Egy Újabb Fogadással

29. Helen Bell.

29. Helen Bell

Egy kicsit mindig szorítani fog a mellkasom, ha meghallom a neved.

/KIMBERLY/

5 hónap. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy az én életem fenekestül felfordult. Voltak rossz emlékeim, viszont ahogyan rosszak úgy jók is. Habár nem élném át újra a fájdalmakat amiket kaptam, külső szemlékőként megnézném újra az arcom mikor kiderült, hogy lesz még egy kislányom. Talán, ha Brandon nem is örült neki elsőnek én már akkor tudtam, hogy ő különleges lesz. És miért? Mert Ő volt az egyik ok amiért ez a család túlélte ezt a kegyetlen 5 hónapot. Hiába is csak egy baba, aki még megsem látta a napvilágot, mégis Ő volt a legnagyobb dolog az elmúlt időkben. Az elmúlt héten róla szólt minden. A szobája eddig gyönyörű, a szoba ablakai a dombokra néznek, a fal bézs színe nyugodtságot sugall.

Azonban ez az 5 hónap meg mutatta milyen ember is vagyok igazából, kinek születtem és, hogy mivé is váltam. Sosem hittem a természetfeletti erőkben, a boszorkányságban, horoszkópokban vagy hasonló dolgokban, viszont 3 hónappal ezelőtt, szeptemberben éreztem egy jelet. Az autó balesetem előtt, tudom, hogy elhagytam a kulcsomat ezért a házban kellett rohangálnom. A TV bekapcsolt mert a párnát véletlen ráraktam a távirányítóra és egyből a híradóra ment. Fél füllel hallottam ahogyan azt mondják, hogy sokan száguldoznak az utakon ezért óvatosan menjünk. Hogy egy jel volt-e, vagy sem nem tudhatom.

Annyi biztos, hogy baleset után másképpen tekintettem mindenre. Az életemre és annak fontosságára, a gyerekeimre, az egészségügyre, a szerencsére és legfőképpen másképpen tekintettem a szerelemre is. Mindig is az voltam aki kimutatja az érzéseit, egy nyílt típusú ember. Aztán mikor közölték velem, hogy édesanyám elhunyt megváltoztam. Magamba zárkóztam, és az életet átkoztam azért amiért ez történt. Pedig itt is nem az élet volt a hibás, és csak nem is én voltam. Aztán telt az idő. A kislányból egy nő cseperedett és a gondolataim megváltoztak. Jó irányba tereltek engem. Vagyis, terelt engem.

Hogy ki? Hát Ő. Jó irányba terelt hatalmas mancsaival, magas termetével, égnek álló barna hajával, étcsokoládé szemeivel, izmos karjaival, de legfőképpen az egész termetével. Így utólag tényleg bebizonyosodott, Ő tényleg nagyon szeret engem. És, hogy miért tudom ezt biztosra mondani? Mert én is nagyon szeretem Őt.

-Hányszor mondjam még el, hogy a jobbra a másik irányba van?! -nevettem el magamat Brandon szerencsétlenkedésén miközben sosem jobbra hanem balra fordul. -Éppen lógtál az oviban mikor az irányokat vettük vagy mi? -kezdtem el rögtön cikizni őt mire ez mosolyogva a szemét forgatta. -Vagy már ott is hódítottál? -kezdtem el vonogatni a szemöldököm és a vállát bökdöstem. 

-Maradjál már! Már én voltam a falkavezér mikor te még be sem iratkoztál. -válaszolt vissza egyből, mire kitört belőlem a nevetés. A visszapillantóban láttam a csillogó szemeim a nevetéstől és a boldogságtól, és Brandon szemeiben és hasonló csillagokat véltem felfedezni.

-Persze. -forgattam meg a szemeimet. -A Lego bábuiddal hódítottad a csajokat mi? Tudom ám a titkodat, Brandon Bell. -kezdtem el hangosan nevetni, miközben magam elé képzeltem az előbb elhangzott szavakat. -Elsőre betudtad kötni a cipődet is, nem? Olyan menő voltál, hogy két tál gyümölcslevest ettél ebédkor. -Brandonból is kitört a nevetés és megállva a parkolóban nyitotta ki nekem az ajtót. 

-Na jól van, karácsonyra majd egy Lego bábut fogsz kapni és akkor meglátjuk, hogy újra behódolsz-e. -ölelte át a vállamat majd közelebb húzva magához, nyomott egy puszit a halántékomra. Kezét összekulcsolta az enyémmel és így mentünk, kéz a kézben egyenesen a baba boltba. -Mondjuk a behódoláshoz az is elég, ha leveszem a pólóm. -harapott alsó ajkába, hogy ne nevesse el hangosan magát mire a szabad kezemmel azonnal mellkasba vágtam őt, amitől egyből "kiborult a bili" és hangosan nevetni kezdett. 

-Azt hiszed pár darab izomkockával leveszel a lábamról? Hát tévedsz. -fordítottam el a fejemet, hogy ne lássa a mosolyomat és húzni kezdtem a babakocsik felé. -Bettynek fekete babakocsija volt, mert azt akartál, Helennek rózsaszín lesz. -engedtem el Brandon kezét és a babarózsaszín babakocsit ki és be kezdtem el tologatni. -Ebben nagyon fog rázkódni. -tanulmányoztam meg és mentem tovább a soron.

-Olyan undorító ez. -mutatott arra amit éppen nézni akartam. Egy fehér színű nem annyira modern babakocsivolt, rózsaszín csíkokkal. -Hogy néz ki, ezekkel a kék kerekekkel. -mutatott az égkék kerekeire aminek a keretei fehérek voltak. Nekem legbelül tetszett amiért ilyen egyedi és Brandonra néztem boci szemekkel. -Ebbe biztosan nem fogom belerakni a gyerekemet, de még a ruháit sem. -kezdte el ringatni a fejét mire még mindig bociszemekkel, lebiggyesztett ajkakkal közeledtem felé. -Nem, és nem. Tuti, hogy nem adom erre a pénzem, ne nézz  így rám. -tartott ki még mindig maga mellett, mire elzárva a köztünk lévő távolságot léptem teljesen elé. Még mindig ingatta a fejét mint valami idióta metronóm, ezért a leggonoszabb tervhez folyamodva akartam rávenni a babakocsira.

-Biztos vagy te abban, hogy nem? -kérdeztem csendesen és ajkaimba harapva vártam, hogy Brandon tekintete odakússzon, természetesen egyből beleesett a csapdába mire magamban gonoszul elmosolyodtam. -Tudod, hogy mennyire szeretném. -csúsztattam be a kezem a pulcsija alá és, megsimítottam kockás hasát mire kikerekedett szemekkel nézett el a másik oldalra. -Légyszíves. -mosolyodtam el aranyosan, és még mindig nem vettem ki a kezemet a pulcsija alól.

-Jó megveszem, csak kérlek szépen, hogy most fejezd be. -mondta csukott szemekkel és a kezemért nyúlva vette ki a kezemet a hasától. -Mennyibe kerül? -morogta durcásan mire felnevettem.

-Köszi! -öleltem körbe a nyakát és egy puszit nyomtam a szájára de Ő mohón elkapta a tarkóm és tapasztotta a száját az enyémnek. Hála Istennek időben sikerült elszakadnom tőle, hiszen mégis csak közösségben vagyunk. -Nem egyedül vagyunk itt. Ez illetlenség. -oktattam ki mire most Ő nevetett fel.

-Az nem volt illetlenség, hogy majdnem kihoztad belőlem az állatot? -röhögött felvont szemöldökkel mire ajkaimba harapva ráztam meg a fejemet. Brandon rezegni kezdett a zsebébe amit nagy nehezen előhalászott onnan. -Ki a fene keres engem, vasárnap?! -vonta fel mind két szemöldökét mire én is megnéztem a mobilja képernyőjét. 

Az  instagram egy értesítést küldött miszerint Nora Prescott megjelölte őt egy bejegyzésben. Felvont szemöldökkel néztem Brandonra aki megfeszülve figyelte az értesítés panelt majd nagy vacilálás után rányomott. 

Köszönjük, a @topsportladies -nek, hogy szerepelhetünk az új kampányukban. Sajnáljuk, hogy barátaink és barátnőinknek távozniuk kellett ez a remek cég mellől, de büszkén fogjuk viselni a cég logóját áprilisig. állt a kép alatt mire Brandon kezéből a telefon is kiesett majdnem én meg teljesen elámulva figyeltem a képet amit mellékelt hozzá. Két kép össze volt hasonlítva, ahogyan a kocsikulcsot reklámoztuk. Nora még ki is emelte, hogy Ő egyenesen tartotta a kezét míg én kicsit görbén, mert előbb lőtték el a képet. 

A düh égette a bensőmet és tudtam, hogy hiába is nem vagyok egy bosszúálló típus. Most Nora nagyon csúnyán visszafogja kapni.

Sziasztok!

Itt is a következő rész. El sem hiszitek milyen jó volt végre valami vicceset, és boldogat írni. Nagyon örülök, hogy visszataláltak egymáshoz, és, hogy újra együtt vannak. Szerintem az összes eddigi könyvem közül Brandon és Kim kapcsolata a legerősebb, habár Katelyn és Daniel is a nyomokban vannak a Hold és a Csillagokból, de az egy mások történet. Nagyon örülök, hogy hamarosan 60K olvasó lesz a könyv első részén, és visszagondolva, hogy honnan indult és, hogy mivé lett. Nagyon köszönöm a pozitív hozzászólásokat amiket naponta kapok, mert nagyon jól esnek <3. A következő részben találkozunk, addig is sziasztook!