Egy Újabb Fogadással

26. Hűség

26. Hűség

A hűség nem azt jelenti, hogy nem lehet más nő után megfordulni. A hűség azt jelenti, hogyha egy másik nő után megfordult, azt mondja; Az enyém nyomába sem ér.

/BRANDON/

Azt mondják minden ember pótolható. De talán még sincs ebben olyan nagy igazság. Akarhatjuk, nem akarhatjuk de mindig is ott lesz a múltunk. A múltunk ami egy hatalmas darabja az életünknek. Ami tükrözi azt, hogy kik voltunk, és hogy kivé is lettünk. Életünk nagy részében a múlton rágódunk. A fejünkben lejátszódnak a beszélgetések amiket olyanokkal töltöttünk akik fontosak számunkra, a néha elvétett hibáink, és ott vannak az emberek is. Mondhatjuk, hogy tovább lépünk valakin, hülye duma. Akkor is Ő fog eszünkbe jutni mikor egyedül vagyunk és csak magunkba vagyunk roskadva és akkor is Ő fog a fejünkben járni mikor más nem fogja pótolni őt. Hiszen két ugyanolyan ember nem létezik. Azt hisszük képesek vagyunk elfelejteni más személyt. De nem, Ő az otthonunk, Ő a menedékünk és legfőképpen Ő a jövőnk.

-Szerintem nekem autószerelő kell, annyira nyomtam a gázt. -állt meg mellettem lihegve Tod én meg csak idegesen néztem rá, hogy miért hozta, el a gyerekeket. -Átmentem 3 piroson miattad Brandon, ha a rendőr lebasz akkor te fogsz ám fizetni, vagy elviszem a te kocsid az úgyis többet ér mint az én tragacsom. -bohóckodott Tod de nem tudtam nevetni a poénján.

-Nem miattam jöttél át azon a retek 3 piros lámpán hanem a húgod miatt. -emeltem fel az arcomat a tenyeremből és Todra néztem akinek a mosolya azonnal lehervadt. A teste azonnal megfeszült ugyanis a húga volt a második boldogság az életében.

Még most is emlékszem arra mikor először mentem át hozzájuk a gimiben. 15 voltam és teljesen lesokkolt amitől, Tod közölt velem.

"A bátyám megállította a kocsiját a számomra ismeretlen zöldes ház előtt. Otthonos, tipikus amerikai háznak tűnt. -Vigyázz magadra, öcskös. Aztán nyolcra szédelegj haza mert anya tudod jól, hogy aggódik értünk. Ki tudja, hogy az az idióta esetleg nem-e vadászik ránk is. -Brian szavai csak halkan jutottak el fülemig ugyanis, egy lány aki nálam talán 1-2 évvel lehetett fiatalabb kint ült a teraszon és csak bámult maga elé, viszont mikor meglátott egyből beszaladt.

-Minden okés lesz! -jelentettem ki és a bátyám felé fordultam. -Nem kell félnie anyunak, még hétre is talán hazaérek, csak a leckét hoztam Todnak. Utolsó óra előtt hazament a suliból, én pedig a barátja vagyok, egyértelmű, hogy elhozom neki. -mosolyodtam el, visszaemlékezve, hogy Tod volt az első aki felém közelített az első napon.

-Apa büszke lenne rád emiatt Brand. -csapkodta meg a vállamat Brian. -Jól teszed, hogy segítesz neki. Tudod jól mit mondok mindig. "Inkább segíts, minthogy ne, mert a karma egyszer körbeér" Na most menj, öcsi. Este találkozunk. -habár Brian állandóan úgy beszélt velem mintha egy 5 éves lennék, néha kifejezetten jól esett a testvéri szeretet.

Kipattanva a kocsimból a táskámat a vállamra dobtam és kinyitva a fém kaput besétáltam a telekre. Még visszaintettem a bátyámnak és aztán hatalmas léptekkel kezdtem el haladni a terasz felé. A hófehér egyszárnyú ajtó előtt megállva, kétszer bekopogtam, de a nyílászáró hamar kinyílt.

-Szia. -sokkoltam bírtam kinyögni ezt az egy szócskát is Tod szemét látva. Szemgolyói vörösek voltak, teljesen kivoltak sírva amiért kezdtem megsajnálni őt. -Elhoztam a z órait meg a házit. Kár lenne, ha biológiából lemaradnál. -találtam meg a hangomat és felemeltem az iskolatáskám amiben a könyveim meg a füzeteim voltak.

-A húgom is itthon van. -mondta ki lassan a mondatát mintha szégyellné minden egyes betűjét a mondatának. Összeráncolva a szemöldököm meredtem az újdonsült barátomra hátha szól még valamit, viszont sajnos nem tette.

-Öhm, oké? Engem nem zavar. Láttam előbb. -rántottam meg a vállaimat értetlenül és megigazítottam a vállamon lévő táskát. Nagy meglepetésemre kinyitotta az ajtót mégjobban és beengedett a meleg lakásba. 

Otthonos házikó volt. A konyha és a nappali a folyosóról nyílt és a lépcső pedig az ajtóval szembe volt. A falai narancssárgák voltak ezzel mégnagyobb melegséget sugallva minden felé. A falon egy családi kép lógott, bekeretezve amit meg is néztem.

-Menjünk a konyhába. -intett Tod a helyiség felé és bevezetett oda. Igazából az is nagyon aranyos volt a világos színeivel. A mi konyhánk inkább sötét színekből állt és most meglepően tettszett a világosabb márványlap. -Kim menj fel a szobába kérlek, fél óra is megyek. -simított végig a lánynak a haján aki a fejét az ebédlőasztalon pihentette és halhatóan szipogott.

-Maradhat, engem nem zavar, meg látom, hogy baj van. Tudnék valamiben segíteni? -dobtam le a táskámat és közelebb léptem az előttem lévő két személyhez. -Hívjam a bátyám? Van jogsija elmehetünk valahova. -ajánlottam fel és a zsebemből elővetem a mobilomat.

-Nem kell, jól vagy. -emelte fel a fejét és most először megszólalt a lány majd a szemeit megtörölve szállingózott ki a konyhából. Sokkolva és néma csendbe néztem Todra aki szintén engem kémlelt és hiába is láttam, hogy akar valamit mondani, egy hang se jött ki a torkán.

-Meghalt az anyukánk. -Tod egy mondata kiverte nálam a biztosítékot, és egyből megértettem a ház hangulatát. -Apa megverte Kimet, aztán Ő is elment. Én vagyok neki egyes-egyedül. És habár tudom, hogy Kim erős lány, most mégis megtört. Nem hiszem, hogy ezen végig fogunk menni. -nézett az ajtó felé ahol a húga ment ki előbb.

-Minden rendben lesz, mindennek rendben kell lennie."

-Szerinted mi fog történni? -keltett ki mély, könnyes gondolataim közül Tod. Könnybe lábadt szemekkel kémlelte az ajtót ahol, bent csomó orvos ügyködött. -Mind az én hibám. -harapott az ajkába Tod és elnézett a másik irányba, hogy ne lássuk ahogyan mindjárt sírni kezd. -Ha nem mondom neki Scott buliját most nem feküdne ott bent. -mutatott a zárt ajtóra.

-Ne hibáztasd magad, Tod. Tudjuk, hogy te lennél az utolsó aki ártana, Kimnek. -ráztam meg a fejemet és felállva Tod mellé kezdtem el kémelni a lassan már 20 perce becsukott ajtót.

-Te amúgy miért nem vagy vele együtt már? Nem szereted őt? -Tod utolsó kérdése lyukat égetett a mellkasomba a fájdalom miatt és nem is tudtam rá válaszolni hirtelen. Habár bennem is megfogalmazódott a kérdés minden egyes alkalommal mikor Norával voltam és a válasz mindig ugyanaz volt. Nagyon szeretem Őt.

-Szeretem őt. Nem lennék itt, ha nem szeretném. -néztem a végén rá és a leghidegebb stílusomat vettem elő. Nem akartam kimutatni a hatalmas nagy bűntudatomat a húga iránt amit szerintem legmélyen Tod is észrevett.

-Úgyis visszafog találni hozzád, Brandon. Kim nem az a fajta aki behazudja magának a dolgokat, Ő is tudja, hogy neki te vagy az egyetlen, aki a szerelme lehet és te is vagy az. -jelentette ki Tod mosolyogva mire nekem is egy szerelmes mosoly terült el a számon. -Tudja, hogy hűséges vagy hozzá.

-Már örök hűséget esküdtem neki, nem de? Tartom a szavam. -nevettem fel és örültem, hogy Tod is poénnak vette az egészet. De a jó kedv azonnal el is tűnt ugyanis a velünk szembe lévő ajtó kicsapódott és egy csapat orvos lépett ki rajta miközben tolták az ágyat, amin Kim feküdt.

-Azt mondtam minden rendben lesz. -súgtam magam elé

Sziasztok!

Itt is a könyv következő része. Őszintén szólva örülök, hogy átléptünk októberbe, mert, ha még egy iskolai rendezvényen, vagy egy fecni papírt is vinnem kell, Mexikóba költözök. Nagyon hálás vagyok amiért türelmesek voltatok a könyvel kapcsolatban, de gondolom titeket is nagyon lefoglal az iskola. A következő résznél találkozunk!