Egy Újabb Fogadással

31. Régi barátnők

31. Régi barátnők

A világ nem fog jobban bánni veled, csak mert jó ember vagy

/KIMBERLY/

Szeretni egy barátnőnket egyszerű. Azt mondjuk, évek után, hogy ismerjük őt. Tudjuk a születésnapját, kedvenc színét, a titkait, legféltettebb dolgait. De mégis észre vesszük, ha szomorú? Amikor egy nagy tömeg körülveszi, de Ő mégis csak bámul, a szemében végtelen üresség. Tudjuk mikor boldog? Mikor nevet szívből? Tudjuk egyáltalán, hogy neki ki mit is jelentünk? Igaz, hogy mégsem ismerjük igazán? 

-Még mennyit késnek vajon? -néztem a karórámra ami már rég delet ütött. Brandon újra végigsimított a derekamon, hogy nyugtasson engem de ez nagyon nem segített. A könyvtárba lévő vörös kanapén ültünk és vártuk Noráékat. Az összes olvasó árgus szemekkel figyelt minket, hogy pontosan mit is csinálunk itt és miért nem használjuk ki a könyvek erejét. Habár rossz szokásom volt, de mégis utáltam olvasni. Volt, hogy pár kötelezőt, regényt elolvastam de semmi többet. -Megfogom ütni ezt a nőt. -forgattam meg a szemeimet. 

-Nem kéne verekedni. Még nagyobb szarba kerülünk. -magyarázta mire bólintottam és a fejem a vállára hajtottam. -Még semmi sem szól rólunk pedig már eltelt egy óra is talán. Ez már azért haladás, talán az emberek feldolgozták amit mondtál. -magyarázta miközben a telefonjáért nyúlt, hogy megnézze a híreket, de néma csend volt. 

-Hagyjad, csak még jobban felidegesítem magam. -kapcsoltam ki a telefonját majd megdörzsöltem a szemeimet. -Ha egyszer lesz egy nyugodt hetem akkor az csoda lesz. -kezdetem el játszani Brandon ujjaival amik nem a derekamon, hanem a combomon pihentek. -Mi van, ha el sem jönnek? -kérdeztem mire megrázta a fejét.

-Elfognak jönni. Kint a kapu előtt vannak még a kamerások, megérdemlik. Visszakapjuk a kampányt és mehetünk a dolgunkra. -magyarázta miközben a szemét le sem vette a hatalmas fa ajtóról.

-Oké. -bújtam hozzá közelebb mire még szorosabban ölelt magához. Jól esett a szeretet amit kaptam, így kétség se volt, hogy a szívem vadul kalimpált mikor oromba szökött Brandon illata. Rájöttem, hogy mióta újra együtt vagyunk sokkal kifinomultabb lettem, és nyugodtabb. Mind a kettőnket megviselt ez a külön dolog. -Csak kérlek fogj le, ha esetleg megütném. -nevettem bele az ingébe mire éreztem, hogy elmosolyodott.

-Hát azt nem élnéd túl, Kim. -csapódott le valaki elénk és vékony magas hangjából azonnal megállapítottam, hogy Nora az. -Te is tudod, hogy én erősebb vagyok. -nevetett fel színpadiasan mire megforgattam a szemeimet. Brandon csak felröhögött, én pedig hasonlóan reagáltam. Ben is belépett a fa ajtón és felénk igyekezett, majd leült a menyasszonya mellé. 

-Hát kurválkodásban biztosan. -válaszoltam vissza majd Benre néztem. -Mit akartok? -kérdeztem komolyan hiszen tényleg fogalmam sem volt, hogy mit is akarnak pontosan tőlünk. Ők voltak akik ártottak nekünk. Átgondolva az elmúlt hónapok eseményeit jöttem rá, hogy mindig én voltam az áldozati bárány. Én lettem bedobva a mély vízbe és csak várták, hogy hátha megfulladok.

-Kössünk egy megállapodást. -jelentette ki Ben, mire felvontam a szemöldököm. Előre dőlve vártam, hogy mondja a gondolatát. Brandon azonnal tiltakozni akart de a kezemet felemelve némítottam el. -Decemberre tervezzük az esküvőt. Oda pedig szükségünk van rátok. -jelentette ki mire olyan hangosan kezdtem el röhögni, hogy majdnem megfulladtam.

-És én legyek a pap, vagy mit akartok? -kérdeztem a könnyeimet törölgetve. Nora csak megforgatta a szemét, Ben pedig ugyanúgy rám meredt. -Tönkre tettek minket! Tönkre!? És még mi jópofizzunk az esküvőn, ne még mit nem, felejtsd el, Ben! A menyasszonyod csalt téged egy másik férfival és te ezután még el is akarod venni? Uram Isten Ben, ezt te sem gondoltad komolyan! Az a nő többször feküdt le más férfiakkal mint veled összesen! -magyaráztam neki mire megforgatta óceán kék szemeit. 

-És ha én mondtam neki? -kérdezett vissza mire azonnal belém fagyott a szó. -Azt hiszed, hogy nem szakítottam volna vele, ha megtudtam volna, hogy Brandonnal miket csinált? -kérdezte én meg undorodva néztem Brandonra de Ő csak elfordította a fejét. Szégyenli magát. -Mind az én ötletem volt, Kim. Ti pedig szépen lassan belesétáltatok az összes csapdámba. -mosolyodott el mire az arcom azonnal fintorba torzult. Utáltam magam ami miatt sikerült Bennek túl járni az eszemen.

-Szerinted én bennem meg nem ég a bosszúvágy? -kérdeztem halkan mire Nora felvonta a rajzolt szemöldökét, ahogyan a mellette ülő is. -Szerintetek nem fogjátok minden egyes pillanatát visszakapni? Sosem fogom megbocsájtani, hogy szétszedtél egy családot, Nora. Még hozzá a legjobb barátnőd családját. Nem is tagadhatnád, hogy azért tetted mert féltékeny voltál. -jelentettem ki mire azonnal megakart szólalni de Brandon a szavába vágott.

-A másik pedig az, hogy minden a ti ötletetek volt, és engem állítottak be rosszként. Miért is? Mert elértem valamit a nyomorult életemben? Olyan családom lett, amire mindig is vágytam gyerekkoromban? -tette fel a költői kérdéseket -Miért csináltátok? -kérdezte végül hangosabban mire a könyvtár még csendesebb lett.

-Mert kurvára nem érdemlitek meg ezt a luxus életet! -ordított rá Ben mire Brandon azonnal megfeszült.

-Azt csináltam amit te eddig sohasem. Dolgoztam, Ben. Emlékszem, hogy még az egyetemre jártam és elvállaltam egy munkát. Mert azt akartam, hogy a lányom ne az apja házába szülessen meg, hanem abban a házban ahol fel fog nőni! Mégis annyira szégyelltem magam amikor a bátyám adta nekünk az ő szobáját, Bettynek. Tudod mennyire szégyelltem magam? Hogy a bátyámnak köszönhetem, hogy aludhatott valahol? Semennyit nem kerestem, nullán voltunk. Munka után munkát kerestem és mégse jött össze elég pénz. Egy senkinek éreztem magam amiért a családomat nem tudom eltartani, érted? Az anyám főzött mikor oda kellett járnunk a kibaszott diplomámért. És nézd meg, nem a jegyeim miatt vagyok itt. Hanem azért a kibaszott kitartásomért. Olyan boldog voltam amiért eltudtunk menni anyámtól, és saját lakásban élhettünk. Tudod te egyáltalán milyen érzés, ha büszkék rád, Ben? Voltál valamikor is megdicsérve? Elismerve? Mégis megszánt az élet azzal, hogy ekkora lehetőséget kaptam. Bizonyítani akartam, hogy egyszer én úgy fogok élni ahogyan az apám is akarta. -Brandon szeméből a könnyek lassacskán hullani kezdtek, én pedig a karját megsimítva próbáltam őt nyugtatni. -De nem lehetett úgy ahogyan Ő akarta. Mert meghalt! Tudod milyen volt úgy járni haza, hogy Ő sosem volt otthon, a vacsoránál, sosem ült senki az Ő helyén? Megígértem magamnak, hogy egyszer úgy fogom nevelni a családomat ahogyan Ő tette. És nézd meg hol vagyok most? Leszarom magasról a pénzem, hogy mennyi van a számlámon, hogy milyen házban élek. Nem érdekelnek a márkák az sem, hogy az egész világ ismer. Engem csak az érdekel, az nyugtat, hogy 10 évvel ezelőtt, anyám házában kellett laknom, a barátnőmmel és a kisbabámmal, ma meg ott vagyok ahol lenni akartam. -Brandon a végére felállva nézett farkasszemet a csapattársával akinek a szemén talán átfutott a megbánás, mégsem szólt semmit. -Bármi is az az ajánlatod nem megyünk bele. Tiszta ember vagyok, és nem fogom hagyni, hogy a te ügyeid bemocskolják a nevemet. Mi léptünk gyere, Kim. -nyújtotta a kezét amibe egyből belecsúsztattam a sajátomat és vártam, hogy kivezessen a könyvtárból.

-Jól vagy? -szólaltam meg halkan mikor beültünk az autójába és becsatoltuk az öveket. -Várjunk egy kicsit ha még nem vagy jól. Ne vezess idegesen. -magyaráztam neki miközben végig simítottam az arcán. Kósza könnycseppek folytak le az arcán mire kicsatolva magamat hajoltam át a váltón és amennyire csak tudtam megöleltem őt.

-Jól vagyok. Menjünk haza. -tolt el magától majd egy puszit nyomott a homlokomra és beindította a kocsit.

Néma csend volt a járműben, csak a motor zaját lehetett hallani. Brandon szemeiben végtelen ürességet láttam, amik némán meredtek az aszfaltra. Tudtam, hogy jelenleg nem azért szomorú mert, ez történt hanem azért, mert felhozta az apját témának, és vele védekezett. Habár az édesapja nem láthatta most a fiát, biztos vagyok benne, hogy büszke rá, mert olyan ember lett amilyen mindig is akart lenni.

Sziasztok!

Itt is vagyok kisebb csúszással a következő résszel, ami sajnos nem sikerült a legvidámabbra. Én is megsirattam pár részt benne, és készítettem magamnak a 100-as zsebkendőt, de azért örülök, hogy sikerült megírnom így egy részt. Tegnap éppen nézegettem a Wattpad főoldalát és a Trendeknél szemen ütött ez a könyv első része. Miután eltáncoltam az örömtáncom jöttem rá, hogy mind nektek köszönhetem ezt. A következő részben találkozunk addig is puszi nektek!