban áll. -Tudod én hallgatok rádiót veled ellentétben a kocsiban.